Nyári este

Nyári este 

Csodaszép nyári estén 
Finom szello simogat, 
Hullámain érkezik 
Ezernyi édes illat. 

A sok mezei virág 
És a kerti rózsák, 
Nappal látványukat, 
Éjjel illatuk ontják. 

Oly jó a kedvessel 
Ilyenkor a séta, 
A Holdat már öleli 
A csillagok karéja. 

Jól esik az ölelés, 
A kimondott bók is, 
Nem utolsó sorban 
Az elcsattant csók is. 

A szerelem csodaszép 
Mindegyik évszakban, 
De akkor az igazi, 
Ha mindkét szív dobban. 

Amikor szívedben oly sok a kérdés

Amikor szívedben oly sok a kérdés 
Akkor lelked búvóhelye a féltés. 
Amikor kimondanád, de nem tudod 
Akkor várj, de ki ne mondd! 
Amikor a gondolatok benned harcolnak 
Akkor bűn és bűnhődés kavarognak. 
Amikor úgy érzed belül fáj 
Akkor beszélj róla, ha muszáj. 
Amikor a gyűlölet uralkodik benned 
Akkor tedd szívedre a kezed. 
Amikor a szerelemtől sírni tudnál 
Akkor sírj, de könnyet ne hagyjál! 
Amikor nincs szó arra, ahogy szeretsz 
Akkor adj hálát csendben a sorsnak 
És csak szeress, hogy szeressenek.. 

A szeretetet nem pótolja semmi…

A szeretetet nem pótolja semmi… 
Lehet élni ház, autó, csillogó ékszerek nélkül...Pótolható... 
Csak a szeretetet nem pótolja semmi. 
Nélküle éhezik a lélek, haldoklik a szív! 
A szeretet csodáját őrizni kell... 
Dédelgetni, osztozni rajta és megköszönni, amiért megadatott. 
Ezt felejtik el sokan. Amink van, természetesnek hisszük, 
hogy holnap is meglesz. 
S itt követjük el a hibát... Semmi sem természetes. 
Sem a levegővétel, sem a megtett lépés, sem az erős szívdobbanás. 
Csak addig, amíg birtokoljuk. 
Addig, amíg balga módon úgy gondoljuk, a miénk. 
A csodákat talán az látja, s éli meg igazán, aki járt a másik oldalon. 
Akinek meg kellett küzdeni minden apró lépésért, minden egyes szívdobbanásért. 
Aki nélkülöz, jobb emberré válik. 
Birtokába jut a Tudásnak... a tudásnak, hogy minden kifolyhat kezeink közül-csak a szeretet tüzét kell őrizni, 
mert ha az egykor odaajándékozott szeretet elvész, mindenünk odalesz... 
S csak a SZERETET MENTHETI MEG. 

Haladj az árral!

Aranyosi Ervin: Haladj az árral! 


Azért jöttél e létbe, hogy jól érezd magad! 
Minden vágyad és álmod az örömből fakad. 
Ne is keresd miértjét, csak engedd, hogy vigyen, 
ússzál együtt az árral, s ne változtass ezen! 
Egyetlen apró vízcsepp, csak ennyi vagy csupán, 
ne menj szembe az árral és ne harcolj bután. 
Hidd el, álmod erősebb és magával ragad, 
engedd magad sodorni, s kétséged sem marad: 
nem kell erőfeszítés, mert minden szép lehet, 
valóra válhat mindaz, mit alkot a képzelet. 

Barátom, tudd: az elméd, rosszat, vagy jót teremt. 
Ha harcolsz a világgal, ne hidd, hogy jót jelent. 
Tudom, sokan tanítnak, harcolni, küzdeni, 
de hidd el az győz egyedül, ki örömét leli… 
Kit elragad az álma. mint gyors sodrú folyó, 
ki elhiszi, hogy minden valóra váltható. 
Kit nem gátol csüggedés, nem bénít vad harag, 
ki bármily kor is jön el, vidám, derűs marad…. 

Összetört álom

Acsai Kinga: Összetört álom 

Egy szó, amelyre mindig vágytam, 
Egy táj, melyet megcsodáltam. 
Egy mosoly, mely örökre elvarázsolt, 
Egy fény, mely a szemedben táncolt. 
A hang, mely oly tisztán csengett, 
A kéz, mely megérintett. 
Egy mozdulat, mely csak nekem szólt, 
Az ölelés, mely csak enyém volt. 
Angyalok éneke cseng fülemben, 
Régi nyár emléke kínoz engem. 
Az idő árja messzire sodort, 
Volt egy szerelem, de csak játék volt. 
Marad a vágy, mely már hiába éget, 
A remény is elszállt, semmivé lett. 
Nem égett tűz a szép szó mögött, 
Volt egyszer egy álom, mely összetörött. 

Egy szál rózsa

Turza Sándor: Egy szál rózsa 

Számtalan szirma mind egy levél, 
minden levél érzésről beszél. 
Minden érzés egy lélekből fakad, 
várakozó álom a rózsaszirmok alatt. 
Felkel reggelenként a nap, 
a rózsa ágán új bimbók hajtanak. 
Csatát vív bennük a lélek, 
ha tehetnék fél feslésben maradnának, 
lennének mindig szépek, 
ám harmat jő, az öreg tőke inni kap, 
nap arcú lesz a rózsa néhány 
röpke óra alatt. 
Szavakat rejt minden levél alatt, 
sokszor könnyezik, mert tudja, 
földre hullanak. 
Évek telnek, talán szépek, 
szőnyeget terítenek magukkal a szélnek. 
Megcsípi a dér a leveleket, 
ám az ágak már akkor bimbót rejtenek. 
Sóhajtva, csendben egy vágyra várnak, 
simító kezét egy léleksugárnak. 
Az érzés táplálkozni kezd 
a rég elhullatott szavakból, 
csók, érintés, ölelés lesz a gondolatból. 

Beszélgetések nélkül ...

Fáj

Fáj 

Fáj ha jössz és fáj ha mész, 
Fáj ha adsz és fáj ha kérsz 
Ha látom szomorú magányod, 
Fáj, hogy e magányt magad vágyod 

Fájnak hazug ígéreteid 
S az is, ha nem ígérsz semmit 
Fáj minden ál-bókod után, 
Hogy tudom, szíved nem kíván 

Fáj, hogy megismertelek, 
Fáj, mert nem engedsz közel 
Fáj közönyöd, felejtésed, 
S fáj, hogy így is szeretlek Téged. 

Tükör

Gámentzy Eduárd: Tükör 

Néha ott a tükör előtt 
úgy érzem, minden rendben van. 
Kicsit sápadtnak tűnök talán, 
de majd összeszedem magam. 
Mosolyt keresek, felragasztom, 
terüljön szét az arcomon. 
Egyenes gerinc, nem könnyű ám! 
De másképp nem folytathatom. 

Nem adom meg magam, nem lehet! 
Hős vagyok, mint a filmeken. 
Csak a szemem, csak attól félek! 
Oda ne nézzen senki sem! 

A zene varázsa

Tóth János: A zene varázsa 


Halk zene szól szobámban, hallgatjuk. Én s a magány. 
Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán. 
Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég, 
Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég. 
Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik, 
Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik. 
A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása, 
A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba. 
Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam, 
A zene megtölt, kitaszít mindent s hallgatom boldogan. 

Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam 
A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban. 
Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim 
Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein, 
Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje, 
Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz 

Megbocsátani nem azt jelenti ...

Megbocsátani nem azt jelenti, hogy valaki elfelejti a múltat, úgy tesz, mintha meg sem történt volna. A múltunkat és a múlt sebeit nem tudjuk meg nem történtté tenni. Része marad az 2;életünknek. A megbocsátás elsősorban nem is a múltra vonatkozik, hanem a jelenre és a jövőre. Azt jelenti, hogy annak ellenére, ami történt és ami fáj, nálam az ajtó mindig nyitva lesz, mégis újrakezdünk, a szeretetünk erősebb lesz a hibáknál, amelyeket elkövetünk, legyőzzük az akadályokat. A megbocsátás a szeretet feltámadása, győzelme. Nem eltüntetni akarja a múltat, hanem átalakítja. 

Fogj egy mosolyt

Fogj egy mosolyt, 
ajándékozd el annak ki sohasem mosolygott. 
Fogj egy napsugarat, 
ragyogtasd be vele a legsötétebb éjszakát. 
Fedezz fel egy forrást, 
fürdesd meg benne azt, ki sárban él. 
Fogj egy könnycseppet, 
helyezd el egy olyan arcra, amely sosem sírt. 
Fogd az elszántságot, 
helyezd el egy olyan lélekben, mely nem tud küzdeni. 
Fedezd fel az életet 
és meséld el annak, aki eddig nem értette meg. 
Fogd a reményt 
és éld meg a ragyogását. 
Fedezd fel a szerelmet, 
majd ismertesd meg a világgal... 

Zakatol a szív,és kihagy az agy

Zakatol a szív,és kihagy az agy, 
ha tagadom,ha nem,az oka Te vagy. 
Bűvöl a szemed,parázslik fénye, 
vonzza a testemet ered vad vére. 
Pezseg a tér,ajkam úgy sajog, 
kitárul felém hatalmas karod. 

Behunyom szemeim,s feltör a vágy, 
felgyúlik értem s érted az ágy. 
Mágnesként tapad testhez a test, 
lemegy a Nap és eljő az est. 
Fellángol belül egy szikra most újra, 
hívlak én,gyere lépjünk az útra! 

Édes a bizsergés,átjárja bőröd, 
felvágja ereim kitárult tőröd. 
Aléltan fekszem,köröttem bíborfény, 
eljő és betakar egy fekete csuklyás lény. 
Rémülten nézek,az eszem elhagy, 
ez nem a halál,ez végre TE vagy!

A felhő fölött mindig kék az ég

Generál: A felhők felett mindig kék az ég 

Ha mosoly helyett vendéged egy könnyes pillanat, 
Elhagytak a jó barátaid. 
Legyints egyet, ne gondold, hogy mindig így marad, 
A derűs ég majd újból rád tekint. 

Ha lábad elé halott fákról hull a rőt avar, 
S megborzongat a hűvös őszi szél. 
Legyints egyet, a tavasz úgyis visszajön hamar, 
Addig, míg az emlék benned él. 

A felhő fölött mindig kék az ég, kék az ég. 
Menj el egyedül arra, s láthatod, láthatod. 
A felhők fölött mindig kék az ég, 
Messze űzi minden bánatod. 

A felhők fölött mindig kék az ég, 
Menj el egyedül arra, s láthatod. 
A felhők fölött mindig kék az ég, 
Messze űzi minden bánatod. 

Ha éjszakánként felriadsz, és csendesen bámulod, 
Falak mentén megnőtt árnyakat. 
A kedvesedre ne gondolj, ki hűtlenül elhagyott, 
Keress inkább újabb álmokat. 

A felhő fölött mindig kék az ég, kék az ég. 
Menj el egyedül arra, s láthatod, láthatod. 
A felhők fölött mindig kék az ég, 
Messze űzi minden bánatod. 

A felhők fölött mindig kék az ég, kék . 
Menj el egyedül arra, s láthatod, láthatod. 
A felhők fölött mindig kék az ég, 
Messze űzi minden bánatod. 
A felhők fölött mindig kék az ég. 
Felhők fölött mindig kék az ég. 
A felhők fölött mindig kék az ég. 
A felhők fölött kék az ég. Felhők fölött kék az ég, kék... 

Az, kinek szava nem igaz ...

Az, kinek szava nem igaz, 
olyan, mint a kert, amit felver a gaz, 
és ha a gaz már túl mohó, 
olyan, mint a kert, amit beborít a hó, 
és ha a hó már régen hull, 
olyan, mint a madár, mi délre vonul, 
és ha a madár messze száll, 
olyan, mint a sas, ami az égben jár, 
és ha az ég szava felharsan, 
olyan, mint az oroszlán az ajtódban, 
és ha az ajtód nyikordul, 
olyan, mint egy bot, ami a hátadba szúr, 
és ha a hátad hasogat, 
olyan, mint a kés, mi szívedbe szalad, 
és ha a szíved vért hullat... 
valójában halott, halott vagy. 

Az élet nem egyenes, jól belátható folyosó

"Az élet nem egyenes, jól belátható folyosó, melyen felszabadultan, akadálytalanul vonulhatunk végig, hanem ösvények labirintusa, melyen át hosszan tartó és bajos kutatással kell meglelni az utat, s eközben időről időre zsákutcába jutunk. Ám ha van hitünk, mindig megnyílik előttünk egy ajtó - talán nem pont az, amelyikre mi számítottunk, de mindenképpen olyan, mely mögött a helyes út vár ránk. " 

Örök igazság ...

Örök igazság ... 

Örök igazság: a szerelem 
a legnagyobb, a legszentebb 
dolog, mit ha nem ismersz 
nem vagy nő, nem vagy férfi. 
Kell valaki, aki megért téged, 
kell, hogy úgy érezd megérted. 
Valaki, ki úgy érzed, szeret, 
s a csókodtól, mint egy levél megrezeg. 
Vele álmodsz, vele ébredsz fel. 

Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten 
s ha megleled, s azt hiszed, a tied, 
soha el nem veszted, mint esőcseppet 
a végtelen tenger, elnyel, magába fogad 
a csoda, a gyönyörű, tiszta, mély szerelem. 
Elvarázsolódsz, megismerkedsz, a barátod lesz, 
a varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda, 
megnyugszol, béke lesz a szívedben, 
és ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz. 

Éji zene

Éji zene 

Este jön, a napkorongja lemenőben van már, 
Nem énekel, elcsitult a nagy fán a kismadár, 
Nyugovóra tér most fáradt földtekénk, 
Az öreg Bagoly úr huhogja éjnek énekét. 

Éjszaka közeleg, a Göncölszekér szikrákat vet az ég porán, 
S néha egy hullócsillag, ha eltéved aranycsíkot húz az éj útján. 
Apró csillagocskák eljárják édes táncukat, 
S a bágyadt, öreg fűzfának hintik újra az álmokat. 

Tücsökkoma ciripel az éj zenéje száll, 
Hegedűjét húzza-vonja! Talán a karmesterre vár? 
Az éjszaka Ura fekete köntösével takarja a földet, 
Udvara betölti a csodás kékes eget. 

Hold az ég pásztora terelgeti nyáját, 
Ha itt a reggel, már hiába keresi elveszett barikáját. 
Mert ha jő a reggel eltűnik a kékség, 
Kialszik a holdfény, elvész a sötétség. 

Aprócska csillagocskák édesen alszanak, elfáradtak már, 
Vadgalamb turbékol, a fény zenéje száll. 
Aludj hát te csodás éj, pihenj kérlek sokat, 
Hisz pár óra csak, s én újra csodálhatom gyönyörű arcodat! 

Hallgatom szavaid, simogatnak ...

"Hallgatom szavaid, simogatnak, álmaim mögé bújnak, érzem rezgéseid... és szinte észrevétlen ébred testünk... az esőtől ruhánk ránktapad, gőzölög bőrünk melegétől minden perc... halkan súgod fülembe vágyad, hogy kívánsz, itt és most akarsz... szád izzó vasként fonódik feltárulkozó nyakamra... láthatatlan bélyegével pecsételve. Szavaid már elvarázsoltak, megsimogattak, életre hívták szunnyadó vágyam..., s most ajkaid érintése felszította a bennem nyugvó parazsat. Lassan lángolni kezd mindenem... kezem arcodhoz érintem, simogatom, lágyan cirógatom. Arcom hajad borzolja, ujjaimmal táncolnak a szálak. Szád finoman mozdul, siklik pontról, pontra.. új és egyre újabb meglepetést okozva bőrömnek. Nyelved segíti kalandozását, vállaimon csúszik érzékiséged. Halkan nyögöm a semmibe, kívánlak... míg csókolsz, kezed tétován útnak indul... kutatva hajlataim, lágyan furakszik átnedvesedett blúzom alá. Az esőtől tapad minden, selymes ujjaid sziluettje kitekint az anyagon át... bőröd melege felitatja nedvességem, siklik minden mozdulat." 

Szeretni Téged….

Kaprinyák Attila; Szeretni Téged…. 

Szemem még nem lát téged

De bőröm érzi, hogy jössz felém

A levegőn áthatol perzselő lényed

Ellenállni nem lehet, nincs remény

Szívem megdobban, feszülten vár,

Körülöttem minden felizzott már.

Csönd van, csak a levegő remeg,

Mindenhol halkan az érzelem lebeg

Körülvesz engem egy óriás hatalom,

Mit legyőzni nem tudok már,

Csak azt érzem mindig akarom,

S szívemre bársonyos börtönöd vár

Ezután én már leláncolva élek,

De a jövőtől egy kicsit sem félek,

Mert veled nincs egyedül a lélek,

És jó érzés nagyon szeretni téged.

Nincs több álom

Piramis - Nincs több álom 

Látod, hogy elfáradtam, ne kezdd elölről! 
Amit adhatsz, megadtad már, jobb, ha felöltözöl. 
Semmit nem hagysz itt nálam, és semmit sem viszel el, 
Ahhoz már túl kemény és túl hideg a szívem. 

Ó, nem, nem, nem, ne kérdezz, sose csapd be önmagad! 
Az öledben boldog voltam, de ez csak egy pillanat. 
Ennél már többre vágyom, önmagam megtalálnom, 
Azt, akit szétosztogattam, amikor még hittem, hogy így a jó. 

Repültem, zuhantam, ezzel sem törődöm, 
Egyedül állok, két lábbal a földön. 
Én már csak azt várom, aki emberként szeret, 
Nincs többé álom, s nincs több kifosztott képzelet. 

Menj el, de ne búcsúzz! A búcsúzást gyűlölöm. 
Velem leszel addig, amíg illatod itt van a bőrömön. 
Mást úgysem hagysz itt nálam és mást te sem viszel el, 
Csak egy mohó érintést a szikrázó testeden. 

Ó, nem, nem, nem, ne kérdezz, tudom, hogy mit remélsz. 
Az előbb a vágy volt erős, de most a józan ész. 
Egy percig boldog voltam szorító karjaidban, 
De már rég megtanultam: egy ölelés a holnaphoz kevés. 

Az út örökké megy tovább

Az út örökké megy tovább 

Az út örökké megy tovább, 
szirtek fölött és fák alatt, 
nap nem járta barlangon át, 
fürge folyó mentén halad, 
halad havon, mit tél szitált, 
virágok közt a nyári réten, 
pázsiton át és kövön át, 
holdsütötte hegyek tövében. 

Az út örökre megy tovább, 
felhők alatt és hold alatt, 
de bármilyen messze tért, a láb 
végül hazafelé halad. 
S a szem mely lángot és csatát 
látott kőtermek mélyiben, 
a régi ismert mezőkön át 
füvön, fán, dombon elpihen. 

Munkahelyi tízparancsolat

Munkahelyi tízparancsolat 

1. Ne kívánd főnököd halálát, segíts neki, hogy önmaga kívánja azt! 

2. Ha munkatársad véletlenül dolgozni kezd, ez nem ok arra, hogy te 
is hasonlóan cselekedj! 

3. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, inkább hagyd holnaputánra, 
mert addig hátha nem lesz rá szükség! 

4. Az a feladat, amely nem oldódik meg magától 30 nap alatt, nem érdemli 
meg, hogy foglalkozzanak vele! 

5. A munkahely nem kocsma, hogy egész nap ott tartózkodj, nem Isten háza, 
hogy vasárnap is oda menj! 

6. A munka nemesít, de a társadalmunkban nincs szükség a nemesekre! 

7. Aki nem dolgozik, az nem hibázhat. A hibátlan munkás megérdemli a 
kitüntetést! 

8. Mindenkinek kell, hogy legyen valami hobbyja, de nem feltétlen szüksé- 
ges, hogy az a munka legyen! 

9. A munka élteti az embert, de a pihenés sem ölt még meg senkit! 

10. A lustaság fél egészség, de te legyél teljesen egészséges! 

Boldog boldogtalanok

Tatiosz: Boldog boldogtalanok 

Ha a boldogságot kutatod, belül keresd,emlékezeted roppant nagy csarnokában.Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok.Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyetlen egy nem lehet a tied: a perc, amelyet elfeledtél. Amire nem emlékszünk, már nem a miénk...Az emberek bebarangolják a világot,megcsodálják a hegyek égre meredőcsúcsait, a tenger egekig ívelő hullámait,a folyók félelmetes kanyargásait, az óceán végtelenjét és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet, és boldog ezekszerint csak az lehet, aki emlékezniképes. 

Szeretnék ellopni az évből egy napot ...

Szeretnék ellopni az évből egy napot 
Csak érted, csak Neked és magamnak. 
Szeretném érezni a tavasz illatát, 
A nyári szellő símogatását, 
Az ősz bágyadt sugarát, 
A tél jeges fuvallatát 
Egyetlen nappá duzzadt percben 
Csak érted, csak Veled... 

Szeretném érezni az arcod melegét, 
Csak Veled lenni lélekben is egyetlen egyszer 
Csak egyetlen nap. 
Látni a mosolyodat mely csak nekem szól, 
Azt érezni hogy csak engem ölelsz 
Mindent kizárva, csak egyetlen egyszer, 
Csak egyetlen nap. 

Szeretném a napot, a holdat,.a csillagokat, 
Csak érted lenni és önmagamnak. 
Hátat fordítani a világnak, lerombolni a gátakat.. 
Szeretnék szeretni mint még soha, 
Csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap. 
Most szeretném látni az arcodat, akkor tudnám 
Te akarnád e csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap. 

Ne vádolj ...

Ne vádolj ... 


Suhogó szél lengett lobogó hajamon, 
Fölemelt homlokkal hogy elibéd jöttem 
És mondtam: szeretlek büszkén, szabadon, 
Nem buta gondoktól földre nyügözötten. 

Halavány, szabályos kis szeretkezők 
Irigyen, sápadtan bújtak meg előttem. 
Hangom a szelek is szárnyukra vevék: 
Te akartad: jöjjek. Te akartad: jöttem. 

S ahogy feléd nyult már karom, az ölelő, 
Fehérült arcodon a vágyak rózsája 
S szemedből nagybúsan könny szökött elő. 
Leborult a lelkem imazsámolyára: 

Fakadt a szivünkben édes vágy ezernyi - 
S babonás, bús imák rontottak nekünk. 
Nem merünk szeretni, zokogni, szenvedni... 
Bocsáss meg nem, nem vétkezünk. 

Amíg fiatal vagy, minden szépnek látszik

Amíg fiatal vagy, minden szépnek látszik, 
Hulló könnyed is szivárvánnyá válik, 
De ahogy az évek lassan tovaszállnak, 
Úgy gyűlnek szívedben a gondok és az árnyak. 
Rövid az élet, mégis sok a könnye, 
Amíg te mosolyogsz a másét töröld le, 
Mert ahogy te szeretsz, úgy szeretnek mások, 
Úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod, 
És akit párodul melléd rendel az ég, 
Becsüld meg, erősen szorítsd meg a kezét! 
És ha minden álmod valosággá válik, 
Akkor se feledd el:"Légy jó mindhalálig!" 

Tudod arra gondoltam ...

Tudod arra gondoltam,
aki megérkezik,
az valaha elindult,
valamikor eldöntötte,
azon az úton indul el,
ahol már az elején tudta,
vannak veszélyes szakaszai,
viharos felhők is sorakoznak,
ahol még lehetett volna
nem azon az úton indulni,
más, barátságosabb utat választani,
lehet, hogy kevésbé izgalmasat,
talán mindenkinek a fejében
felvillan,
ha csak egy pillanatra is,
rossz ez az út,
veszélyes ezen menni,
jobb lenne másikon indulni,
később, jobb időben,
de aztán valamiért mégis,
nem is olyan rossz ez az út,
sokan mentek már erre,
de ki tudja, hova érkeztek,
talán csak vészmadár volt
a lebeszélő gondolat,
egész szép a táj,
nem is olyan rossz,
csak azok a fránya felhők
ne kísérnének folyton utamon,
lehet,
hogy mégis vissza kéne fordulni,
de már rég volt az indulás,
már azt is elfelejti az ember,
egyszer régen
ő indult el ezen az úton,
nem csak hirtelen itt termett,
mikor leszakad az ég,
fákat csavar az orkán,
akkor szidja a gonosz világot,
és már a belső hang is hallgat,
talán ő is feladta,
nem figyelmeztet,
magad indultál,
magadnak kell visszatérned,
az út visszafelé pokol,
de talán szép lesz a megérkezés.

Félelem ...

Félelem ... 


Soha ne felejtsd el a szót, 
Amit búcsúzáskor mondtam. 
Örökké érezd ajkaim érintését, 
Mit utoljára neked adtam. 

Kérlek, tedd meg ezt értem, 
Ne legyek múló emlék! 
Én nem ezt érdemlem... 
Még te mondtad nemrég. 

Hogyan múlhatott el az, 
Mi bennem még ég? 
Miképp nyújthattál vigaszt, 
Ha soha nem szerettél? 

Ez butaság, síró beszéd! 
Békíteném magam hazugsággal, 
Hiszen tudom, hogy szerettél 
Égő, vad bujasággal. 

De menekültél a félelemtől. 
Megijedtél a szerelemtől, 
A félelem rabja lettél, 
Mert így még soha nem szerettél.

Ölelj át

Ölelj át 

Ha az éjszaka véget ér, 
de még napkelte előtt, 
Ölelj át, 
vigyázz rám, 
mint soha azelőtt 
Ha hallgatsz, 
én is hallgatok, 
nézlek, 
s beszívom illatod 
Ha beszélsz, 
iszom szavaid, 
figyelem ajkad 
és kezed mozdulatait. 
Ha hozzádbújok, 
veled biztonságban vagyok 
Ha szeretsz, 
nem kell úgy tennem, 
mint a nagyok; 
lehetek az, 
aki vagyok 

/Luna Piena/ 

Mesélj, mesélj...

Mesélj, mesélj... 


Mesélj, mesélj így kedvesen ma csendes 
az éj jól eltakar minket a végtelen 

Mesélj, mesélj s én majd hallgatom színes álmaid, 
most mézzé válnak az ajkadon 

Mondd el nekem és én elhiszem hisz lelked is tested is 
érintem egy éjszakát maradj még velem kedvesem 

Seherezádé ma szállj velem, mert az az egyezer éj az életem, 
mondj el egy búcsúmesét nekem 

Mesélj, beszélj és én hallgatok eddig elhittem már 
ezer szép mesét most is azt akarom 

Mesélj, mesélj értesd meg velem ezer éjszaka szép lehet, 
de kell hogy egyszer vége legyen 

Meséld el nekem és én elhiszem, 
míg testedet lelkedet érinthetem áldozd fel ezt az éjszakát még nekem. 

Seherezádé ma szállj velem az egyezeregyedik éj velem, 
mondj el egy búcsúmesét nekem. 


Seherezádé ma szállj velem az egyezeregyedik éj velem, 
mondj el egy búcsúmesét nekem. 

Az egyezeregyedik éj velem, 
mondj el egy búcsúmesét nekem. 

Az egyezeregyedik éj velem, 
mondj el egy búcsúmesét nekem.