Kun Magdolna: Őszi vallomás
"Hajlékony testem, mint a szélben susogó nád,
Olyan lágyan ringatja álmaid bűvölő varázsát
S olyan féltve vigyázza felcsillanó könnyeid,
Mint szemed kékszínének észvesztő vonzását.
Őszbefordult éveinkre annyi szépség vár még.
Viruló tavaszvirág, vagy jégcseppbe zárt tél,
Hisz amíg szerelmes szíved szívem fölé hajlik,
Addig minden egyes sóhajtás kettőnkről mesél.
Várd velem a forró nyarat mikor újra él a világ
És a bódító csókokat, mitől fiatal lesz lelkünk,
Azt az édes reggeli mosolyt, mely ráolvad ajkadra,
Mikor minden tiltás ellenére fellobban a merszünk.
Éljük hátralévő perceinket fohásznak szánt imaként,
Melyben tűzlángú vágyunk sarkcsillaggá éled,
Mert ha világtalan éjjeleken nem villan fel lámpa,
Az majd fénycsóvaként világítja az éji sötétséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése