Fájdalom - könnyek

Farkas István: Fájdalom - könnyek 


Azok a könnyek, mik nem fértek szívembe, 
már legördültek szomorú arcomon. 
Most befelé sírok, önmagamba zárom 
mérhetetlen fájdalmam, kívül nem látszik. 

Fáj, hogy csókod, ölelésed nélkül 
kellett eljönnöm túl korán Tőled. 
Tudom, Neked is éppen ilyen rossz, 
kegyetlen vihar tépi most drága szíved. 

Bocsásd meg nekem, Édes, hogy így 
történt, ne haragudj rám, amiért 
ilyen szörnyű szenvedést okoztam! 
S mert kettőnknek fáj, nagyobb a fájdalom. 

Fájdalom-könnyek szorítják torkom, 
nehezen jön a szó most belőlem. 
Te tudod, hogy nagyon szeretlek, 
nem tudom, meddig még és miért. 

De már nem keresem erre a választ, 
mert nem fontos, csak az, hogy 
szemed sugara mindig kísérjen, 
bárhol is vagyok, hogy ölelj át, 

mikor kettesben maradunk végre, 
hogy csókod ízét érezhesse szám, 
hajadba temethessem az arcom, 
s kedves tenyeredbe csókolhassak. 

Nem hagytalak el, s Te nem vesztettél 
el engem, mert Nélküled csak egy 
robot vagyok, aki megy, mert muszáj, 
de ha Veled van, benne érző szív dobog.