Jószay Magdolna: Késő őszi harmónia

Két szürke kő között

késő ősszel szárba szökkent

s kinyílott egy halványlila petúnia...

akkor, mikor már

csak álom a szín, harmónia.

Ki várt rá vajon? Ki tehet róla?

Hisz már virág sincs, se híre-hamva,

csak érett avar,

mit a zord szél kavar

összevissza.

Az élet jelképe lett

két szürke kő között,

kevéssel fagypont fölött

a kimondatlan, biztos vég előtt

egy új élet teremtődött

konok önerőből,

a ritka, gyér napsugár felé

imádkozva magának utat,

leélni azt a keveset,

mi neki még adatott:

az életre - mely pár óra

csupán számára,

mégis - igent mondott.