A nő

Weöres Sándor: A nő 

A nő: tetőtől talpig élet. 
A férfi: nagyképű kísértet. 

A nőé: mind, mely élő és halott, 
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod; 
a férfié; minderről egy csomó 
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó. 

A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga - 
a világot dolgokká széthabarja 
s míg zúg körötte az egy-örök áram, 
cimkék között jár, mint egy patikában. 
Hiában száll be földet és eget, 
mindég semmiségen át üget, 
mert hol egység van, részeket teremt, 
és névvel illeti a végtelent. 
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér, 
alkot s rombol, de igazán nem él 
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik - 
ha nők szeméből rá élet sugárzik. 

A nő: mindennel pajtás, elven 
csak az aprózó észnek idegen. 
A tétlen vizsgálótól összefagy; 
mozogj és mozgasd s már királya vagy: 
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő, 
oly férfit vár, kitől mozgásba jő. 
Alakja, bőre hívást énekel, 
minden hajlása életet lehel, 
mint menny a záport, bőven osztogatva; 
de hogyha bárki kétkedően fogadja, 
tovább-libeg s a legény vérig-sértve 
letottyan cimkéinek bűvkörébe. 
Valóság, eszme, álom és mese 
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse; 
mindent, mit párja bölcsességbe ránt, 
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát. 
A világot, mely észnek idegenség, 
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla; 
és végső, királynői díszruhája 
a meztelenség.