Jó néha sötétben a Holdat nézni

Jó néha sötétben a Holdat nézni,

hosszan egy távoli csillagot idézni,

jó néha fázni, a semmin elmélázni,

tavaszi esőben olykor bőrig ázni,

tele szájjal enni, hangosan szeretni,

jó néha magamat csak úgy elnevetni,

sírni, ha fáj, remegni, ha félek,

olyan jó néha érezni, hogy élek.

Anna and the Barbies

A világon nincs tökéletes öröm

A világon nincs tökéletes öröm, de tökéletes szomorúság sincsen, mert a legnagyobb szomorúságban is sóhajt az ember, és a sóhaj kellemes. Hálás vagyok a természetnek a sóhajért és sajnálom, hogy nem tudom, hányat sóhajtottam egész életemben. Szeretném megolvasni, és mindet külön megköszönni a jó istennek. A mély sóhajhoz föl kell emelni a fejünket, talán azért, hogy meglássuk az eget.

Szép Ernő

Minél mélyebbre jutsz önmagadban, annál közelebb jutsz mások szívéhez

Minél mélyebbre jutsz önmagadban, annál közelebb jutsz mások szívéhez. Ez a kettő ugyanaz, mert a te szíved és a másiké nem nagyon különbözik egymástól. Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. És akkor megérted, hogy te is voltál bolond, tudatlan, te is sokszor elbuktál, te is követtél el bűnöket önmagad és mások ellen. És ha mások még mindig ezt teszik, nincs semmi szükség a megítélésükre, a megbélyegzésükre. Nekik kell felismerniük és magukra kell hagyni őket; nem feladatod, hogy egy bizonyos forma szerint alakítsd őket.

Osho

Az én időm

Meggyesi Éva: Az én időm

Az én időmben nem volt sok minden,

zsír meg kenyér volt csak az asztalon,

nem volt mindennap megterítve,

csak vasárnap, s ünnepnapokon.

Nem volt olyan sok drága játék,

csak szabadban töltött nappalok,

s szalmavárakat építettünk,

amíg az este ásított.

Csupasz lábakkal ugrándoztunk

a félig levágott torzsokon,

egészen addig, amíg a tarló

perzselő füstje fölcsapott.

Felcsendült dallam szállt a szélben,

vidám, jókedvű kacajok,

gyöngyöző hangja messze szállott

átsuhanva az ugaron.

Ma is emlékszem minden percre!

Az volt a legszebb korszakom,

ott, az aranyló búzatáblák

között eltöltött hónapok.

Elszállt az idő. Gépek jöttek.

A tarló hangja most oly üres,

nem hallik többé gyermekdallam,

csak üresen kongó néma csend.

Mégis: oly gyakran visszacsendül

a dallam, mi akkor elveszett,

hisz rég volt, amikor gyermekek voltunk,

de olyan jó, mikor feldereng.

Az ég könnye

Jánosa Gergely:Az ég könnye

Bámultam ablakon

Keresztül a tájra.

Csönd volt és némaság,

Nem is vágytam másra.

Néztem én az esőt.

Hullott ím az égből

A vízcsepp a földre,

Útja bizony hosszú,

Eltart ez örökre.

Néztem én az esőt.

Lám még most is esik,

Felhő van az égen.

Nap nem küld sugarat,

Elbújt nagyon régen.

Nézem most az esőt.

Ott egy csepp, ki örül!

Nincsen Ő egymaga.

Társak veszik körül,

Hullanak, így vala.

Nézem most az esőt.

A tócsa, mint tükör.

Én fölé hajolok,

Látok egy képet, mi

Rám vissza mosolyog.

Elállt már az eső.

Látok még valakit,

Nő van ottan velem,

Megfordulok Hozzá,

S átöleli kezem.

Elállt már az eső.

Tévedsz, ha azt hiszed...

Sztyepan Scsipacsov: Tévedsz, ha azt hiszed...

Tévedsz, ha azt hiszed, a szerelem csak játék,

Vagy lobogó fáklya, mely az ujjaidra ráég.

Együtt ülni, kéz a kézben, a kispadon este,

Sétálni a patak partján csillagokat lesve.

Kedveseddel szombaton vígan táncba menni...

Tévedsz, ha azt hiszed, a szerelem csak ennyi.

Nagy dolog a szerelem és hogy múlnak az évek

Még nagyobb lesz, meleg kendő, úgy betakar téged.

Erő elszáll, szépség hervad, jön az ősz, a tél is,

Aki szeret melletted lesz, megbecsül majd mégis.

Az életet véges végig együtt kell leélni,

Úgy válik el , mit ér a nő és mit ér a férfi.

Jót és rosszat megosztani, kacagni és sírni,

A szerelem dal, amelyet együtt kell megírni!

Sokszor nem értem, hogy emberek miért maradnak együtt

Sokszor nem értem, hogy emberek miért maradnak együtt, ha látják, hogy a sokadik eljátszott, eldobott, összetört esély után sem működnek a dolgok. Igen, nehéz észnél lenni, ha valakit szeretsz, főleg elengedni... De ha nem voltál boldog mellette, vajon mitől lenne másabb, ha újrakezdenétek? Pár hétig nyilván minden működne, de ha két ember nem ugyanazt a puzzle-t rakja, akkor felesleges egymás idejét húzni. Forgathatod, próbálgathatod, hátha beleillik a képedbe, de nem fog. Egyszerűen csak annyi van, hogy a saját kirakósodat kell kiraknod. Nem a máséval foglalkozni, hanem a sajátodéval. Nem beleerőszakolni egy darabot, hogy illeszkedjen már végre, mert ott a helye, hanem felfogni és elfogadni, hogy valami teljesen más illik oda.

Oravecz Nóra

Csak bírd ki

 

Egy elvem van: asszonyokkal nem szabad vitatkozni

Egy elvem van: asszonyokkal nem szabad vitatkozni. Miért? Mert az asszonynak úgyis igaza van... A leghosszabb vitatkozásnak is az a vége, hogy az asszonynak igaza van. Mért ne előzzük meg akkor? Mire való a sok beszéd, a sok keserűség: mert hisz az asszony nem azért vitatkozik, hogy meggyőzessék, vagy mást meggyőzzön, csak hogy győzzön... Érzés az asszonynál minden ellentmondás... És azért van igaza, mert nem a fejével vitatkozik, hanem a szívével. A fej pedig könnyen téved: de a szív soha.

Móricz Zsigmond

Szívedből szólj…

 

Aranyosi Ervin: Szívedből szólj…

Szívedből szólj, s másoknak küldd el azt!

Vidíts, taníts, s ha kell te nyújts vigaszt!

Segítsd fel azt, ki porban lent hever,

ápold a lelkét, mert többet érdemel.

Ha bántanak, – porold le lelkedet!

Ne őrizgesd a vélt sérelmeket.

Gyarlók vagyunk, s tán túl érzékenyek.

Szótüskék szúrják az érző lelkeket.

Ha így teszel, lelked is felderül.

A “békesség madár” válladra ül.

Szívedet boldog nyugalom hatja át,

és ezt az érzést viszed majd tovább!

Néha fáj...

Bogár Lilla: Néha fáj...

Néha fáj a szeretet,

S néha fáj, ha szeretnek,

A szívem sokszor darabokban,

S a szeretetnek már csak helye van.

Néha fáj az élet,

De nincs választás, élek.

Az élet nehezebb mint hinnéd,

Olyan jó lenne ha értenéd.

Néha fáj egy-egy szó,

Mely szívemig behatol,

S te talán nem érzed,

Hogy darabokra törted szívem.

Néha fáj egy-egy pillanat,

Mely az emlékemben megmarad,

De ez nem változtat semmin,

Csak egy seb marad a szív romjain.

Néha minden fáj,

De csodás az élet,

Ha van melletted egy társ,

Ki veled lesz egy életen át!

Mindennapi kenyér

 

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom

Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,

Amit én álmodom:

Egy nép szájában betevő falat.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,

Lelki kenyér az éhező szíveknek,

Asztaláldás mindenki asztalán.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,

Nem cifraság a szűrön,

Nem sujtás a magyarkán,

Nem hívságos ünnepi lobogó,

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,

Nem pompázom, de szükséges vagyok.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,

Ha tollat fogok: kenyeret szelek.

Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,

Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,

Lehet magára hiú a kenyér?

Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.

Kellek: ezt megérteni egyszerű,

És - nincs tovább.

Az álmom néha kemény, keserű,

Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,

De benne van az újrakezdés magja,

De benne van a harchoz új erő, -

De benne van az élet.

A szeretet olyan

 

Nézzétek csak az élet könyvét!

"Nézzétek csak az élet könyvét! Kicsit már megkopott... A borító az éveket, a megsárgult lapok a ráncokat jelentik. Egy dolog viszont nem változott az idő múlásával sem. Ez pedig a tartalom. Ami szép és nemes volt, az az is marad."

Giorgia Stella

Esőként

Horváth György: Esőként

Suhog a vágy, selyem az árnyék,

szívem a szó, szemem a szándék,

esténként esőként szitálnék,

nem is keresve rátalálnék:

kitárná ablakát, s ajándék

lenne őhozzá hullanom.

Esőként függönyét itatnám,

és kedvem dallamát kopogván

a parkettáján ellocsognám,

amit illene mondanom.

Ott állna ő. Kitárva karja.

Cirógatván, ha úgy akarja,

ráhullanék ruhára, hajra,

s gondolván minden gondra, bajra,

magam lennék az oltalom.

Lennék hideg, ha lenne könnyebb,

arcára hullnék, mint a könnycsepp,

s lennék utolsó bántalom.

Nyári délután

Szuhanics Albert: Nyári délután

Ma a forró nyárhoz öltözöm,

sétálok a sárga díszkövön.

Föntről izzón tűz le rám a nap,

bámulom a szökőkutakat.

Ragyogó most az én városom,

napfény nevet tetőn, házsoron.

A fák alatt árnyas tereken,

a korzózó ember megpihen.

Leülök egy piros padra én,

újságomat lebbenti a szél.

Ilyenkor az időm jól telik,

amíg várlak, olvasok kicsit.

Úgy látom, hogy közelegsz felém,

mosolyogsz rám eléd megyek én.

Menjünk tovább, fogom a kezed,

amerre a sárga kő vezet...

Mindenfelé kirakat virít,

és a napfény jó kedvre derít.

Itt a téren zene hangja száll,

míg csipeget sok-sok kismadár.

Csilingelve jön a villamos,

oly vidáman szól a hangja most.

Talán azért, mert velem lehetsz,

én szeretlek és te is szeretsz.

Fagyit vegyünk? Sorba állok hát,

kivárom a vevőknek sorát.

Mint virágot, nyújtom át neked,

Fagylaltozom boldogan veled.

Ilyen egy szép, békés délután,

városunkban, nyárnak derekán.

Árnyat vet ránk templomunk fala,

nézd, mosolyog minden ablaka.

Nyári este

Biró Gizela: Nyári este

A nyári est készülőben,

Nézd, a Nap is lemenőben,

Egy tucatnyi felhőn táncol,

Visszapillant, mint egy vándor.

Visszapillant le, a Földre,

Szép napunkra áldást kérve,

Irul-pirul, szíve lángol,

Elér hozzád, legyél bárhol.

Lelkedet is simogatja,

Szívdobbanást megnyugtatja,

Égre festi remény pírját,

Libbenő szél derűt szór rád.

Az est leszáll szenderegve,

Harang kondul imát kérve,

Adjunk hálát békességgel,

Tiszta szívvel gondolkozz el...

Hol szeretet van, szükség nincsen.

A digitális fotó ugyan nem sárgul el ...

A digitális fotó ugyan nem sárgul el, de a régi barátságok igen. Vajon mindenkivel így történik majd? Szétszéledünk érettségi után, és egyszer csak elfelejtjük egymást? Vajon elmúlik minden, ha végzünk? Vagy erősebb a barátságunk, mint az épület, ami összezár minket?

Leiner Laura

Péntek 13.

 

Aranyosi Ervin: Péntek 13.

Ma átment előttem egy fekete macska!

Aztán vissza is jött, azt hitte a csacska,

hogy majd megijedek, félve babonától?

Ám engem a dátum, mai nap sem gátol.

Péntek, tizenhárom, ez szerencsét hozhat,

ma is üzenhetek én, a csillagoknak,

elküldhetem vágyam, dédelgetett álmom,

mert amiben hiszek, rövidesen látom.

Ma átment előttem egy fekete macska!

Aztán vissza is jött, azt hitte a csacska,

hogy majd megijedek, félve, mi történhet?

Ám, de hadd mondjam el, mért vicces az élet.

A fekete macska, tudod az én macskám,

átfutkos előttem, kötekedik csacskán,

s belőlem félelmet, bizony sose vált ki,

pedig karma éles, retteghetné bárki!

Ma átment előttem egy fekete macska!

Aztán vissza is jött, azt hitte a csacska,

ha kelleti magát, muszáj kényeztetnem,

mert tudja szeretem, s Ő is szeret engem!

S lám most igaza lett, nem tudtam megállni!

Nyakon kellett csípnem, s “rabtartóvá” válni.

Kényeztetni kezdtem, s élvezte a beste,

kihívta a sorsát, vagy éppen kereste?

Ma átment előttem egy fekete macska…

Ez már igazi nyár

Pődör György: Ez már igazi nyár

Odafentről igazi hőség árad,

hűsére csábít a selymes árnyék.

A reggeli gond is magába fárad,

csak röpke sóhajt piheg a szándék.

Lassú perceit izzadja az idő,

nyújtózik egyet a nagymutató.

Amíg tiktakok közül a csend kifő,

forró szurok a kifolyt mulandó.

Korán odalett a hajnali pára.

A pillanat száradt madártorok.

Az apró daloknak is nagy az ára.

Pang a lég, és szédülve tántorog.

Kék búra az égbolt, csak magában zárt.

Nem látszanak a felhők, csillagok.

Gyehenna nyár. Igazi, a várva várt.

Megváltó éjjelt majd Hold silbakol.

A gyönyör percei

Bánlakyné Moravetz Edit: A gyönyör percei

Mámorító volt,

mikor átölelt karod.

Lehet-e szavakkal leírni

azt az érzést,

melynek jelzője:

mennyei?

Ha költő lennék,

a világ

legcsodálatosabb

versét

írnám,

mely úgy zengene,

mint az

angyalok éneke.

Vagy festőnek kellene lennem,

aki ecsetemmel

a színek kavalkádját

fantasztikus

csendéletben

örökítené meg.

Mégis, a zeneszerzőé

lenne a legnagyobb érdem,

hiszen hangszerek

sokaságát szólaltathatná

meg:

Földöntúli zene szólna:

előbb lágyan, hárfával kezdene,

érzem, a világ

hárfákkal van tele.

Ezek mindegyike

különböző dallamot játszik,

melyek egymásba

összefonódnak.

S egy különleges,

semmihez nem hasonlítható

dallam születik.

Ehhez kapcsolódik

szelíden a hegedű hangja,

mely szétárad bennem,

feloldja félelmeimet,

aggodalmaimat.

Gyönyörű tőle a világ.

A lágy dallam elvarázsol.

Hallom a hangodat,

mely legszebb a világon,

mert Te vagy maga a zene:

finoman, lágyan, óvatosan,

pianóban

futnak az akkordok,

vissza-visszatérve

kiinduló pontjukba.

Lassan bekapcsolódik

a többi hangszer is,

de ezek szólamai

már összefolynak,

teljesen átadjuk magunkat

a hangzásnak.

Testünket, lelkünket

átjárja a zene,

nem látjuk magunk körül

a világot,

csak érezzük,

egyre magasabbra,

magasabbra

kerülünk.

S ekkor megszólalnak

a fanfárok,

harsonák,

üstdobok,

crescendo

s fenn vagyunk,

fenn

a

csúcson!

Majd nagyon finoman

elhalkulnak a zene hullámai,

még lelkemben rezegnek a hangok,

végül

csodálatos béke öleli át szívemet.

Meggyógyítottad lelkemet.

A legszebb zenével:

Önmagaddal.

Mégiscsak megszületett a

vers,

melyet neked írtam;

együvé tartozásunk emlékére

ajándékként

most átnyújtottam.

Olyan vagy énnekem

Biczó Anna: Olyan vagy énnekem

Olyan vagy énnekem, mint Virágnak a föld,

Olyan vagy énnekem, mint Életnek a víz,

Olyan vagy énnekem, mint Talajnak tápanyaga,

Olyan vagy énnekem, mint Melegágynak takarója,

Olyan vagy énnekem, mint Fűszálnak harmatja.

Te vagy a világnak, virágnak angyala,

Fűszál Harmatjának éltető hajnala,

Szívemnek, lelkemnek gyógyító ereje.

Érints meg engem, imádott szeretet,

Mint virágot a föld, életet a víz,

Éltessél fennhangon, szerelmem, kedvesem.

Olyan vagy énnekem, mint égen a csillag,

Olyan vagy énnekem, mint Göncölszekér rúdja,

Olyan vagy énnekem, mint Hajnali pirkadat,

Olyan vagy énnekem, mint Napsugár csillogása,

Olyan vagy énnekem, mint

Lágy szellő ereje,

Te vagy a mindenség s hitemnek ereje,

Szeretet virága, szívemnek melege,

Létemnek, érzetemnek

Hallhatatlan lénye,

Sóhajtásom hallatára

Éltető megmentője.

Olyan vagy énnekem, mint Tavasznak virága,

Olyan vagy énnekem, mint Nyárnak napsugara,

Olyan vagy énnekem, mint Ősznek falevele,

Olyan vagy énnekem, mint Télnek hótakarója,

Olyan vagy énnekem, mint négy évszak szépsége.

Te vagy a szerelem virága,

Kérlek, higgy nekem,

Ölelő karoknak hiányzó testrésze,

Megannyi suttogás szerelmének lángja,

Mézeskalács házikónak várva várt lakója,

Úszó szigetünk hűséges hajója.

Csak kis kitartás!

Várnai Zseni: Csak kis kitartás!

Csak kis kitartás! - biztatom magam,

még futni kell, még minden messze van.

Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,

jaj, meg ne állj az úton hirtelen,

sok a dolgunk még s nem mutathatom,

hogy a harcot már nem bírom nagyon,

és este, ha ágyamba roskadok,

érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,

elkoptunk, de ne sejtse senki sem,

higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,

nem irgalmaznak ám az emberek,

csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,

frissen induljak minden reggelen,

csak én tudom, ha ágyba roskadok,

estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén

a két vonás már mély lett és kemény,

sokat sírtam; eső után a föld

ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...

de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,

arcom hegy-völgye lágyan kisimul,

csak este, ha ágyamba roskadok,

érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kipp-kopp... pontosan,

holnap sikerül minden biztosan,

a félúton, szívem, jaj meg ne állj,

kipp-kopp... tovább is híven kalapálj,

a hegynek föl kicsit nehéz az út,

szív kell hozzá, de aki odajut,

a csillagok közt csillagként ragyog...

csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...

Most meg-megállok s felfohászkodom:

- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!

szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...

Csak kis kitartás, még egy hős iram,

fussunk dalolva bátran és vígan...

de este már a dal is csak dadog;

altassatok el engem, csillagok!

Álmok

Törő Zsóka: Álmok

Éjszaka van, és én nem alhatok,

Lehunyom szemem, és elképzelem,

Mellettem fekszel, és érint kezem,

Mindenem tiéd, mit csak adhatok.

Oly nagy a távolság, nem érlek el,

Álmomban karodban boldog vagyok,

Szemed úgy ragyog, mint a csillagok,

Azt mondja, imádlak, enyém leszel.

Álmaim szárnyain elrepülök,

Verdes a szívem, mert úgy örülök,

Ajkadra ezernyi csókot adok.

Szerelmes szívem most hazatalált,

Itt vagyok, az álmom valóra vált,

Szeress, s én örökre rabod vagyok...

Sebzett szív

 

Megtérek hozzád

Szeitz János: Megtérek hozzád

Megtérek hozzád, mielőtt az álom

Elválaszt a világtól... csak nézlek

Magamba zártan s már nem találgatom

Hogyan, miként telt napod, míg éled.

A kép a sötétben, színeit váltja

A vágyak formálta hű emlékezet:

A mosolyod megőrzött báját, kezed

Egy félben maradt, kecses mozdulatát,

Ahogy a kacér szellő incselkedett

Könnyedén lebbenő hajaddal, míg rám

Hangod selyme vigaszt ígérve simult.

 

Nyári zápor

 

A csöndes öböl

Gani Zsuzsanna: A csöndes öböl

Nyaralóm teraszán szürcsöltem a teám,

balkonon vörös muskátli virult.

Vonzotta tekintetem, kacsintott reám,

e nyugalom a lelkemhez simult.

A partot szép, fűzöld erdők szegélyezték,

néhol karcsú pálmák bólogattak.

Néptelen utcák magukat feszélyezték,

könnyes szemmel engem szólongattak.

Az öböl csöndes volt, de mennyire üres,

szél se fújt dallamot, meg se zizzent.

Sóhajos, szép perc hetyke sirállyal üzent,

a föveny lepte, víz mosta szirtre.

Itt-ott vitorlások uralták a tengert,

hullámok a karibi dallamot.

Sebesen suhant az idő, bús volt, levert,

de a végtelen remény áthatott.

Amiért születtünk

Aranyosi Ervin: Amiért születtünk

Milyen egy igazi vendégváró asztal,

amely egy vendéget hosszasan marasztal?

Amihez jót enni a lelkek visszajárnak,

mert újabb ízeket, finomságot várnak.

Pont ilyen a bölcs is, a tudásnak kútja,

aki tudja merre visz az élet útja,

aki megmutatja, mitől szebb az élet,

hogy, aki jót teremt, gazdagabban élhet!

De, aki csak disznó, és magának kapar,

bár elérheti mind, mindazt, amit akar,

de majd később rájön, nem lesz boldog tőle,

ha nem ad jószívvel másoknak belőle.

Hisz a jó lelkeknek kevesebb is elég,

hiába is tesznek egy bőrönd pénzt eléd,

azt csak rövid távon tudod kiélvezni,

ha nem leszel képes osztozni, s jót tenni!

Ám a szeretetünk másképpen működik,

amikor szívünkbe jóérzés költözik,

mert ha másnak adsz is, bármilyen nagy zsákkal,

szíved újratelik szeretetmorzsákkal.

Figyeld meg, a mosoly, a szeretet magja,

kivirágzik abban, aki tőled kapja!

Jól esik a szívnek tükörképét látni,

szép szóval etetve gazdagabbá válni.

Talán ez hiányzik ebből a világból,

kevés az a lélek, mely lelkeket ápol.

Pénzével kérkedik és ural a gazdag,

egy egész világot félelem igazgat.

Kihűl a kedvesség, kimerül a jóság,

haragot, megvetést teremt a mohőság.

Lám, a sok jó ember szinte tehetetlen,

szemeket felnyitni ma már lehetetlen?

Együtt és egymásért. Ez lenne a lényeg!

Lelkünket ne adjuk el a hazug pénznek.

Egymásra figyeljünk, míg csak szívünk dobog,

szeretet fényétől lehessünk boldogok.

A szeretetlenség, a legnagyobb betegség,

ébredjetek már fel, végre látni tessék.

Félelem betegít, ezt kell megérteni,

mert a szeretetünk gyógyító, isteni!

Ölelés és mosoly, kedvesség a gyógyszer,

a szeretet magját a világban szórd el.

Locsold mások szívét a mosoly vízével,

lakass jól másokat az élet ízével!

Legyünk végre, újra szerethető lények,

gyúljanak szemünkben simogató fények.

Emeljük fel végre meggyötört világunk,

csupán szeretnünk kell, s egymásért kiállnunk!

Hadd tűnjön el végre Földünkről az átok,

hadd mondhassuk el, hogy: – Tiszta szívvel látok!

Legyünk jóemberek, méltón Istenünkhöz!

Szeretet legyen, mit a lét visszatükröz!

Öleljünk, nevessünk, táncoljunk csak bátran,

egymást felemelve a lét áramában.

Gyógyuljon a lélek, s vele végre testünk,

ez az igazi ok, miért leszülettünk!

Talán most még

Vincze Erika: Talán most még

Kavarognak bennem a gondolatok,

talán most még elmondhatnám,

amit nem mondhattam el Neked,

s itt rekedt a szó, s bennem

kavarog ez az érzés kedvesem.

Papírlapra írt kusza gondolatok,

folytatnám is, de csak hagyom.

Lelkemet nyomja csak szüntelen,

hogy miért, magam sem érthetem,

érzem elemészt ez a szerelem.

Mondhatják mások, mit szabad,

az eszem az, mi nekik szót fogad,

de a szívem egyre csak kalapál,

hisz még mindig utánad kiált,

talán most még elmondhatnám.

Elmondhatnám, de nincs rá szó,

hiába kezdem el újból és újból,

pedig még itt hallom a hangod,

érzem ujjaidnak bársonyát,

vágyakozva magányos éjszakán.

Augusztusi napfény

Toth Enikő (Teni): Augusztusi napfény

Augusztusi napfény ül ablakomon,

mint régi hű-szerelem visszatér esdve

a sivár jelenbe, és megfáradt kedve

lelkemet altatja, ringat hallgatagon.

Fénytiarát tűz a fejemre reszketőn,

pazar ezüstporos-paróka a hajam,

képzeletvilágba álmodom be magam,

s ihlet táltosai vágtáznak - hegytetőn.

Bércek visszhangozzák derűsen dalaim,

körülöttem zsongó, tarka kíséretem,

színarany fénypallón lármázunk átkelve,

én és eltévedt lepkegondolataim.

Alattunk űrfolyam rajtol rám figyelve,

ködladikban idő áll, és türelmetlen,

jövőm tudni vágyón az eget kémlelem,

mikor betévedünk felhőrengetegbe.

Homályfenyőket tör a vihar recsegve,

ősközöny röhejét küldi rám az éjből

- való kigombol az álmok köntöséből -

jövőm nem látom, s a ladik elbillenve.

Augusztusi napsugár ablakomon

- kíséretem eltűnt, riadtan észlelem -

álmot-űzőn mesél, várva ébredésem,

múltról, életről... de minek venni zokon,

hogy elsikkadt megannyi öröm s illatok,

elvesztettem mindenem az ábránd hegyén,

fenn lebeg szép nyaram a boldogság egén

végtelembe tűnve, mint hullócsillagok.