Veress Ferenc: Őszi Szerelem
A parkban lágyán fújt az őszi szél
Vele táncolt az elsárgult levél
Az őszirózsa is elsárgult már
Vörösen napsárgán pompázott a táj
Rózsáknak szirmait szétfújta az őszi szél
Az a lány egy parkban egyedül üldögélt
Hosszú hajába bele, bele kapott a szél.
Oly szépségeset azóta se láttam még.
A szél körülötte szórta szét a szirmokat
Ahogy rám nézett úgy éreztem a szemével hívogat.
Akkor tudtam meg hogy ő volt kire vártam rég
Szívem lángra gyúlt s éreztem ég.
Már ültem mellette és fogtam a kezét
És néztem azt a megigéző tenger kék szemét.
Ahogy néztük ott egymást a nap is lement
De még utolsó sugara színesre festette az eget.
Padon ülve az idő gyorsan elment
Az égre a csillagok és már a hold is felment
Ezüstös fénye lábunk elé csorgott
Átöleltem s kapott egy forró csókot
Eszembe jut sokszor Ő mikor egyedül vagyok
Pedig rég volt már számára csak egy emlék vagyok
Eltelt egy ősz de őt nem feledem
Engem akkor érintett meg az Őszi Szerelem.
Elmúlt már rég de mégis gondolok rá
Az a pad s a rózsák még mindig ugyanott áll
Ismét ősz van és én rá gondolok
De hűvös szél fúj magányos vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése