Nyár

Rozványi Dávid: Nyár

Nyár, én úgy szeretlek,

mint magát az életet,

ezer zsongásod, fasusogásod,

ahogy forrón arcomhoz érsz,

ahogy engeded levetni téli énemet,

és benned szabad lehetek.

Nyár, szeretek várni rád,

már adventkor tervezni új utat,

a tavaszi napsütésben

érkezésed várni:

minden kinyíló virág

tőled érkező titkos üzenet.

Szeretem ezer ígéreted,

ahogy kacér szeretőként szavadat szeged:

napsütést ígérsz, és zivatarral versz,

szeretem, ahogy hívogatsz új utakra,

hogy fedezzem fel az ismeretlent,

a távoli és közeli valót,

s megéljem benned a teljes életet.

Szeretem a nappalt és az éjt,

mindegyik perc ízét,

a nyári éjszakát,

mikor megáll az idő,

a falu csendje átölel,

s titokban angyalhangon súg.

Nyár, én úgy szeretlek,

mint a múló ifjúságot,

s ahogy nézem fogyó életem,

vigasztal, hogy szépséged

túlél engem, mert csak én múlok,

a boldogság örök.