Tömör Gábor: Homokóra
Szárazon peregnek az évek,
szemenként számolja a jelent,
alulra gyűjti, mint a múltat,
melyet fenti jövőből fakaszt.
Látni vissza soha nem adja,
nincs erő, mi ezt megfordítja,
a remény marad, lassan
telik, s változatos
békében gyűlik.
Már
-
már
gyönyörködve
nézem, homokszem
átsuhan a résen, mint
születés, jő a legelső, éled
s nő, mint Földön tekergő.
Majd egy kupachegyet épít,
akárhol éli életét itt...
míg látni legutolsó szemet...
mely létezéséért ketyegett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése