Nyári délután

Szuhanics Albert: Nyári délután

Ma a forró nyárhoz öltözöm,

sétálok a sárga díszkövön.

Föntről izzón tűz le rám a nap,

bámulom a szökőkutakat.

Ragyogó most az én városom,

napfény nevet tetőn, házsoron.

A fák alatt árnyas tereken,

a korzózó ember megpihen.

Leülök egy piros padra én,

újságomat lebbenti a szél.

Ilyenkor az időm jól telik,

amíg várlak, olvasok kicsit.

Úgy látom, hogy közelegsz felém,

mosolyogsz rám eléd megyek én.

Menjünk tovább, fogom a kezed,

amerre a sárga kő vezet...

Mindenfelé kirakat virít,

és a napfény jó kedvre derít.

Itt a téren zene hangja száll,

míg csipeget sok-sok kismadár.

Csilingelve jön a villamos,

oly vidáman szól a hangja most.

Talán azért, mert velem lehetsz,

én szeretlek és te is szeretsz.

Fagyit vegyünk? Sorba állok hát,

kivárom a vevőknek sorát.

Mint virágot, nyújtom át neked,

Fagylaltozom boldogan veled.

Ilyen egy szép, békés délután,

városunkban, nyárnak derekán.

Árnyat vet ránk templomunk fala,

nézd, mosolyog minden ablaka.