Toth Enikő (Teni): Augusztusi napfény
Augusztusi napfény ül ablakomon,
mint régi hű-szerelem visszatér esdve
a sivár jelenbe, és megfáradt kedve
lelkemet altatja, ringat hallgatagon.
Fénytiarát tűz a fejemre reszketőn,
pazar ezüstporos-paróka a hajam,
képzeletvilágba álmodom be magam,
s ihlet táltosai vágtáznak - hegytetőn.
Bércek visszhangozzák derűsen dalaim,
körülöttem zsongó, tarka kíséretem,
színarany fénypallón lármázunk átkelve,
én és eltévedt lepkegondolataim.
Alattunk űrfolyam rajtol rám figyelve,
ködladikban idő áll, és türelmetlen,
jövőm tudni vágyón az eget kémlelem,
mikor betévedünk felhőrengetegbe.
Homályfenyőket tör a vihar recsegve,
ősközöny röhejét küldi rám az éjből
- való kigombol az álmok köntöséből -
jövőm nem látom, s a ladik elbillenve.
Augusztusi napsugár ablakomon
- kíséretem eltűnt, riadtan észlelem -
álmot-űzőn mesél, várva ébredésem,
múltról, életről... de minek venni zokon,
hogy elsikkadt megannyi öröm s illatok,
elvesztettem mindenem az ábránd hegyén,
fenn lebeg szép nyaram a boldogság egén
végtelembe tűnve, mint hullócsillagok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése