Hazug mese

Pribék Máté: Hazug mese

Meséld el, kérlek, milyen a boldogság,

Meséld, hogy hol van az, mikor nem volt hazugság!

Meséld még, hogy merre van az ösvény s rajta a valóság,

Mesélj, miért tűnik elveszettnek ablakunkból a szabadság!

Hazudd, hogy a múlt nem is volt oly mostoha,

Hazudd, hogy a hibák, mit vétünk, nem is oly ostoba!

Hazudj, kérlek a lélekről, minek a test az otthona,

Hazudj, hogy nemcsak az életünk végén szól majd orgona!

Mesélj, kérlek a szeretetről, milyen is a valója,

Mesélj arról, hogy az álom hogyan is vált valóra!

Mesélj, kérlek, arról, hogy az élet miért csalóka,

Mesélj arról, hogy miért az idő sorsunk írója...

Hazudj a télről, hogy nem is oly rideg és nemes,

Hazudj a rétről, mi egykor zöld volt és füves!

Hazudd, hogy a rengeteg szív még nem teljesen üres,

Hogy van még, ki küzdeni tud, s lelke még tüzes!

Mesélj nekem a jövőről, szép lesz-e a világ,

Meséld el, hogy nőni fog még akkor is ezernyi virág!

Mesélj nekem az éjről, lesz-e még akkor is holdvilág,

S dalolj el egy éneket, hogy lásson még örömöt a napvilág!

Balaton

 

Kik bántanak, nem ismernek téged

 

Nem számít...

Szilágyi Zoltán: Nem számít...

Nem számít, ki vagy, s ott belül mit gondolsz!

Nem számít, senki sem kíváncsi rád!

Azt nézik, mid van, mi a vacsorád,

van-e házad, égbenyúló palotád,

mennyit aprítasz a tejbe,

s nem számít, hogy mosogatólé van a fejbe`.

Csak a csillogás legyen jó nagy,

ezen a világon bárhol vagy.

Azt, hogy mennyi szép gondolatod van,

titkold, hisz kinevetnek!

Ha sírsz s könnyezel, töröld meg!

Titkold, hogy ember vagy ebben a világban,

s hallgass ebben az egekig érő tudatlanságban!

Néha üvöltök, mikor senki se lát,

sírok s remegő kezemmel törlöm könnyem,

dölyfös emberek emelnek palotát,

miközben palotájuk tégláit mossa a verejtékem!

Megtehetnek mindent, tapossák lelkem,

mondják, ők a feljebbvalók, hát csavarják szívem.

Lenéznek és nevetnek,

magukat hívják embernek,

de csak egy szánalmas élősködők ők ezen a világon,

undorító vérszívók, ahogy én látom.

Mosolyfal mögé bújt, kétszínű ajándék,

mikor nem figyelsz, reád sújt az ártó szándék,

s pálcát törnek feletted, kettétörik életed.

Megtagadnak, magad maradsz kegyetlen világban,

lesújtó, ártó emberek undorító sokaságában.

Pajzsod csak a szereteted marad,

szeretsz csendben, csendes világ rejtekében,

rút világtól bujdokolva egymagad.

A szeretetről..

Endrődi Sándor: A szeretetről..

Valakit, valamit szeretni kell.

Istent, szülőföldet, hazát.

Kinek lelkében nincs szeretet:

Az élete csupa pusztaság.

Valakit, valamit szeretni kell.

Nyíló virágot, kék eget,

Minden koldusnál százszor koldusabb,

Ki senkit, semmit nem szeret.

Valakit, valamit szeretni kell.

Jók vagyunk, ha szeretünk.

Az Isten a szeretet tüzét

Szövet nélkül adta nekünk.

Valakit, valamit szeretni kell.

Hogy szívünk boldogabb legyen,

Kivert kutyánál is gazdátlanabb

Az ember, hogyha szívtelen.

Valakit, valamit szeretni kell.

A szerető szív tündököl.

S Isten világa örök éj marad

Annak, ki mindent csak gyűlöl.

Kánikula

Pajor Zsolt: Kánikula

Szemembe tűz a nap,

Bőröm a hőtől lángol.

Testem viaszként olvad,

Köröttem a táj szikrát szór

Görnyedeznek a virágok,

A föld darabjaira repedt,

Vízben a hal megfő,

Minden esőért eped.

Szakadatlan dúl a hőség,

Könnyen jön a hőguta.

Hűvös időért könyörgünk,

Csak csitulj kánikula.

Az embernek a társa: hiányzik

Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!... A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!

Müller Péter

A világ nem adhat neked semmit

"A világ nem adhat neked semmit, mert a világ egy tükör, amely pontosan azt tükrözi vissza, amit elmédbe elhelyeztél. Önmagad visszatükröződését tapasztalod lépten-nyomon.

A világ nem adhat gazdagságot, lelki békét, szeretetet, boldogságot vagy mély belső örömet.

A világ csak visszatükrözheti a már benned jelen lévő gazdagságot, lelki békét, szeretetet, boldogságot, mély belső örömet."

Catherine Ponder

Senkinek sem biztos a holnapja

Senkinek sem biztos a holnapja, sem fiatalnak sem öregnek. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, mert sajnálni fogod a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre... Tartsd magad közelébe azokat, akiket szeretsz, akik neked a legfontosabbak és súgd a fülükbe mekkora szükséged van rájuk. Bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mond nekik: sajnálom, köszönöm, kérem, bocsáss meg... Mondd ki a szerelmes szavakat... a szavakat... mert senki sem fog emlékezni Rád a gondolataidért...

Nyári zápor

Pete Margit: Nyári zápor

Eső, eső,

nyári zápor,

minden vízcsepp vígan táncol!

Táncol levélkék ölében,

táncol fenyőtüske élen,

táncol fűszálak tövében,

pattog fürgén, jókedvében.

Esővendég,

nyári zápor,

erdőt, rétet frissre mázol,

mosolyt fakaszt út porából.

Csepp a cseppben

cseppre cseppen,

teste, lelke fényesít,

ébreszti az életízt!

Nyári eső

Szalai Péter (Kaszi): Nyári eső

Nézem az esőt az ablakon át,

Nem látok utat, sem bokrot, sem fát.

Csak az eső áztatta ablakot,

Beugrik egy emlék, ami kissé már megkopott.

Egy régi nyár jutott eszembe,

Srác voltam még, egy fillér nem volt a zsebemben.

Haverokkal az utcákat jártuk,

Kinek lesz egy cigije, azt vártuk.

Jött az este, irány a buli,

Nyár volt végre, másnap nem volt suli.

Megjött mindenki, megszálltuk a várost.

Kiakasztottunk minden kocsmárost.

Pénzünk nem volt, mégis tudtunk inni.

A mai világban ezt már nehéz elhinni.

Villant az ötlet, irány a parkba,

Mint a verebek, kiültünk a padra.

Egyszer csak dörgött az ég egy nagyot.

A mosoly hamar az arcunkra fagyott.

Futottunk, ahogy bírta a lábunk,

De bármit tettünk, már bőrig áztunk.

Nem láttunk mást, csak a vízfüggönyt körülöttünk,

Még haza sem értünk, de már megfürödtünk.

Irány haza, a bandázás aznapra véget ért.

Röpke emlék, de oda nem adnám semmiért.

Augusztus húsz, új kenyér, asztali áldás

Szuhanics Albert: Augusztus húsz, új kenyér, asztali áldás

Augusztus magasztos hónap,

íze van ennek a szónak,

új kenyér, asztali áldás,

s az ünnep öröme vár rád!

Augusztus, nyár királynője,

gazdagon tekint előre.

Nagyboldogasszonyunk, látod,

ma is él a te országod!

Lélekben sasként köröztünk,

ezer év szállt el fölöttünk.

Rólunk ne vedd le a kezed,

hiszen itt minden a tied!

A sorsunk keserű gyakran,

könnyünktől sós... párna-paplan.

Mégis a hitünk oly szilárd,

százezer próbát rég kiállt.

Királyink, szentek az égben,

bennetek bízunk mi régen.

Patrónánk, Szent fiad révén,

hadd éljünk boldogan, békén!

Kezünkben legyen a sorsunk,

s erényünk szívünkben hordjuk.

Legyen az adott szó kincsünk,

Istenben, hazában higgyünk!

S higgyünk a józan eszünkben,

szorgalmas, erős kezünkben,

higgyünk a gyarapodásban,

s egy erős magyar hazában!

A szeretet megnyitja szemünket és szívünket

„A szeretet megnyitja szemünket és szívünket, s képessé tesz arra, hogy – számtalan, nemritkán távoli és ismeretlen testvérünk ezernyi jócselekedetével egyetemben – olyan eredeti és pótolhatatlan módon járuljunk hozzá a világhoz, amely a szeretet apró mozaikköveként az egész történelem képét megváltoztathatja.”

II. János Pál

Nyár

Rozványi Dávid: Nyár

Nyár, én úgy szeretlek,

mint magát az életet,

ezer zsongásod, fasusogásod,

ahogy forrón arcomhoz érsz,

ahogy engeded levetni téli énemet,

és benned szabad lehetek.

Nyár, szeretek várni rád,

már adventkor tervezni új utat,

a tavaszi napsütésben

érkezésed várni:

minden kinyíló virág

tőled érkező titkos üzenet.

Szeretem ezer ígéreted,

ahogy kacér szeretőként szavadat szeged:

napsütést ígérsz, és zivatarral versz,

szeretem, ahogy hívogatsz új utakra,

hogy fedezzem fel az ismeretlent,

a távoli és közeli valót,

s megéljem benned a teljes életet.

Szeretem a nappalt és az éjt,

mindegyik perc ízét,

a nyári éjszakát,

mikor megáll az idő,

a falu csendje átölel,

s titokban angyalhangon súg.

Nyár, én úgy szeretlek,

mint a múló ifjúságot,

s ahogy nézem fogyó életem,

vigasztal, hogy szépséged

túlél engem, mert csak én múlok,

a boldogság örök.

Meleg, nyári eső

Nemetine Kodrán Erzsébet: Meleg, nyári eső

A lelkem darabokra hullott,

Fájdalom gyötörte a testem,

Rekkenő nyári melegben

A porban térdre estem,

Kétségbe esve kapaszkodót kerestem.

Felettem felhők szálltak,

A bánatok rám találtak.

Úgy éreztem, így élni nem tudok,

Már nem vigasztaltak többé

Az égen kigyúló fényes csillagok.

Sokáig így feküdtem csendben,

Elmerültem a végtelenben,

S imám a csillagok felé szállva

Kérte a megváltó halált,

De meghallgatásra nem talált.

És akkor váratlanul, halkan

Megeredt a nyári zápor,

Apró patakok mosták arcomat,

Könnyeim közé vízcseppek hulltak,

S a fájdalmak lassan elcsitultak.

Éreztem, hogy megtisztul a testem,

Lelkemből messze száll a bánat.

Magamhoz tértem, talpra álltam,

Visszatért belém az erő,

Életre keltett a meleg, nyári eső.

Szeretem, ahogy megcsillan a hajad a fényben

Szeretem, ahogy megcsillan a hajad a fényben, szeretem, ahogy mosolyogsz, amikor épp nem bujkálsz, vagy nem pózolsz senkinek. Szeretem a nevetésed, szeretem, ahogy megtelik csobogó bánattal a hangod, mint a nyári eső. (...) Szeretem a szemeidet, a boldogtalanságodat. Szeretlek.

Laurell Kaye Hamilton

Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk

Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk.

Aki a legkedvesebb. Lelkünkhöz közelálló.

Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.

A szeretet mélyebben van.

Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél,

társadalmi elvárásnál mélyebben.

A szeretet nem kötelesség, nem feladat.

Nem józan ésszel, akarattal,

kényszerrel előidézhető állapot.

A szeretet: a szabadság jegyében áll.

Müller Péter

Elmerültem benned

 

Sütő Barnabás: Elmerültem benned

Léted tavába csobbant a lelkem,

Szemeid tükrében megláttam magam;

Zúgó hullámokkal feleseltem,

Ittam belőled és elakadt szavam.

Hát mily világ ez és miféle álom,

Mely darabokra törte szívemet?

Mert azt akarom, hogy örökké fájjon,

Üvöltsön bennem, mint a fergeteg;

Dobjon magasba, húzzon a mélybe,

Szakítson kétfelé, én azt is hagyom;

Bátran nézek a halál szemébe,

Hogyha szívedet szívemben tudhatom.

Elmerültem, és nem fáj semmi már.

Mert szerelmünk előtt nincsen határ.

Aki nem akar egyedül maradni

Aki nem akar egyedül maradni, az tegye félre álmai ideálját, és nézze meg, mennyi izgalmas lehetőség van körülötte. Nehezebb a dolgunk, ha mindenáron Marilyn Monroe-kat és James Deaneket keresünk. Ha azonban tartalmas kapcsolatot szeretnénk egy hozzánk hasonló beállítottságú emberrel, akit boldoggá akarunk tenni és segíteni akarjuk őt a fejlődésben, akkor a jó társaság magától megjelenik. A hippi korszakban gyakran idézték a Crosby, Stills, Nash and Young nótáját: "Ha nem kapod meg azt, akit szeretsz, szeresd azt, akit megkapsz!"

Ole Nydahl

Csendpercek

Horváth M. Zsuzsanna: Csendpercek

Virág szirmait nem kötheted ághoz,

sorsuk a repülés, széllel most szálljon.

Gallyak közt ezüstös ökörnyál libben,

harmatcseppekkel hintázik frissen.

Korhadt ágak egymást némán karolják,

múlt emlékképeit csendesen dalolják.

Mohás avar alatt életre kel milliónyi élet,

éltető gyökér közt örök körforgás léte.

Bíborszínű hajnal palástja bársony,

álmot sző köré a csendfonál vágyón.

Lomb közé rejtve van, éveknek súlya,

kitaposott ösvény őseink útja.

A tenyered ráncaiban

 

Csécsei János: A tenyered ráncaiban

A nap megérlel Kincsem

Köztünk cikázik a gyönyör

- álmaink színeibe bújva -

élet-meleg ruhában tündököl

a hullámaira fekve érzem,

a lábad elé hullik Minden

- Igen, ez Te vagy Kincsem -

Tégy bele most engem is:

gond-ruhám adom a pornak

s leszek csupaszra tisztult szívvé,

aki a Mindenedbe olvad

Ott szelíden meglapul

szunnyadó semmivé fakul

hangtalan dobbanásnak lenni

Igen Kincsem, Szeretni

Betűcseppek

 

Helen Bereg: Betűcseppek

Szavak zenéje, betűk csendje meg-megsimogat.

Életet ad.

Bántás kérgébe dermedt létem tetszhalott volt csak.

Szeretlek.

E szó minden betűje szívemre lágyan cseppen.

Betűcseppben.

Lepottyanva magába issza a haldokló szív.

Eltűnik.

Nem látszik már, mint szomjazó föld porában a víz.

Szerelem melege vágyam ébresztő napsugár,

Zápor után,

Új érzést kelt hornyoktól szabdalt szik talaján.

Szeretlek.

E szó minden betűje szívemre lágyan cseppen.

Betűcseppben.

Elmossa a régemlékek minden fájó mocskát.

Ott áll tisztán,

Szerelmed szívemnek remény, létemnek megnyugvás.

A boldogság színe

 

Kovács Anikó: A boldogság színe

A boldogság színe nekem

a szemed fényes, barna tükre

- benne látom magamat -

amiért élni érdemes

az nekem te vagy

emlékeink, s talán a jövőnk is:

higgyük azt.

Szüntelenül és mindig

újra és újra

te jársz eszembe

nem múlsz el belőlem soha,

olyan vagy, mint a kezdetek kezdete.

Én arról juthatok eszedbe,

hogy nekem is hét napból áll a hét

s hogy mi úgy találtunk egymásra

mint gólya ki tavasszal visszatér.

Mit tehetnék?

Bennem fényes izgalom rak fészket

még ma is, ha hozzám érsz.

Kerti csendélet

Rózsa Gyöngyi: Kerti csendélet

Ülök a kertben csendben,

Körülöttem szél se rebben,

Kihűlt kávémat kortyolom,

Semmin sem gondolkodom.

Tudatom teljesen kizárom,

Csak a harmóniát látom,

A természet apró csodáit,

Soha nem szűnő pompáit,

Fenyőfán a rigófészket,

Virágokra szálló pici méhet,

Vadvirágra szálló pillangókat,

Boldogságban mosolygókat,

Olyan békések és szabadok,

Gondoltam, velük maradok...

Nyár van és hőség

Kustra Ferenc József: Nyár van és hőség

A nap túlhaladt

A delelőjén, csak süt.

Mezőn délibáb.

A tiszta égbolt

Végtelen napfény-tenger.

Felhőzet nincsen.

Szépség a kék ég,

Felhő nem mutatkozik!

Égő napsugár!

Uralkodó lett

A napfény mind a tájon.

Messzeség vibrál.

Naptűztől izzik

A szomjazó, forró táj.

Mint gyilkos katlan.

Meleg napsütés,

Strandon vizet fröcskölnek.

Árnyékban hőség.

Nap sugarai

Bokrok közt keringőznek.

Páran faágon.

Napfény csak kotor...

Lombok közé bebújik.

Árnyékot üldöz.

Jegenye szomjas,

Nagy hőség ostromolja.

Izzó levegő.

Kimerészkedett

A Nap a mezők fölé.

Virág ékesség.

Napsugár nézi,

Víz folyóból hová lett.

Köves a meder.

Ébredés a reggeli fényben

 

Múltunk erdejében

Miskolczi Ferenc: Múltunk erdejében

Sétáltunk, vibrált nekünk az erdei ösvény,

Előttünk szőtte át szőkén a nyári napfény.

Lombkoronák hullámzóan lágy suttogása

Bontott szép szavaidnak vitorlát a tájra.

Hallgattalak. Lopva néztem piros ajkaid

Lágy, sejtelmes ívét, s a kis kerek gödröcskét,

Amint álmait teríti csendben szerteszét.

Kis, dolgos, kedves kezed még kezemben ringott,

S érintésed bennem örök emléket hagyott.

Hajadon mélyülő nyári árnyak éledtek,

S büszke nyári ragyogással szerteszéledtek.

Szemeid, mindenek csillogása. Élt bennük

Hited s reményed vágyó, akaró parázsa.

Néztelek, s mint újszülöttben az éledő lét,

Tebenned éreztem földi létem értelmét.

Gondoltam magamban, kedves, hű, kicsi párom,

S repítették fellegek: Mennyire szeretlek!

Forróság

Pődör György: Forróság

Már a kis veréb élete is pokol,

apró pocsolya sincs, nemhogy itató.

Szikkadt medrek kérdik, hol a tiszta tó,

ritka fuvallat poros nyelvvel lohol.

Sóhajt a szilvafa, nem gazdát okol,

bekékül korán, ami nem biztató,

remeg az árnyék, mint ócska hintaló,

s fent a maroknyi felhő is szétoszol.

Felkent időjósok ontják a mantrát.

Míg hosszan előre lapoz a naptár,

izzik a nyár, feloldozás nincsen.

Apokaliptikus lázban a világ.

Valahol utolsót sóhajt egy virág.

Talán poklát villantja már az Isten?

A nyári eső illata

Kovács László (kovycs59): A nyári eső illata

Nagyon szeretem a nyár illatát

zápor után, ami elverte a port.

A frissen lekaszált széna szagát,

amit rengeteg panelerdője

felett a kóbor szellő végighord.

Olyankor nem csak illatokat hoz,

emlékeket is, boldog gyerekkort:

alföld rónáiról a nyárfasort,

mamám vályogházát, a földpadlót,

mázolt szoba ázott széna szagát.

Istenem, de szép és mily régen volt.

Itt van előttem a fehér falú

ház kicsiny virággal megtelt kertje,

hajlott hátú, apró öreganyám

virágoknak dalát énekelte.

"Kék nefelejcs" volt az ő nótája,

unokáknak örökül ezt hagyta,

itt van az orromban a régi nyár

eső utáni békés illata.

Életem körbeveszi a beton,

de el tudok merengeni eső

után itt is a nyári illaton.

Panelház szobájában átlépi

az időt, teret fent a csillagom,

illatokkal beszivárog a múlt,

emlékekkel, a kitárt ablakon.

Augusztus