Bódi-Vechter Katalin: Vallomás
Szeretlek téged - Te vagy, ki egykoron magadhoz vonzottad gyönge lelkemet -
Olyan forrón, oly odaadással, amennyire szívnek csak szeretni lehet.
Azóta ez érzet úgy növekszik bennem, miként a fák törnek az ég magasába,
S úgy vágylak még mindig, ahogyan a lombok vágynak a napnak fénylő sugarára,
Te vagy boldogságom, úgy örvendek neked, akár elvetett mag víznek és a fénynek,
Reád van szükségem, nincs más kívánságom; Amíg te is szeretsz, én addig éljek.
Hogyha már nem szeretsz, tépjék ki szívemet, s temessék a földbe, virágos kertedbe,
Nyíljék róla rózsa, édeni szépségű, mézédes illatát érezhesd kedvedre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése