Jatzkó Béla: Cinkosság
Rám tapadsz lomha kéjjel,
máskor meg letepersz;
néha kevés az éjjel,
néha elég a perc:
hol fékezve fokozzuk
a vég akkordjait.
Hol meg közelebb hozzuk,
ami távolodik:
tudatos-öntudatlan,
egyszerre-remegőn,
ébren a bódulatban
egy ócska heverőn,
vagyunk rossz vánkosok
közt boldog cinkosok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése