A te szíved mit szeretne?

THALASSZINOSZ – A te szíved mit szeretne?

Furcsa holmi az emberi fej, néha arra biztat: tedd meg, pedig nem szeretnéd. Légy ott, add oda, fogadd el, mondd azt, küzdj, nyerj, tiltakozz, ellenkezz, vesd legszentebb valód a máglya tüzére. Adj igazat, vagy soha ne ismerd el, hogy másnak más a jó és a szép, hogy mindenkinek más dallam dalol a lelkében.

És a te szíved? A te szíved mit szeretne? Tudd meg azt.

Kérdezd meg, hallgasd meg, érezd, hisz senki nem kérheti, hogy olyat tégy, amit magadtól soha nem tennél meg. Ez bizony csak a beleegyezéseddel történik mindig. Azzal a belső szóval, hogy igen. És amikor igent mondasz, boldog vagy. És én azt szeretném, hogy szeresd magad. Magad pedig akkor tudod szeretni, ha a legbensőbb szándékod, az igazi szerint, aki te vagy a mélyben, megteszed, vagy nem teszed meg soha. Ez a legszentebb, vagyis az egyetlen, ami boldoggá tehet. És végül boldoggá is tesz.

Senki nem uralkodhat feletted, tudtad ezt? Lehetnek, és vannak is emberi szerepek, amelyek hol kicsinek, hol nagynak tűnnek szemeink előtt. Ezek a forgandók. Olyanok, mint a szerencse, a hírnév, a dicsfény, és a képzelet. Ó, ne feledkezz meg a képzeletről. Hiszen az teremthet, amikor szárnyai vannak. És rombolhat is, amikor az ember nem lát, nem hall, csak képzel és képzel.

Tudd meg hát, mit akar a szíved. Hiszen a te szívednek éppúgy vannak vágyai, mint a fáknak. És a te szívedben a fák tiszta szándékai élnek. Ágat növeszteni, leveleket hajtani, táplálni, éltetni – az élet friss zamatával, erejével. Így hát a fáknak is van szívük. De furcsa holmijuk, ami a fejükben lakik, az nincs. Nincs gondolat, ami útját állná ősi tudásuknak, amit egyetlen szóval így nevezünk: élet. A fák élete a szívükben lakik. Abban a szívben, amit nem látunk, dobbanását nem halljuk, mégis érezzük – a sok szép ág és zöldellő levél mosolyában.