Juhász Szilvia: Tomboló természet
Üvölt a szél-kutya viharos hajnalon
Elszakítva láncát száguld a városon
Felhők tornyosulnak, fenyegetőn néznek
Dermedten hallgatják nyárfák és sövények.
Zuhatagként ömlik könnye le a mélybe,
hogy éltető vízét patakokba öntse
Issza a föld lassan, rajta még a fák is
Ilyen mennyiségnél becsukódik száj is.
Lélegzetük nyomban akadozva sóhajt
Elég lesz belőle, hallani az óhajt
Fázva, megtépázva, elsöpörve várnak
Ágaik szétkapva, darabokban állnak.
Letarolt már mindent mi útjába akadt
Kapzsi tolvajként jött s romhalmaz maradt
Nem tisztelt természet dührohamot kapott
Megölte a fákat, mi oxigént adott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése