Krajnyák Dávid: Piros, fehér, zöld
Mi lett veled, szép Magyarország?
Csöndes a belváros a mai alkonyon,
Csak a Duna morajlik magában.
Viszi magával a tömérdek bánatot,
Mit összegyűjtött a sok-sok év alatt.
A szellő fújdogálja a nemzeti zászlót,
Farkasszemet nézek színeivel -
Piros-fehér-zöldben pompázó
Édes hazám büszkesége.
De mit jelentenek ma ezen színek,
A piros, a fehér, és a zöld?
Már biztosan nem azt, mint oly régen,
Mikor a költő még boldogságról költ.
Piros, mert vérben úszunk régóta,
S balsors nem kímélt minket.
Fehér a szeplőtlen, s ártatlan,
Kit a gonosz vezet félre.
Zöld az ámítás, hiszékeny hazugsága,
Eszköze a hamis létnek -
Tessék, itt a szép zöld alma,
De mi van benne? Méreg...
Lassan felnézek a zászlóra, s szívem,
Szívem csak jobban fáj.
Mi lett veled, mi lett veled,
Gyönyörűséges Magyarország?
...
Hirtelen erőre kap a szél,
Nagyot lobban a nemzet zászlaja,
S fájó lelkemben remény kél,
Valamivel szebb az árnyalat.
Piros, mint a magyar ember szíve,
Melynek legmélyén csakis a haza.
Fehér az ártatlan, s szeplőtlen,
Ki mégsem dől be a gonosznak.
Zöld, mint az Alföld és a Hortobágy,
A tiszta alma, s Erdély.
Zöld, az egész szétszórt magyarság,
S a meg nem haló remény...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése