Kristófné Vidók Margit: A szívem nyugalomra vágyik
Az én szívem nyugalomra vágyik,
szenvedélye már régen ellobogott,
észre sem vetted, hogy lelkem zokogott,
szemeimből még szerelem sugárzik,
érzéseim, mint tenger, hullámzik,
feltörő emlék fájdalmat okozott,
az én szívem nyugalomra vágyik.
Eljött az óra, és el kellett válni,
szenvedésem mosolyok rejtették,
szivárványt is újra átfestették,
menj tovább! - Ne kezdj most tétovázni,
az én szívem nyugalomra vágyik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése