I. Katalin: Egy régi téli este
Ha felnézel a téli égre,
mondd, neked jut-e még eszedbe
az a hólepte kora este?
Mikor a fülfájdító csendet
csak a sűrűn hulló hópelyhek
halk neszezése enyhítette.
Hattyúfehér, puha hópalást
borította a mogyorófát.
Nem volt már kopár és esendő,
mint mikor levetette lombját...
Állt a parkban, mint egy királynő,
mert kapott hóruhát, koronát.
Nem tudom, más is észrevette?
De mi megálltunk ott, mellette.
Karod a vállamat ölelte...
Megéreztük a tél csodáját,
s egy új érzést, ami ránk talált...
Lehet..., hogy te nem emlékszel már?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése