Szilágyi Zoltán: Nem számít...
Nem számít, ki vagy, s ott belül mit gondolsz!
Nem számít, senki sem kíváncsi rád!
Azt nézik, mid van, mi a vacsorád,
van-e házad, égbenyúló palotád,
mennyit aprítasz a tejbe,
s nem számít, hogy mosogatólé van a fejbe`.
Csak a csillogás legyen jó nagy,
ezen a világon bárhol vagy.
Azt, hogy mennyi szép gondolatod van,
titkold, hisz kinevetnek!
Ha sírsz s könnyezel, töröld meg!
Titkold, hogy ember vagy ebben a világban,
s hallgass ebben az egekig érő tudatlanságban!
Néha üvöltök, mikor senki se lát,
sírok s remegő kezemmel törlöm könnyem,
dölyfös emberek emelnek palotát,
miközben palotájuk tégláit mossa a verejtékem!
Megtehetnek mindent, tapossák lelkem,
mondják, ők a feljebbvalók, hát csavarják szívem.
Lenéznek és nevetnek,
magukat hívják embernek,
de csak egy szánalmas élősködők ők ezen a világon,
undorító vérszívók, ahogy én látom.
Mosolyfal mögé bújt, kétszínű ajándék,
mikor nem figyelsz, reád sújt az ártó szándék,
s pálcát törnek feletted, kettétörik életed.
Megtagadnak, magad maradsz kegyetlen világban,
lesújtó, ártó emberek undorító sokaságában.
Pajzsod csak a szereteted marad,
szeretsz csendben, csendes világ rejtekében,
rút világtól bujdokolva egymagad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése