Szabó Kila Margit: Elillant a szerelem
Elillant vágyálmok tombolnak bennem,
Téged hívlak csillagfényben, Szerelmem!
Néha magányos órán Rád gondolok,
fájó szívvel Nélküled, Érted sóhajtok.
Bódultan hívlak és Veled álmodom,
forró vágytól perzselve vágyakozom.
Káprázatos szemedet látni akarom!
Szerelemre hív lelkem, s fogom kezed,
meglelem újra arcodat tekinteted.
Kábultan érzem szíved dobbanását.
Érzem selymes, puha hajad illatát,
a gyönyörű szép szemed ragyogását,
szerelmes ölelésed szorítását,
a szíved vágytól hevült remegését,
perzselő,mámoros csókod édességét.
Szerettelek! Itt hagytál a semmiben.
Szomorú álmom után nyúl a kezem.
Fájdalmas egyedül, Nélküled dobban a szívem.
Elsuttogom neved, fáj, itt élsz bennem.
Te voltál az őszi Hold az éjszakában,
fénylő szép csillag az égbolt otthonában.
Harmatosan zöld mező a lankás völgyben,
azúr-kék színű édes víz a tengerben.
Te voltál a csodálatos, röpke, lágy szellő,
a szíved, a szívem fölött volt tündöklő.
Villámröptöd visszfénye gyakran visszajár.
Sas lelked a végtelenséget szeli át.
Csillagfényben, a karjaidban ébredek.
A szívednek vágytól hevült remegését,
eltűnt szerelmemet, hiába keresem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése