(Lantos György: Magasles)
Kissné Vona Erzsébet: Magaslesen
Szállnak a lepkék, zöldell a rét,
Fűben ugrándoznak az őzikék.
Előttem egy időverte, egyenes,
Fából ácsolt, hatalmas magasles.
Létra fokán lassan, tétován haladok,
Remélve, hogy zajt most nem csapok.
Padon apró bogarak mozgó hada,
Lentről áramlik tarka virágok illata.
Dongó döngicsél, száll a rés felé,
Madarak repülnek az égre, felfelé.
Fészekben egy kakukk dala szólal,
Pintyőke trillázó éneke a szólam.
Élvezem a csendet, a Nap fényét,
Csodálom a táj tiszta szépségét.
Természet, nyugalom, s béke,
Csak az ég dörgése szakítja félbe.
Szürke égbolton szállnak vadludak,
Lentről szamárkóró mutatja az utat.
Távolról harangvirág bólogat kéken,
Fű és eső illata száll fenn a légben.
Jön a szürke felhő, az ég dörög,
Szakadék búvik a hegyek között.
Fecskék repülnek, bogárra vadásznak,
Tarka madarak fellegekkel szállnak.
Lesről keresem, kutatom a szépet,
Eső fátyolán száll az ezerarcú Élet.
Magas fák lombjukkal bólogatnak,
Zümmög sok bogár, majd elhallgat.
Az égen hirtelen villámok cikáznak,
Friss levegőt hozva a vadvirágnak.
Hajladozó csipkebokor rózsadíszében,
Fácánok fürödnek patak vizében.
Fajdkakas dürrög, udvarol a tyúknak,
Hegyek orma fölött, fellegek kúsznak.
Kuckómról az eső minden port lever,
Pacsirta énekére a cinke vígan felel.
Fák árnyékában, muflonok pihennek,
Vadgerlék az ágon, vígan nevetnek.
Vadmalacot az öreg kan morogva hívja,
Engem hazavezet a szivárvány hídja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése