Tóth Ágnes: Fogd a kezem
Nem tudok mást adni,
mint a pillanat fuvallatát,
melyben belőlem megmaradt
szeretetet adhatom át.
Nem tudom, Neked mit jelentek,
ha rám gondolsz az esti csendben.
Nem tudhatom, tekintetemből
mi sugárzik át fáradt szívedbe,
De adok, mert így születtem és
a mosolyomban vannak a remények,
A biztatás. Bár hogy és bár mit
is hoz a sors, része vagy életemnek.
Járd az utad, velem vagy nélkülem.
Nem tudhatom, hány év az életem.
Jó hogy vagy, velem vagy, s jó, ha
megfogod a kezem.
Az élet szép, de néha oly kegyetlen.
Szerelmet már nem adhatok Neked,
csak az időt, mikor itt vagy velem.
Szerető ölelésem, a szavak néma
csendjét, mikor közel kerülsz lelkemhez,
Mikor egy-egy pillanat csodává válik
és sikerül minden rosszat elfelednem.
Mind ketten őrzünk egy- egy szép álmot,
ami soha be nem teljesülhetett.
Az út vége felé még hiszem azt,
hogy nekünk nyílhat az utolsó
virág a késő nyári réten,
De ne szakítsuk le, hisz nem más,
mint emlékeink tárháza
őszt idéző napsütésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése