Weöres Sándor: Őszi zápor
zuhogó őszi zápor ablakra kopog
pereg kopog az elfüggönyzött szívre
beledobol a szoba ütemébe a bútorok dallamába
átlátszó gilisztasereg ereszkedik ablaküvegen
zörög
mocorog
zúg
sziszeg
lépdel az éberálom sivatagában
utazik idegen világ sivatag síkján
élő határtalan szívben vándorol
susog dünnyög
duruzsol
regél dalol
elvegyül a falióra énekébe
szövöget a magány csöndjébe a zugok félelmébe
a szögletek szorongásába a szőnyegek elsötétülő szinébe
üvegen át találkozik szemérmes csipkefüggönyökkel
nem ejti teherbe őket mint kinn a mezőket
hol iramától sebesül a föld és sóhajt a sár
kér libeg csillog sír
súg mosolyog remeg
dereng izen borong néz
megérinti az emberi sivatagot
ahol a gondok kaktuszai
az örömök pálmái tikkadoznak
megérinti az eleven medencét
ahol a társaslét és a magány
ahol az ébrenlét és az álom
uszonya váltva csillan
messze ázik ázik a
lábnyom szikla jegenye
tücsök veréb
domb nyúl nád fű őz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése