B. Huszta Irén: Őszi alkony
Harangszó zendül, este van.
Szökőkút adta halk moraj
Kíséri mély magányomat,
S a szeptemberi alkonyat.
Nem várok én már herceget,
Csak annyit, hogy beszélhetek
Gondról – örömről véletek,
Ti varázslatos emberek!
Boldog vagyok, hogy rám tekint
Egy őszi napsugár megint,
Mielőtt végleg eltűnik…
Amott fönn már a hold virít.
Nem mondhatom el – nincs kinek –
Apró, de mély örömömet,
Hogy lelkem zenével tölti meg
Az őszi nap, mely rám nevet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése