Szalmaláng ma már az alkonyatfény,
csak néhol kap orcás pír-szint az Ég,
a szél szójárása halk maradt még,
zizgő, mint egy lapozott lányregény.
Kósza füstcsíkok lesznek az árnyak,
utcahosszt és láthatárt kormolnak,
tűnt koruk rajzolják vézna lomboknak.
Csillagok verdeső főnix-szárnyak,
szétfröccsennek a tejfolt-fellegek,
összemaszatolva az éjasztalt.
Fekete bádog a hideg aszfalt,
sápadt vajaskifli-hold feldereng.
Majd izzásba kezd a hajnalparázs,
mint ezernyi templomi gyertyasugár,
lehelve nappalt a sötét után.
Kinyitja mélyét az életgarázs,
hangdudák nyüzsögnek át a csenden.
Beindulnak az embermotorok,
s míg hullnak tarka levélkorongok,
a páraősz borongássá cseppen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése