Torma Ágnes (Bűbo):Üzennek az Adventi gyertyák
Hit
Tudod, sosem hiba hinni,
lehetetlent véghezvinni,
tudni mindig, mire vágyom,
teljesülhessen az álom.
Elképzelni, mit szem nem lát,
hogy átélhessed a csodát,
csendüljön fel egy szerenád,
enyhíthesse a más baját.
A hit ok nélküli hűség,
láthatatlan egyszerűség,
bár mellőzi a józan észt,
Isten mindent lát, nemcsak részt.
Hited legyen mustármagnyi,
hegyeket tudsz elhordani,
ha elbuksz, akkor se hisztizz,
menj előre, higgy és bízz!
Remény
Csalóka művész, vak remény,
Terólad szól e költemény,
mint romantikus lányregény,
édes, porcukros sütemény.
Áldás és átok vagy, remény!
Szivárvány a hegy tetején,
ragyogsz, mintha igaz volnál,
hamis gyöngysor, egy pókfonál.
Megvakítasz mindig, remény!
Csodát hazudsz, dajkamesét,
fagyos földnek a nap hevét,
pokol bugyrába isten kegyét.
Ne kecsegtess, ne hazudj
soha többé már énnekem!
Ne zárjad vakká szép szemem,
nekem már nincs mit vesztenem.
Mégis maradjál meg nékünk
láthatatlanul, reményünk!
Nélküled a lélek megfagy,
csodákkal jelezd, hogy megvagy.
Öröm
Tudod, egymás mellett elfér
minden, mi bánat és öröm,
lásd az érme két oldalát
ugyanazon az évkörön.
Mondd, bánat nélkül tudnád-e,
milyen az élet derűje
és létezésed gyönyöre?
Ez Adventnek üzenete.
Idén bármilyen bánat ért,
az változzon át örömmé,
minden porba hullott könnyed
derűs mosollyá, örökké.
Jól figyelj, kérlek, légy résen!
Minden érzésed múlékony,
mert a kettő közti hártya
mindig csak leheletvékony.
Szeretet
Egy régi tájkép megszépült,
a festő műve elkészült,
letesz palettát, ecsetet.
Mondd, ez vajon a szeretet?
Izzanak már a kemencék,
hajnalban kel és süt a pék,
ropogós kiflit, perecet.
Mondd, ez vajon a szeretet?
Ha időm lejár, s itt a vég,
tudom, lesz majd egy puha kéz,
mely lefogja a szememet.
Mondd, ez vajon a szeretet?
Egy angyal ölelő karja,
mellyel mindig egyben tarja
földünket és a kék eget.
Mondd, ez vajon a szeretet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése