Mélyen a szívemben szerelem égett,
nem akartam többet, csak szeretni,
pedig tudtam, hogy bűn, hogy vétek.
Vártam, hogy rám nézzen, hogy lásson,
hogy öleljen, csókoljon, hogy szeressen,
hogy egyszer, egészen a szívébe zárjon.
Tündérlány lettem, teljesült az álmom,
börtönőröm kedvesebb volt, számomra,
mint bárki más ezen a világon.
Sorsommá lett ez a titkos, szép szerelem,
melynek bilincseit soha nem adnám,
Tőle kaptam, velük megkötötte a kezem.
Hiába búcsúzom, hiába kérem szépen,
elengedni, nem enged, ezt megértem,
mert elveszíteni, nem akarom én sem.
Bánt a hallgatása, mikor nem ír levelet,
ilyenkor nem tudom mi jár a fejében,
s én számolom az órákat, perceket.
Nekünk már szeretni másképp nem lehet,
lelkiismeretünk nem engedi,
marad a szó, a levél, a reggeli üzenet,
Csak azt remélem, hogy tudja még,
vigyázom és őrzöm a tüzet, amit gyújtott,
történjék bármi, az örök lánggal ég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése