Halloween 2018

Grósz Dávid: Halloween

Halloween ünnepe elérkezett,

szellemhadsereg figyel tégedet.

Sehol sem vagy biztonságban,

a lelkek rád találnak biztosan.

Gyújts töklámpát, védd magad,

véletlenül se idézz halottat.

Vajon most te is hallottad?

Valaki hevesen ajtódon kopogtat!

Külvilágban sok álarcos gyermek,

rajtuk ijesztő, félelmetes jelmezek.

Cukrot kérnek, ha nem adsz, pórul jársz,

megtréfálják házadat, rád hozzák a frászt.

Mindenütt csontvázak és koponyák,

gonosz kerti törpék, boszorkák.

Enyhíteni szívüket édességgel lehet,

így kívánok boldog Halloweent neked.

Ander Patrícia: Halloween

Kifaragott tökök az ablakban,

rémes lények a faluban.

Furcsa ünnep e nap,

félek, hogy valami el-e kap.

Ördögszarvval szalad a kislány,

utána repül a boszorkány.

Utcán állva nézem ezt én,

ez félelmetes, ez biztos tény.

Szellem mögött nincs árnyék,

inkább hazavágynék.

Jön egy ember felém,

megfagy bennem a vér.

Látom, farkasember az már,

ne állj ott, fuss már!

Futok, lábam a földet nem éri,

csak azt lesem, hogy nyomom valaki utoléri.

Sarkomba liheg egy zombi,

futok a legmagasabb dombig.

Látom az egész falut,

tele lényekkel, ki kopogtatja a kaput.

Piroska pirosban,

tündér világításban,

és nem is félek annyira.

...mégis egy kicsit szívremegtető,

de van, ami kecsegtető.

Mindenki valamilyen jelmezben van,

mégis csak HALLOWEEN napja van.

Őszi szerelem!

Csonka Sándor: Őszi szerelem!

Ősz van, fagyosak a hajnalok.

Mégis melegség önti el szívem, ha rád

Gondolok!

Két csalódott csillag most kezd egyesülni,

Talán az álmaik és vágyaik készülnek

Beteljesülni.

Akarom és kívánom, hogy valóra váljon az álom,

A forró ölelésed őszintén, szívemből kívánom.

Már nem könnyeznek a csillagok,

Az angyalok sem játszanak szomorú dallamot.

Az újulni készülő szerelemszigetén

Hallgatom a szirének vidám énekét.

Kéz a kézben, s meghitt melegségben

Kutatva keresni egymás tekintetét,

Majd ritmusra dobbanó szívek hevében

Ölelni, csókolni egymás ajkát s testét.

Ezt látván a sok csillag is mosolyog,

Hiszen látják! Ők ott már

Boldogok!

Őszi vallomás

Kun Magdolna: Őszi vallomás

"Hajlékony testem, mint a szélben susogó nád,

Olyan lágyan ringatja álmaid bűvölő varázsát

S olyan féltve vigyázza felcsillanó könnyeid,

Mint szemed kékszínének észvesztő vonzását.

Őszbefordult éveinkre annyi szépség vár még.

Viruló tavaszvirág, vagy jégcseppbe zárt tél,

Hisz amíg szerelmes szíved szívem fölé hajlik,

Addig minden egyes sóhajtás kettőnkről mesél.

Várd velem a forró nyarat mikor újra él a világ

És a bódító csókokat, mitől fiatal lesz lelkünk,

Azt az édes reggeli mosolyt, mely ráolvad ajkadra,

Mikor minden tiltás ellenére fellobban a merszünk.

Éljük hátralévő perceinket fohásznak szánt imaként,

Melyben tűzlángú vágyunk sarkcsillaggá éled,

Mert ha világtalan éjjeleken nem villan fel lámpa,

Az majd fénycsóvaként világítja az éji sötétséget.

A nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba

A nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba. A beszéd néha elszürkíti az élményt. Mindannyian éltünk már át ilyen pillanatokat. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor tekintetünk a másik lelkébe mélyed, amikor egyetlen gesztusából megértjük a másikat, amikor egy mosoly vagy egy kinyújtott kéz elmélyíti a közös élményt. Egy csöndes, boldog erdei séta, az együtt látott naplemente, az ébredés egy csodálatos éjszaka után vagy mások társaságában, a lélek szótlan, de annál beszédesebb, az adott pillanatban csakis kettőnk számára érzékelhető megnyilvánulása. Amikor a hallgatást betölti az összetartozás érzése, akkor valami nagyszerű dolog megy végbe két ember között. A lélek tudja, hogy minden rezdülése olyan, mint a másiké, hogy egyformán éreznek, és egyformán látnak. Érzi, hogy elismerték és megértették.

Pierre Franckh

Legyen számodra néhány óra

Farkas Éva: Legyen számodra néhány óra 

A hétköznapok rohanásában,

Legyen számodra néhány óra,

Mikor szívedet betakarja,

A béke puha, álomtakarója.

Hunyd be a szemed, és pihenj meg,

Hallgasd, ahogy a csend mesél,

S amit szeretettel, szívből adnak,

Elfogadni azt soha ne félj.

Tanuld meg: lehet ébren álmodni,

Fényeset, szépet, ezer csodát.

Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,

Fájdalmas múlt útjának porát.

Életünk sokszínű tarka függöny,

Sötét a bú, s az öröm fehér.

Az ember, mert így van megteremtve,

Ösztönösen is folyton remél.

Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,

Sokszor talán csak néhány szóra.

Barátra, szívre, egy kis mosolyra,

Hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,

S választ sok kérdésre nem keres.

Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos,

A lényeghez a szívünk vezet.

Bízom majd ...

Szabó Tímea Shaney: Bízom majd ...

Folyton csak arra az apró szikrára gondolok,

Furcsa ez a szemedben látva.

Nem tudom, hogy angyali fényt látok,

Vagy ez csak az ördög pokoli játéka.

Azt mondtad: Szeretsz,

De vajon ezt szívből mondtad?

Vagy közben csak bánatomon nevetsz?

Nekem bíznom kell, s elhinnem szavad.

Mikor majd a szikra tűzzé fejlődik,

S szemedben mindig látom égni,

Akkor tudom, lelkedet angyalok őrzik,

Ördög-sötét játékot nem fog velem űzni.

Mikor azt mondod: szeretsz,

Tudni fogom, hogy komolyan gondoltad.

Mikor bánatomon többet már nem nevetsz,

Akkor bízom majd, s elhiszem szavad...

Legyél az ...

Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel

 Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Őrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni.

Margaret Mitchell

Nincs a természetben két egymáshoz tökéletesen hasonló ...

Nincs a természetben két egymáshoz tökéletesen hasonló falevél, s így bizonyosan két ember sem lehet teljesen egyenlő. Mégis felébred azért a növény szendergő ékessége téli álmából, zöldell a tavaszi lágy szellőkben, örvendezik a harmatnak, s mohón szívja be a nyári eső cseppjeit, összezsugorodik az ősz hidegétől, s végül szárazon hull a földre. Bár olyannyira különböző alakban, a természet mégis csak egyetlen törvényét követi. S ehhez hasonlóan mi, emberek is, bolygónk benépesülése óta a fehértől a szerecsenig, s ettől az albínóig, annyi milliárdan mind különbözők vagyunk, s bár különbözünk, mégis egyetlen törvény hatalma alatt állunk. Mindegyikünk egyféle módon születik, a kín mindegyikünknek fáj, a szív - egyikünkben csakúgy, mint másikunkban -, néha tágul, és örömet érez, néha szorong és szenved, a fej csakúgy az egyikben, miként a másikban a lélek valódi székhelye, s a halál mindegyikünk vágyainak, reményeinek, munkásságának határt szab.

Széchenyi István

Könnyes búcsú Búcsú a nyártól

Pál Kata: Könnyes búcsú

              Búcsú a nyártól

Bágyadt fény andalogva szövi át

nehéz felhőkkel megrakott teret,

fénycsókba szenderül a vén határ

néma szó ékíti langy illatát.

Még sugarak csüngnek fáradt testén,

hosszú sóhajba hajlik a világ,

s már irgalom mértékével osztja

freccsenő vérét elhaló keblén.

Valami fenséges nyugalom száll

fától fáig rengve jár a sóhaj,

bús homályból búcsút int az erdő,

mulandóságról mond mesét a táj.

Lábunk alatt alkony fedte ösvény,

fák tövében pihen a fáradtság,

smaragd szívét erezve odafent

zizzenő rozsdáján könnyet csal a szél.

Őszi szerelem

Veress Ferenc: Őszi Szerelem

A parkban lágyán fújt az őszi szél

Vele táncolt az elsárgult levél

Az őszirózsa is elsárgult már

Vörösen napsárgán pompázott a táj

Rózsáknak szirmait szétfújta az őszi szél

Az a lány egy parkban egyedül üldögélt

Hosszú hajába bele, bele kapott a szél.

Oly szépségeset azóta se láttam még.

A szél körülötte szórta szét a szirmokat

Ahogy rám nézett úgy éreztem a szemével hívogat.

Akkor tudtam meg hogy ő volt kire vártam rég

Szívem lángra gyúlt s éreztem ég.

Már ültem mellette és fogtam a kezét

És néztem azt a megigéző tenger kék szemét.

Ahogy néztük ott egymást a nap is lement

De még utolsó sugara színesre festette az eget.

Padon ülve az idő gyorsan elment

Az égre a csillagok és már a hold is felment

Ezüstös fénye lábunk elé csorgott

Átöleltem s kapott egy forró csókot

Eszembe jut sokszor Ő mikor egyedül vagyok

Pedig rég volt már számára csak egy emlék vagyok

Eltelt egy ősz de őt nem feledem

Engem akkor érintett meg az Őszi Szerelem.

Elmúlt már rég de mégis gondolok rá

Az a pad s a rózsák még mindig ugyanott áll

Ismét ősz van és én rá gondolok

De hűvös szél fúj magányos vagyok!

Jelen

Ara Rauc: Jelen

Bánjuk a múltat, rettegünk a jövőtől,

s a kettő közt köddé válik a jelen,

a vánszorgó percek száguldó évekké gyűlnek,

s az idő egyenese körbejár végtelen.

Élvezd hát a pillanat szépségét,

ha család, barátok vesznek körül,

vagy a tapasztalás teljességét,

ha magadba zárkózol egyedül.

Az ősz

Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz

Már a víg szüretnek örűl minden ember,

Mellyel örvendeztet bennünket szeptember,

Októbert ekképpen bíztatja előre,

Hogy nektár lesz a bor, és máslás a lőre.

Setétűl a gohér a piros vesszőkön,

Barna színt vér vissza a többi szőlőkön;

Amelyeknek általvilágló kristályja

Nézőjét már édes nektárral kínálja.

Rajtok királyságot mutogatni akar

A véres bársonyba kevélykedő bakar.

A sárgálló almák s a piros körtvélyek

Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.

Elterűltek fájok alatt a berkenyék,

A kövér noszpolyák, a borzas gesztenyék.

Megterhelte az ősz a fáknak ágait,

Vastagon ráfűzvén gazdag áldásait.

Csak az a baj, hogy már hívesek a szelek,

Néha egy kis hideg és dér is jár velek.

Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte,

A napot az éjjel egyenlőnek mérte.

Már hát elérkezett a víg október is,

Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.

Itt van a víg szüret, s mustos kádja körűl

A szüretelőknek víg tábora örűl.

Melybe hordogatja a megért szőllőket,

Víg tánccal s lármával nyomja benne őket.

Kellemes zúgással omlanak cseppjei,

Jó kedvvel biztatnak zavaros levei.

A sajtó örvendő lármával csikorog,

Oldalán a piros nektár zúgva csorog.

A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,

Neki, neki mennek e teli zsajtárnak.

Az ideit szűri, issza a tavalyit,

Jövő esztendőre tartja majd a mait.

Az új bornak örűl, de ótól kurjongat,

Mert marka is teli kulacsokat kongat.

Tántorgó lábával s reszkető karjával

Mégis sok hordókat tőlt édes mustjával,

S míg a zúgó léhón lefelé foly a must,

Azalatt a hordó mellett iszik víg tust.

Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba,

Míg egyrészét ki nem szedik a lopóba.

Mérgébe tajtékját túrja a szájára,

Kiüti fenekét, s elfut utóljára.

Rips, raps, a szőllők már puszta támasz megett

Gyászolnak, hajdani díszek mind oda lett.

Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva

Venia, a tőkék mellé van plántálva.

Itt van már november didergő hónapja,

Hideg szele a fák ágait megcsapja,

Meghalva elhullnak a sárga levelek,

Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.

Az ajtónál álló télnek hideg zúzza

A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.

Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,

A fázékony Auster havat is hány széjjel.

A borongós égnek sűrű felhőzése

Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.

Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el

Az új boron vídám beszélgetés.

Lennék...

E. Dorr: Lennék... 

Lennék Napod, ha nappal lenne,

fényessé tenném hajnalod,

bíborral festeném este a felhőt,

...hogy gyönyörködj, ha akarod.

Felhő lennék, ha őszidő lenne,

langy esőt sírnék, mert messze vagy,

aztán esőcsepp lennék, rád esnék,

s gördülve csókolnám arcodat.

Köd lennék, ha hűvös lenne,

fehér, vidám, mi nem ragad,

ködkarjaimmal ölelném tested

s megnyitnám előtted utadat.

Hópihe lennék, ha tél hava lenne,

mit egyetlen céllal repít a szél,

elolvadni gyönge kezedben,

s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.

Szél lennék, ha új tavasz lenne,

elfújnám messze a tél hidegét,

hajadba bújnék tincseiddel játszva,

míg nevetve mondanád: most már elég.

S mi lennék, ha itt lennél velem?

Mindenség lennék, hol nincsenek napok,

égbolt lennék éjfekete éggel,

hol nem ragyog más, csak a Te csillagod.

Altató

Tóth Krisztina: Altató

Ezüst cipőben jár a Hold

Kigyúl a légi lámpabolt

Ott fönn lakik mind aki volt

Kék függönyön sok égi folt

Aki volt annak ott van ágya

Ágya fejénél ég a lámpa

Feje alatt a párna felhő

Mikor fény gyúl az árnya megnő

Itt lenn is árnyékok a fák

Aki elalszik messze lát

Aki ott fönn van messze néz

Csurog le ránk a lámpaméz

Lenyugvó nap

ELLENTÉTEK

WEÖRES SÁNDOR: ELLENTÉTEK

Mindig csak az van, ami van.

Mindig csak az nincs, ami nincs.

Mindig csak az nincs, ami van.

Mindig csak az van, ami nincs.

Ami van, folyton változó.

Ami nincs, folyton ugyanaz.

Ami nincs, folyton változó.

Ami van, folyton ugyanaz.

A mozdulatlan nem mozog.

A nyughatatlan nem pihen.

A mozdulatlan is mozog.

A nyughatatlan is pihen.

Aki él, az életben él.

Aki holt, nem él soha már.

Aki él, a halálban él.

Aki holt, nem hal soha már.

Ha nem érted: jobban figyelj.

Ha érted: hallgass, menj tovább.

Ha érted: többé ne figyelj.

Ha nem érted: hagyd s menj tovább.

Dal

Wass Albert: Dal

Mikor az első csókot adtad:

már az ősz osont a fák alatt,

Kapirgáló szelek kutattak

avar-homályban árnyakat;

A fákra ráhajolt az este,

s az est meséje régi volt...

csókunkat fák közül kileste,

és kacagott a régi hold;

Felettünk fényes csillag égett,

s két csillag volt a két szemed...

beléje néztem: vissza-vissza nézett...

és biztatott és kérdezett...

Szellőt üzent az esti távol,

és azt üzente: Csend legyen...

S a hervadás-erezte fákról

lekacagott a szerelem.

Ha jön az ősz..

Wass Albert: Ha jön az ősz..

Ha majd az ősz,

összegyűjt minden bánatot, s vele

a lelkemet behinti csendesen:

eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

Eljössz-e akkor simogató szóval,

mikor a lelkem többé nem nevet,

s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,

hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,

amiket egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:

áldani fogom a lábaid nyomát,

s áldott legyen a rózsaszínű út,

az út, melyen menni fogsz tovább,

áldott legyen a szív, mely erre kerget,

s áldott legyen, áldott legyen a lelked,

legyen a boldog álmok temploma.

Hanem azért

áldani foglak téged akkor is,

ha nem gondolnál rám többet soha.

Október

Minyó Ferencné: Október

Azúrkék az égbolt, mintha május volna,

De hajnalonként már pillézik a tócsa.

A fűszálak hegyén harmatcseppek gyöngye,

Kristálytiszta, mint az angyaloknak könnye.

Színpompás köntösbe öltözködtek a fák,

Sárgák, tűzvörösek, bordók, rozsdabarnák.

Alattuk dús avar keleti szőnyege,

Mögöttük őrt álló fenyők örökzöldje.

A szőlőskertekben szüretelő sereg

Megfosztja terhétől a szőlőtőkéket.

Duzzadó fürtökkel telnek a puttonyok,

A prés alól édes, illatos must csorog.

Venyigetűz ropog, felette nagy bogrács,

Birkapörkölt ontja ingerlő illatát.

Munka-végeztével köré telepednek,

Nagy karéj kenyérrel, jó étvággyal esznek.

Jó tavalyi borral koccintanak rája,

Áldomást isznak a jól végzett munkára.

Huszonharmadika: forradalmunk napja,

Büszkén emlékezünk hős mártírjainkra!

Litániára hív az esti harangszó,

Anyókák tipegnek, kezükben olvasó.

Könyörögve kérik az ég királynőjét,

Küldjön a lelkükbe s a világnak békét.

Hiszek a sors kezében

Vajon milyennek láttál?

Ady Endre: Vajon milyennek láttál?

Nagy és derűs kópéságom

Véletlen,napos mezében

Jobb szerettél volna látni?

Csupán egyszer látni engem:

Gondolod,hogy mindent láttál

S hitted-e,hogy szívig-láthatsz?

Minden vagyok,amit vártál,

Minden vagyok,amit nem sejtsz,

Minden vagyok,mi lehetnék.

S minden vagy,mi lehetséges,

Minden lehetsz,mire vágyok,

Talán semmi,talán Minden.

Minden levél

Gyurkovics Tibor: Minden levél

Minden levél és minden alkonyat

neked babuskál, neked tartogat.

A föllobogó fényes nyári tűz

forróságával az ajkadba űz.

Szádba, szívedbe, fogaid közé:

örömmé égjek, váljak derűvé.

Neked emel az ég fölé a táj:

örömmé érik bennem a határ,

hogy fölragyogjak neked mint a nap

neked tartogat minden alkonyat,

neked babuskál mindegyik levél,

amely szerelmes ujjaidhoz ér,

ha végül végig egy leszek veled:

szerelem-nyár, szerelem-őrület

láng legyen testünk és láng a ruhánk,

ahogy maga az Isten szabta ránk...

Egyszer

Torma Judit: Egyszer

Ha egyszer valaki tőlem is megkérdezi, hogy vagyok,

ha egyszer fontos lesz valakinek, én mit gondolok,

ha a jövőmről végre nekem is osztanak lapot,

és a sorsomba egyszer én is beleszólhatok,

ha egyszer valaki kérdezni is lesz elég bátor,

s én is kilépek a mások árnyékából,

ha az életem felől végre magam dönthetek,

és EMBER leszek végre én is köztetek:

akkor majd talán elmondom, ha merem,

talán hogy érdekel, akkor majd elhiszem,

talán addigra lesz is rá szavam,

talán tudni fogom még, hogy érzem magam,

és lesz elég erőm, hogy elmondjam, amit nem merek,

és akkor az egyszer nem leszek túl gyerek:

és elmondom, hogy én is a világon vagyok,

hogy én is létezem és érzek és gondolkodok,

és nekem is ugyanúgy fáj, ha bántanak,

és a keserű dolgok nekem is ártanak,

hogy egyedül lenni én sem szeretek,

hogy nem igaz, hogy ahová akarok, oda mehetek,

hogy a korlátokat nehezen viselem,

hogy a világ nagyon jól elvan nélkülem,

hogy hétvégén nem hiányzom senkinek,

hogy igenis szeretek adni, ha van kinek,

hogy egymástól egyforma messzire lakunk,

hogy néha ezer közt is lehetünk magunk,

hogy kávézóba nem inni megy az ember,

hogy ha nincs szükségem rá, azt mondom: nem kell,

hogy szeretek veled lenni úgy is, ha nem beszélsz,

hogy eljön az a nap, mikor csak másoknak remélsz,

hogy még sohasem láttam hullócsillagot,

hogy mindig nyitva hagyom az ablakot,

hogy a szeretkezésben az ölelés a lényeg,

hogy az X és az Y egy állhatatlan féreg,

és elmondom azt is, hogy igenis haragszom,

és hogy a diplomám egy nap szögre akasztom,

-lehet, hogy magam is, bár sose mondtam még,

de naponta küzdeni több is, mint elég,-

hogy nem értek egyet, ellenzem, nem hagyom,

hogy nagyon szeretném, kérem, akarom,

hogy meguntam, elég volt, sok volt - vagy kevés,

hogy az arcod hiányzik - meg egy ölelés,

hogy NEM, nem elég, ha csak a bajban vagy ott,

hogy nem én voltam az, aki ott hagyott,

hogy a horoszkóp semmire sem mentség,

hogy a gyerekszülés a nyolcadik szentség,

és bevallom, hogy a szemedbe hazudtam,

-de azt is, hogy utána gyógyszerrel aludtam,

hogy az őszinteség semmire sem gyógyír,

hogy a bizonytalanság rosszabb, mint a rossz hír,

hogy az esküvőtökre nem megyek el,

hogy a vizitúra nélkülem nem is érdekel,

hogy minden átkozott óra meggyötör,

hogy minden megerősít, ami meg nem öl,

hogy kérve kérlek: ne vedd el, nem adom,

hogy a bennszorult pofonba fáj már a karom,

hogy nem leszek többé jólnevelt gyerek:

s ha nem tetszik, hát GYŰLÖLJETEK!

Dal a szeretetről

Benedek Elek: Dal a szeretetről

Hol ringott bölcsőd: palotában,

Vagy kis kunyhóban, sose kérdem,

Itt vagy ott, egy az valójában,

Ez nem szégyen, az meg nem érdem.

Más, amit kérdek tőled, gyermek,

Nézz a szemembe s úgy felelj meg:

Van-e szívedben szeretet?

Köztünk barátság így lehet. 

Igaz szívvel ha tudsz szeretni,

Jöhetsz velem kéz-kézbe térve,

Csöpp szeretetért én tengernyi

Szeretetet adok cserébe.

Nincs gyűlölség, ahol én járok,

Be van temetve minden árok,

Mely embert s embert valaha

Egymástól elválaszt vala. 

Ahol én járok, gazdag ember

Nincs, ámde szegényt sem találtok;

Kedve és tudás kit hova rendel,

Ott dolgozik, s nem hallasz átkot.

Erős a gyengét gyámolítja,

Senki a másét nem áhítja:

Kinek munkán a tenyere,

Mindég puha a kenyere. 

Ahol én járok, teste, lelke

Tiszta öregnek s ifjú népnek;

Nagy és kicsiny versenyre kelve

Munkára minden jónak s szépnek.

Gyűlölség szennyét kisöpörvén,

Szeretet itt a legfőbb törvény:

Egyetlen lánc, mely megmaradt - -

Nyomán egy csöpp vér sem fakadt. 

Szeretet lánca! Kössed egybe

Szívét nagyoknak s gyermekeknek!

Gyűlölség! Légy úgy eltemetve,

Hírét se halljuk létednek!

Ez országnak minden lakója

Egymást szeresse, védje, ójja:

Naggyá ország csak így lehet - -

- Csudát művel a Szeretet."

Szívemen pihenj meg

Derzsi Pál: Szívemen pihenj meg

gondok áztatta nappalod éjed

ragyogásuktól fosztott csillagok

csak sejthető rongyolt kárpiton

vagy a semmibe lógva bele

talán csak képzelet

hogy valaha is reggelt énekeltek

boldogan fehérlő gomolyokkal

hegyek vajúdta csillogó ködök...

...kitárt karom dombkaréj

nyíló Nap-kapu önt

lépteid elé fényt meleget

ha jössz reménnyel

ölelésemben énemmé bújsz

szívemen pihensz meg

nincs egyebem:

fölébed köréd óvón féltőn

szerelmet öltözök

Őszi szél

 

Kormányos Sándor: Őszi szél

Csak hallgatunk, én itt, te ott, 

s a percekbe szőtt kis csodák 

szétfoszlanak, míg szemlesütve 

rohannak el az éjszakák. 

Messze vagy, a sóhajok közt 

csókjaink emléke meglapul, 

de tűnő álmok nem ringatnak, 

csak vágyak fáradt csendje hull. 

Most hallgatunk, én itt, te ott, 

s ha némaságunk összeér, 

majd eltűnődve von szemünkre 

könnyű fátylat az őszi szél.