Őszi délután

Gyulai Pál: Őszi délután 

Oh mi kedves őszi napfény! 

Jőj a kertbe, jőj velem 

Kies ősszel, délutánként 

A sétát úgy kedvelem. 

Halld a hulló lomb sohajját, 

Bús és mégis oly szelíd, 

Nézd a napfény ragyogását, 

Bágyadt, mégis melegít. 

Halványul a kert viránya, 

Mégis benne mennyi zöld; 

Nyílik még egy-két virága, 

S mily mosolygó arcot ölt. 

Nem halljuk már a pacsirtát, 

Mégis cseng-bong még a lég; 

Meglebbenti a köd fátylát, 

Mégis tiszta kék az ég. 

Látszik, hallik az enyészet, 

Mégis itt-ott mennyi báj! 

Álmodozik a természet, 

S elálmodja, ami fáj. 

Ülj le, kedves, itt az aljban, 

Hadd mélázzunk egy kicsit, 

Ahol vígan szedtük hajdan 

A tavasz virágait. 

Elhanyatlik ifjúságunk, 

Itt van őszünk nem soká, 

Bár nem érzi boldogságunk, 

Szívünk nem gondol reá. 

Oh de eljő észrevétlen, 

Loppal lépve, csendesen; 

Már fehérlik egy-egy fürtem, 

Tied is fog, kedvesem! 

De ne búsulj: akkor is lesz 

A virányon enyhe zöld, 

Meg-megcsendül egy édes nesz, 

Fel-felvidul ég s a föld. 

Nyílik akkor is virágunk, 

S a hervadó levelen 

Ott ragyog meleg sugárunk, 

Örök fényed, szerelem!