Vannak boldog könnyek

"Vannak boldog könnyek, s fájó mosolyok.

Mindig lesznek szerelmek míg a Föld forog.

Az élet szép, de élni tudni kell,

Az élet harc, és benne győzni kell!"

Anatole France

A napok attól szépek, hogy barátok várnak Téged

 

Végül is az élet esős napok sorozatta

 

Itt ül az idő a nyakamon

Itt ül az idő a nyakamon,

kifogy az út a lábam alól.

Akkor is megyek, ha nem akarok,

ha nem kísér senki utamon.

Arcom mossa eső és szárítja a szél,

az ember mindig jobbat remél,

porból lettem, s porrá leszek,

félek, hogy a ködbe veszek.

Bikini

Egy nőt nem az idő öregíti meg

 

Hóvirág

Horváth M. Zsuzsanna: Hóvirág

Odvas, mohás fa tövében,

hófehér gyöngyszőttes,

hajnalnak opálos ködében.

Hóvirág harmatcseppes könnye,

bársonyos sziromlevél szőtte.

Hűs szellő lágyan ringatja,

fejecskéjét kecsesen lehajtja

Szirmain hajnalnak gyöngye

avartakaró gyengéden öleli körbe.

Zord tél után tavasznak reménye,

csilingelnek hajnalnak csendjében.

A pillanat

 

Farkas István: A pillanat

Talán az egyetlen,

az utolsó szép pillanat,

melyben boldogságot álmodhat

a gyötrő, gyönyörű szerelem...

Nem. Tudom, nem így lesz,

s kár is kívánnom,

hogy Hozzád bújhatom,

s hogy simulok testedhez.

De már nem fáj

talán annyira, mint eddig,

bár nem tudom, még meddig

tépi szívem a vágy.

Talán a múló évek

majd meggyógyítanak,

lassan kijózanítanak,

jó kell legyek, éppen érted.

Hisz Neked fáj talán

a legjobban, mi engem is

bánt, s látlak éjjel is,

álmom ködös fátyolán át.

Az idő múlik s az évek

majd - úgy érezzük - rohannak,

s feltesszük majd magunknak

a kérdést: Miért élek?

Tán volt szép remény,

halálra ítélt vágy,

szerelem, vonzó ágy,

s életünk már szegény.

Az a pillanat már

soha többé nem jön vissza,

s csak az emlék hozza

közel édes fájdalmát.

Nem baj. Már nem számít,

hogy kinek fáj jobban,

s most könnyeim torkomban

zuhogják: fájó sebet hasít

itt belül az emlék,

az egyetlen pillanat,

melyben szívemben maradt

a vágy és vár még.

Vár, pedig épp úgy elveszett

már minden remény,

mint ahogy elvesztem én.

Talán az álom majd vezet.

Képzelt világomban majd

ölellek Téged, s el nem engedlek,

mindig, mindenhol Veled leszek,

s együtt halljuk a dalt,

mely csak bennünk létezik,

ahogy állunk egymás előtt,

mi eltiltott, szomorú szeretők,

s ölelkezünk estétől reggelig.

Furcsa fintor

 

Kormányos Sándor: Furcsa fintor

A csend megint az arcodon

nyújtózik, mégis végigér

engem is, ha simogat

akár egy hűvös, lágy tenyér.

És nem szólsz semmit, hallgatunk

csak néma kérdés árnya ül

mosolyunkon: furcsa fintor...

Ott maradt a szánk körül.

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,

S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.

(...)

Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,

S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.

Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,

És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.

Őri István

Szeretném...

Wass Albert: Szeretném...

Szeretném, ha egyszer az lehetnék,

Ami leginkább lenni akarok.

Ha egyszer azt mondaná valaki:

Megsajnáltam a bánatodat,

Hitetlenségedet, háborgásodat,

S neked adom mi legdrágább neked:

A sorsodat, az önéletedet.

Neked adom a teremtésedet.

Akkor azt mondanám: legyek erő,

A végtelenség örök ereje,

Aki nem néz hátra, csak előre,

S nem hallja a múlt idők zenéjét.

Legyek az őskor mitikus gigásza,

Aki számára nincsen vég, határ,

Hogy két karommal a világot rázzam,

S a hitemet, az igazságomat

Belesüvöltsem, belekiabáljam;

Eszme legyek, kirobbanásra kész,

Szent Géniusz, hatalmas és merész,

Aki előtt a végtelen szabad!

Erő legyek, kiben nem él az álom,

Ki győzni tudjon Olimposz-csatákon,

Kiben jövendő nagy világok élnek,

Ki a babonának és hitetlenségnek

Kiszúrja titokzatos Küklopsz-szemét.

Erő legyek, nagy alkotó erő,

Romboló, világokat teremtő,

Kinek lelkében eszme-lángok égnek,

S nem fél a Halál sötét szellemének

Bátran, büszkén a szemébe nézni.

Erő legyek: jövő ködébe látó,

Erő legyek: nagy eszmékért csatázó,

Zengjem a ködös mindenségen át,

Egy új teremtés király-himnuszát!

S ha egyszer majd az idő műhelyéből

Jőnek tüzesebb világ-hajnalok,

Tudjam, hogy élek, dalolok, vagyok!

Szeretném, ha egyszer az lehetnék,

Ami igazán lenni akarok.

Köszönöm, hogy jöttél szerelem

Kothencz Lajos: Köszönöm, hogy jöttél szerelem

Az Én utamon nem nyílnak virágok,

Az Én egemen egy csillag sem ég.

Már gyűlölöm Én ezt a nagyvilágot,

A képmutató évek szerepét.

Én fényt akarok, csókot és szerelmet,

Hogy mindenüvé jusson napsugár.

Had érezzem Én, hogyha megszeretnek,

Majd elviselem azt is, hogy ha fáj.

Köszönöm, azt, hogy jöttél szerelem,

Ha Te vagy, Én a múltat feledem.

Furcsa most, de az élet már ilyen,

Itt vagy már és ma sem hiszem el.

Te tudod, milyen régen várlak Én,

Utamon végre felcsillant a fény.

Gyönyörű, hogy ha végleg így marad,

Köszönöm, hogy megtaláltalak.

Az élet úton sok-sok állomás van,

A sorsvonatunk meg nem áll velünk.

Így rohanunk lázas ifjúságban,

Az álmok után és tovább megyünk.

És így szalad el mellettünk az élet,

Nincs aki vár, vissza nézni kár.

De nap-nap után egy kérdés még feléled:

Sok régi barát hol van, merre jár?

Köszönöm, azt, hogy jöttél szerelem,

Ha Te vagy, Én a múltat feledem.

Furcsa most, de az élet már ilyen,

Itt vagy már és ma sem hiszem el.

Te tudod, milyen régen várlak Én,

Utamon végre felcsillant a fény.

Gyönyörű, hogy ha végleg így marad,

Köszönöm, hogy megtaláltalak.

Köszönöm, azt, hogy jöttél szerelem,

Ha Te vagy, Én a múltat feledem.

Furcsa most, de az élet már ilyen,

Itt vagy már és ma sem hiszem el.

Te tudod, milyen régen várlak Én,

Utamon végre felcsillant a fény.

Gyönyörű, hogy ha végleg így marad,

Köszönöm, hogy megtaláltalak.

Meztelen virágok

 

Ana Blandiana: Meztelen virágok

Milyenek vajon a virágok,

amikor senki sem néz rájuk,

s titokban levethetik bátran

minden ruhájuk?

Mint mutat vajon a kamilla,

aranyos övét ha megoldja,

s mit sem törődve azzal, hogy látják,

lerúgja fehér szoknya-virágát?

Hát a nőszirom milyen látvány,

mikor harisnya sincs a lábán,

s amiben éjjel-nappal tanyázik,

kék ingétől is megválik?

A bársonyvirág milyen lehet,

ha ruha nélkül didereg,

s csipkés szoknyája sincsen rajta,

pedig ugyancsak fázós fajta?

No és milyen a cinnia

karcsú derekát látni, ha

vörös katrincáját ledobja

egyenesen a porba?

Milyen a rózsa mindenek fölött,

ki a bál után levetkőzött,

s szirmokból varrt ünneplő ruháját

a virág-hercegek is megcsodálták?

De jó lenne, ha csak egy percre,

amit még senki se látott,

titokban meglesni, milyenek

a meztelen virágok!

(Cseke Gábor fordítása)

Visszatérő álmok

Györe Tiborné Marcsi: Visszatérő álmok

Gondolataim most hozzád szállnak

Érted hull könnyem bár sosem láttad.

Éjszakákon vágyom rád: hiányzol

Most néked szívem kitárom.

Vadul öleltél majd hozzám bújtál

Visszatérő álmok éjek múltán.

Könnyeimet neked mind felfűzném

Bilincsként kezemmel összekötném.

Bíztam benned te mégis elmentél

Kérdéseimre sohasem feleltél,

Veled minden álmom csodaszép

De életem megmérgezed és tovalépsz.

Emléked fáj nekem hidd el nagyon

Mit miért tettél én ma sem tudom.

Talán a sors volt mi közénk állt:

A szerelem elmúlt engem ez bánt.

Kedves! búcsúzom könnyem folyik

Boldogságom elmúlt végleg távozik.

Bármilyen nehéz is kimondanom

Örökre vége ezt el kell fogadnom.

Magányos estéken

K un Magdolna: Magányos estéken

Magányos estéken, mikor senki sincs velem,

nézem a fotód mama, és rád emlékezem.

Ujjammal megsimítom áldott arcodat,

s azt kérdem magamtól, vajon most hol vagy.

Ott ahol szép lelked otthonra talált,

van-e olyan drága mama, aki úgy ölelhet át,

ahogyan én öleltelek, ahogyan én szerettelek,

mikor még kezembe tarthattam fáradt kezedet.

Magányos estéken könnyem hullatom,

mert napról-napra nagyobb azon bánatom,

hogy a kettőnk közti távolságot le nem győzhetem,

bárhogy fáj is mama, hogy nem lehetsz velem.

Valentin-napra

Katona Márk: Valentin-napra

Van egy szép _______ szerelmes nap,

melyet már mind _____ igen jól ismerünk.

Ilyenkor meglehet, hogy Ámor nyilával elkap,

bár máskor sincs esély szerelemtől menekülnünk.

Lehet, vannak, kik szerelemtől óvakodnak és félnek,

egyszer be kell látniuk, szerelemnek szépsége éltet.

Plátói szerelem miatt hullhat könnye szemnek,

de ez nem jelenti, hogy csak bánatban élhet.

Kinek igen megrepedt szerelmes szíve,

mert a szerelem sebe meggyógyul.

Fájdalomnak kegyetlen éles éle

más szerelme által csorbul.

Ez a legszebb érzelem,

efelől semmi

kételyem!

Valentin napja legyen örök, ne csak egy nap,

mert a szeretet és szerelem érzése

velünk kell, hogy legyen minden egyes nap!

Virágba borult már a Téli táj...

Ravádi Ria: Virágba borult már a Téli táj...

Virágba borult már a fagyos, Téli táj,

Magányos szívem csak Te rád vár.

Napsugaram leszel, ha majd fázok,

A Holdfényem, ha sötétben járok.

Fényes Csillagom leszel életem egén,

Tündökölsz nékem csillagok tengerén.

Szivárványom a sok vihar, zápor után,

Színeiddel beragyogod szívem táját...

Kérdeztem a Napot, de nem látott Téged,

A Hold sem találkozott Veled az éjben...

Csillagok ösvényén sem jártál az éterben.

Merre jársz, hol találok rád, Kedvesem?

Mikor érsz már hozzám, Napsugaram?

Nélküled fázok, a szívem úgy lángolna.

Fényed nélkül nem látok, s elveszek...

Hol keresselek, merre vagy, Holdfényem?

Siófok

 Siófok 

2023.02.12

Hallgasd egy kicsit a csöndet

Hallgasd egy kicsit a csöndet

Este, ha csillagok jönnek.

Nesztelen, némán az égre

Lüktet a csendben a béke.

Hallgasd egy kicsit a holdat,

Arany szép hárfaként szólnak

Dalai s millió húrja

Megpendül újra meg újra.

Amikor ismét csak csönd lesz,

Hallgasd még kicsit a csöndet.

És röpítsen csönd puha szárnyon

Csönd ország felé az álom.

Hálózsák

 

Aranyosi Ervin: Hálózsák

Vettem egy új hálózsákot,

járt hozzá egy ember.

Aki megsimogat,

ha a cica felkel.

Meg is tud etetni,

nem is volt túl drága!

Így válik teljessé,

egy cica világa.

Téli álom

Horváth M. Zsuzsanna: Téli álom

Hatalmas pelyhekben röpköd a hó

fákra telepszik súlya földig hajtó.

Vékony ágacska némán sír, letörik

féltőn óvott madárfészek is leesik.

Könyörülj tél! az élőlényeken fákon,

vár még rájuk hosszú téli álom.

Takarójuk puha fehér hó legyen

őrizd, védd őket sokáig éljenek.

Zúzmara fátyolként belepi a tájat

jeges hótakaró fénye felém árad.

Panaszos síró hangot hoz felém a szél

fázó madárka éneke a szívemig elér.

Keresem kutatom, végre rátalálok

tolla borzolt, csőre némán tátog.

Gyengéden fogom, ölelem magamhoz

szívemmel óvom, féltőn betakarom.

Az élet olyan, mint valami folyó

Az élet olyan, mint valami folyó: rohanó, lüktető víz, emelkedik és alázuhan és keskeny szorosokon, örvényeken, szirteken keresztül keresi az útját a távoli tenger felé. Minden ember szereplője a történetnek. Az egyik élet találkozik a másik élettel, aztán tovább folyik. Alig egy-egy pillanatra találkoznak - és a folyó folytatja végtelen útját a távoli tenger felé.

Bess Streeter Aldrich

Megszépül minden, ha valakié.

Megszépül minden, ha valakié.

Be szép egy kiskert, ha valakié!

Be szép egy asszony, ha valakié!

Be szép a szívünk, hogyha szeretik!

Be szép az ország, hogyha szeretik!

Megszépül minden, hogyha szeretik!

Mécs László

Szerelmesen

 

P. Pálffy Julianna: Szerelmesen

Száguld a vér, s minden

mi ér, lüktetett; látnom,

látnom kell a szemedet,

mosoly csillan benne,

közel és távol, ahol

megérintesz, a testem,

a bőröm, a szívem is lángol.

Csókjaid nyomán pici,

puha, kis hegek, mézesek

és édesek, bejárnak völgyeket

és hegyeket, kábulat követ

kábulatot, pillanatnyi a

varázs, te az enyém -

s én, a tied vagyok.

Fátyolt borít ránk a csillagos

este, tiltott e gyümölcs, tiltott

az érzés, tiltott a vágy, te mégis

értem remegsz, engem becéz,

engem kóstol a szád.

Cirmos fények játéka, holdsugár

árnyéka játszik a testemen,

ajkaddal süt rám bélyeget,

- a Szerelem.

Bennem élsz, s benned élek én,

örökre Veled és Nélküled,

mit szívem nem bír el,

elbírja a tied - kettőnk helyett.

Hóvirág

Horváth M. Zsuzsanna: Hóvirág

Fagyos havas hószemcsébe',

fénycsillám a Napnak fénye.

Száraz avar éltet adó,

apró virág, szirmot bontó.

Zöld levélkén zúzmara,

fehérgyöngyszem fátyolruha.

Egyszerű, mily csodaszép,

hóvirág ez, nem álomkép.

Látványa léleksimogató,

felénk szívmeleget ontó.

Kemény, zord télnek szépsége,

a kikeletnek ébredése.

Tomboló természet

Juhász Szilvia: Tomboló természet

Üvölt a szél-kutya viharos hajnalon

Elszakítva láncát száguld a városon

Felhők tornyosulnak, fenyegetőn néznek

Dermedten hallgatják nyárfák és sövények.

Zuhatagként ömlik könnye le a mélybe,

hogy éltető vízét patakokba öntse

Issza a föld lassan, rajta még a fák is

Ilyen mennyiségnél becsukódik száj is.

Lélegzetük nyomban akadozva sóhajt

Elég lesz belőle, hallani az óhajt

Fázva, megtépázva, elsöpörve várnak

Ágaik szétkapva, darabokban állnak.

Letarolt már mindent mi útjába akadt

Kapzsi tolvajként jött s romhalmaz maradt

Nem tisztelt természet dührohamot kapott

Megölte a fákat, mi oxigént adott.

Azt akarom, hogy az arcomba essen az eső

Azt akarom, hogy az arcomba essen az eső, s hogy rámosolyoghassak minden férfira, aki tetszik, és el akarom fogadni az összes kávét, amire meghívnak. Meg kell csókolnom az anyámat, meg kell mondanom neki, hogy szeretem, ki akarom sírni magam az ölében - hogy végre ne szégyelljem kimutatni az érzelmeimet, amelyek mindig is léteztek, bár magamnak sem mertem bevallani.

Paulo Coelho

Február

Pődör György: Február

Február van, február,

medve papa meditál:

tavasz jön vagy marad tél,

megegyem, mi maradt még?

Február van, február,

szarka madár lopni jár:

elfogyott vagy nem is volt,

nincs áruház, se kisbolt.

Február van, február,

róka koma ki-be jár:

még csak nem is szidhatjuk,

a faluban nincsen tyúk.

Február van, február,

kis nyuszika kapirgál:

tavalyról mi megmaradt,

ott lehet a hó alatt.

Február van, február,

még varjakat verbuvál:

mind azt fújja, nagyon kár,

hideg még a napsugár.

Február van, február,

a hóvirág arra vár:

adjon a Nap meleget,

fehérlik ő eleget.

Február

Vágány József: Február

Tél vége van, február,

hosszabbak a nappalok,

kezdődik a karnevál,

rövidek a másnapok.

Február a böjt hónapja,

a nap álmosan kandikál,

csalogat az éléskamra,

de jó gazdája ellenáll.

Színes maskarába bújik

egy vidám farsangi bálon,

talán ezer gondja múlik,

ez olyan mesebeli álom!

Mikor felveszi álarcát,

mögötte már vígnak látszik,

felejti minden bánatát,

míg a banda neki játszik.

Így múlatja a bánatot

most a farsangi bálon,

és fenntartja a látszatot,

míg lekvár van fánkon!