2017. október 31., kedd

Happy Halloween!



Ander Patrícia: Halloween


Kifaragott tökök az ablakban,
rémes lények a faluban.
Furcsa ünnep e nap,
félek, hogy valami el-e kap.
Ördögszarvval szalad a kislány,
utána repül a boszorkány.
Utcán állva nézem ezt én,
ez félelmetes, ez biztos tény.
Szellem mögött nincs árnyék,
inkább hazavágynék.
Jön egy ember felém,
megfagy bennem a vér.
Látom, farkasember az már,
ne állj ott, fuss már!
Futok, lábam a földet nem éri,
csak azt lesem, hogy nyomom valaki utoléri.
Sarkomba liheg egy zombi,
futok a legmagasabb dombig.
Látom az egész falut,
tele lényekkel, ki kopogtatja a kaput.
Piroska pirosban,
tündér világításban,
és nem is félek annyira.
...mégis egy kicsit szívremegtető,
de van, ami kecsegtető.
Mindenki valamilyen jelmezben van,
mégis csak HALLOWEEN napja van.




Kurczina Terézia: Töklámpásom


Udvarunkon,
tölgyfa mögött;
Találtam egy
szép nagy tököt.

Kifaragom
egykettőre;
Töklámpás lesz
majd belőle.

Több lyukat is
vágok rája;
Legyen szeme,
orra, szája.

Üregébe
lámpát teszek;
Megcsodálja
minden gyerek!




Hegedűs Emese: Fekete macska-keringő


Holdsugár játszik csillagos éjjel,
Fekete macska háztetőn lépdel,
Amíg a macska nesztelen mászik,
Alant sok gyermek kopogóst játszik.

Rengeteg gyermek átmegy most szörnybe,
Vámpírnak, rémnek mind felöltözve,
Vadul kopognak ház ajtajának,
"Csokit, vagy csalunk!" - így kiabálnak.

A macska látja töklámpás-fényben,
Ahogy tetőről letekint éppen,
Aztán átugrik másik tetőre,
Így látogat ki a temetőbe.

Temetőben most élnek a holtak,
Szellemük egymással táncba fognak,
Táncukkal emlékeznek a létre,
És arra, egyszer mindennek vége.

Múlik az éjjel, átmegy hajnalba,
Visszatár akkor fekete macska,
Mosolygós gyermekarcokat lát ott,
Édességgel telve gyűjtőzsákok.

Fekete macska fentről mind látja,
"Boldog Halloween- t" - szól nyávogása.
Eltűnik akkor hajnali ködbe,
Visszajön ilyenkor tán jövőre.


2017. október 30., hétfő

Szerelmes vers


Zágorec-Csuka Judit: Szerelmes vers


Egyszer eljön a te pillanatod is,
mosoly lesz arcodon, mosoly lesz
arcomon, simogatom kezed, simogatod
kezem, szél lebbenti majd őszülő hajad.

Egyszer eljön az én pillanatom is,
a beteljesülés pillanata, angyal
leszek arcodon, betakarlak szárnyaimmal,
lebegek, hogy te is lebegjél a Naphoz.

Egyszer eljön a mi pillanatunk is,
esőtől ázunk, fázunk, kékül el ajkunk,
ölelésünktől emelkednek hegyek, háborognak
tengerek, őrlődnek fel sziklák, kövek.

Egyszer majd egymásé leszünk,
ha az árnyak elégnek, meztelen lesz
a tenger, a mi tengerünk, hogy aranyban
ezüstben fürödjünk meg benne, utoljára.

2017. október 29., vasárnap

Úgy akarok valakit



Hámori Zsóka: Úgy akarok valakit


Úgy akarok valakit:
Valakit,
akihez, ha nagyon
félek, bújhatok,
ameddig csak akarok,
amíg, csak sírok, amíg,
meg nem nyugszok..

Akit, ha csak azért,
mert én szeretem,
csak úgy ölelgethessem,
csak, hogy érezhessem,
s, hogy egészen
a közelemben
lehessen...

Ha nem ölelem,
csak, mert titkolózok
zaklatott vagyok.
Csak rá nézhessek,
ott legyen mellettem,
s a nyugalmát árassza
nekem.

Akihez, ha baj van
elmehessek,
egy okos emberhez
aki nekem tud
segíteni,
aki a helyes útra
vezet.

Akihez, ha pajkos
szívem közeledik,
a gyermeki játékomat,
szívesen vegye,
s játszani kezdjen
velem..

Aki, ha rosszat teszek,
Apai szigorral illessen,
hogy tudjam,
hogy valóban
rosszat tettem,
s hogy ez ne
forduljon elő többet.

Akiben megbízhatok,
annyira, hogy bármit,
elmondhatok
Hogy kiönthessem szívem,
bármit is érezzen
A valaki az nem csak
valaki, az Te vagy,
akit, így akarok.

2017. október 28., szombat

Mozdulatlanul az időben


Kassák Lajos: Mozdulatlanul az időben


Szép szerelmesem, őrizlek magamban holtomig
akár egy csillag ragyogtál előttem az űrben
s most itt állok kifosztottan, felettem az éggel
mely vakon didereg és hullatja rám terheit.

Csillag voltál bizony, mezítelenül fürödtem
hajnali fényeidben s telhetetlen csodáltam
nagy fekete szemeid és a mozdulatokat
melyek önfeledten mutatták fehér vállaid.

Messze vagy már, s utánad cseng fájdalmam éneke
nem panaszlón, inkább fennen hivalkodva véled
aki a jó és rossz fölé emelted életem
s aki figyelted vergődő szívemet a csöndben.

2017. október 27., péntek

Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerű

Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerű; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni a szeretetünkhöz vagy a szerettetésünkhöz. (…) A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Legáltalánosabban úgy írhatjuk le a szeretet cselekvő jellegét, hogy szeretni elsősorban annyi, mint adni, nem pedig kapni. (…) A szeretet művészetére nézve ez azt jelenti, hogy aki benne mester akar lenni, annak először is gyakorolnia kell a fegyelmet, a koncentrációt és a türelmet élete minden szakaszában.

Erich Fromm

2017. október 24., kedd

Megsárgult emlékek...



Megsárgult emlékek...


Ősz van.
Hullnak már a sárguló levelek,
de még dalolnak ablakom alatt a verebek.
Elmondják, milyen szép volt a nyár.
Emlékek dala száll, száll és száll.

Színes ruhákba bújtak mind a nyárfák:
a vándormadarakat ők így búcsúztatják.
Egy-egy üzenet minden elhullott levél,
rólam, rólad, mindnyájunkról mesél.

Vándormadarak, rátok szeretettel gondolok,
olyanok vagytok, mint a szárnyas angyalok.
Mint mi, úgy vigyáztok ti is egymásra,
példát mutattok az összetartásra.

Ősz van.
S néha lennék én is vándormadár,
ki bejár minden erdőt, mezőt és teret...
de kicsiny falum, tőled bármilyen távol legyek,
Hozzád mindig hazamegyek.

/Takács Éva/

2017. október 23., hétfő

Őszi zápor


Weöres Sándor: Őszi zápor


zuhogó őszi zápor ablakra kopog
pereg kopog az elfüggönyzött szívre
beledobol a szoba ütemébe a bútorok dallamába
átlátszó gilisztasereg ereszkedik ablaküvegen
                              zörög
                                     mocorog
                              zúg
                                     sziszeg
lépdel az éberálom sivatagában
utazik idegen világ sivatag síkján
élő határtalan szívben vándorol
                              susog      dünnyög
                                     duruzsol
                              regél       dalol
elvegyül a falióra énekébe
szövöget a magány csöndjébe a zugok félelmébe
a szögletek szorongásába a szőnyegek elsötétülő szinébe
üvegen át találkozik szemérmes csipkefüggönyökkel
nem ejti teherbe őket mint kinn a mezőket
hol iramától sebesül a föld és sóhajt a sár
                              kér      libeg     csillog     sír
                          súg     mosolyog     remeg
                              dereng     izen     borong     néz
megérinti az emberi sivatagot
ahol a gondok kaktuszai
az örömök pálmái tikkadoznak
megérinti az eleven medencét
ahol a társaslét és a magány
ahol az ébrenlét és az álom
uszonya váltva csillan
messze ázik ázik a
lábnyom     szikla     jegenye
       tücsök     veréb
domb     nyúl     nád     fű     őz

2017. október 22., vasárnap

Perzselő vágy


Pej Erika: Perzselő vágy


Ahogy a víz reszket õszi éjszakákon,
Úgy reszketek én is, mikor rád várok.
Hideg lenne? Szél fújna?
Vagy csak a vágy az, ami ráz újra meg újra?

Nézem az eget, hogy mily szép,
ahogy az meghasad, s a Nap vére kifolyik...
S közben szívem nyíl így szét...

Ölelni akarlak!
Ölelni, utat adni a vágynak.
S érezni azt, ahogy a szádnak nem kell más, csak az én bőröm...
Légy hát te az én börtönőröm!

Csókolni akarlak!
Csókolni, hogy érzem ajkad melegét,
S halljam hangod, ahogy elcsuklik... s kér.
Testem ad, lángot ígér.

Azt akarom, hogy folyj belém!
S tested váljon testemmé.
Véred vérként száguldjon bennem,
mint fékevesztett folyó, aminek nincs medre,
s arra folyik, amerre a kénye kedve
viszi, mert így jó neki.

Szomjazom.
Mert már hetek óta nem iszom...
Pedig víz van elég,
csak merítenem kellene még... s még.

S míg várok rád,
az ég elvérzik.
A vágy meg egyre csak vétkezik.
Vétkezik, mert nőttön-nő,
s vágyként lobogva az ölemből tör elő.

Jöjj hát, ne várass tovább!
Mert az éjszaka lángot ád.
Lángot, melyet használni kell,
mert most éget,
most perzsel.
Akarom, hogy perzseljen!
Mit perzseljen! Égessen!
S úgy égjek porrá kezedben,
hogy a vágyakozást lássam két szemedben.

2017. október 21., szombat

Amikor a kezed nyújtod felém



Amikor a kezed nyújtod felém


Amikor a kezed nyújtod felém,
Én ölelö karomat tárom feléd.

Mikor te a szived adod nekem,
Én életemet adom kincsem.

Amikor Te megpihensz mellettem,
Én kitárom Neked lelkem.

S én Neked adom a holdat, 
Mely beragyogja az eget,
S a csillagokat hozom le Tenéked,
Hogy a szived ezzel teljen meg.

Mikor Te mellettem vagy,
A szivem mindig megpihen.

S mikor távol vagy,
Figyelő szemem Rád tekint,
S hosszú utadon kisér aggódva,
S ölelő karom örökké Téged segit.


( Fodor Emese )


2017. október 20., péntek

Mese arról, ki hogyan szeret



Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret


Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők
útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába
nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.

2017. október 19., csütörtök

Szeretlek



Juhász László: Szeretlek


Szeretlek 
Ez a szó melyet, 
A füledbe súgnám, 
Ha itt lennél velem, 
Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek, 
Ez annál fényévekkel több, 
Ilyet még nem éreztem, 
Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem, 
De megtévesztett, 
Most már tudom mi a szerelem, 
Ez az. 
Pedig még nem is találkoztunk, 
De a beszélgetések hangulata és mélysége, 
Meggyőzött hogy beléd estem, 
Gyönyörű arcodat nézem a képeken, 
Folyamatosan, 
Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon, 
Annyira szép vagy, 
Örülnék, ha karjaidba zárnál, 
És te is azt súgnád a fülembe, hogy 
SZERETLEK!!!

2017. október 18., szerda

Az Ősz dicsérete


Ady Endre : Az Ősz dicsérete 


Egyszer csak, észrevétlenül 
A fa alá avarszőnyeg kerül. 
Megállsz a mélázó napsütésben, 
Gyönyörködhetsz az őszi ködben. 
Ezer színnel festett képek, 
Mind a szívedbe égnek. 
Nincs még egy évszak, 
Mely ennyi pompát rejt 
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt. 
Nézheted a vadludak vonulását 
Ahogy őz keresi tisztáson a párját, 
Szürettől hangos a hegyoldal 
Itt, ott felcsendül egy dal. 
A kertekben érik a dió 
Hangosan kárál a szajkó. 
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába, 
Tehetsz almát, krumplit a parázsba. 
Mesebeli illat lengi át a szobát, 
Megidézheted régi korok hangulatát. 
Forralt borral kezedben, a karosszékben, 
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben. 
Este a csillagos eget nézve, 
Felidézhetsz meséket, 
Amiket egykor hallottál, 
Amikor tiszta és jó voltál. 
Ne bántsd az Őszt, 
Fedezd fel inkább, 
Amit nyújt, 
Az összes titkát.

2017. október 17., kedd

Őszi illúziók



Kamarás Klára: Őszi illúziók


Ősz van megint, lehulló levelek
varázsát nézem. Szívem megremeg.
Sodorja szél, aztán a földre hull,
de akad köztük, ami nincs sehol,
mert újra, s újra fel, magasba száll,
nem is levél, boszorkány vagy halál?
Vagy álom, mely csak a lelkünkben él?
Köd? Látomás? Mégis mindent megér.
Felejtenéd, de többé nem lehet,
bár híre sincs, s nem jön más üzenet,
csak ősz, csak fény, csak hulló levelek.
Töppedt avart rugdosva lépkedek.

Tőlem panaszt ne halljon senki.
Amíg van út, tovább kell menni.
Avart rugdosva? Foszló álmokat
számolni? Évet, hetet, napokat?
Mérlegre tenni, hogy mit értem el?
Nem érdemes. Az idő másra kell.

A meglévőnél százszor többet ér
az, ami csak a képzeletben él,
mert álmaidban mindig visszajár,
mint múlt tavasz, mint izzófényű nyár,
mint őszi csend, mint szálló csöpp levél,
utánakapnál, több a semminél...
Kérdezheted, csak álmodban felel.
S ha nem kérdeznéd többé? Ne tagadd!
Hajnaltájt megszorítja torkodat...

2017. október 16., hétfő

Ősz van


Aranyosi Ervin: Ősz van

Ősz van, hűvös idő,
didergős a reggel.
Nem is találkozunk
víg madársereggel.

Mogorva a kedvünk,
a lelkünk is fázik.
Felhők mögött a Nap,
s a Föld könnyben ázik.

Ám az erdő, az szép,
újra kivirágzott,
színes levél formál
ezernyi virágot.

A szélnek nem tetszik,
nagyját leszaggatja!
Gyászinduló lenne,
a szarvasbőgés hangja?

Én nem így gondolom,
inkább jövőt ígér,
hogy egyszer véget ér,
az a közeli tél.

Ha a tél közeleg,
tavasz jár nyomában.
A jövő csírája
itt ébred a mában!

2017. október 15., vasárnap

Sziklák


Reményik Sándor: Sziklák


A kősziklákat mindig irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
Állják a villámot, ha rájok sujt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha sincs "talán", se "hátha",
Mit dogmák állnak, oly konok-keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófúvásos, sivatag-nagy télben
Fejükön csipkés jégből a sisak.
A kősziklákat mindig irigyeltem.
 
A kemény szót most megtanulom én is,
De szívem bánja, mit kimond a szám,
Ajkamon éles az ige, mint a kard,
De belül egy hang kérdez: "igazán?"
S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.
 
Már megtanulok én is síkraszállni,
S nem hajugálni kő helyett kenyeret,
S lenni kőszirt, mely int és fenyeget,
Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
Kőszikla, min a csákány eltörik.
 
Ó, de belül fáj keménynek lenni! 

Az én kishercegem

Nagy Edina Holdsugár: Az én kishercegem


Néhány hónapja csupán, 
Még nem tudtam, hogy létezel! 
Még sohasem láttalak, 
Még nem hallottam hangodat, 
Még nem ismertelek! 
Még nem gondoltam reád. 
Most itt vagy velem! 
Már nem tudom elképzelni, 
Hogy nem létezel! 

Elmúltak napok, s hosszú hetek, 
S napról-napra fontosabb lettél nekem! 
Olyan barát vagy, kire mindig gondolok, 
S ha városom fényeire nézek, 
Mindig eszembe jutsz! 
Millió, s millió csillag 
Ragyog az éjszakában, 
De neked olyan csillagaid vannak, 
Mint senki másnak! 

Mert ha az egyik csillagon, 
Ott lakik barátod, 
Megváltozik minden, 
Ha a csillagokat látod! 
Bár a csillagok egyformák, 
S hallgatnak némán, 
De ha Te nézel a csillagokra, 
Az égbolt barátként nevet rád! 
Ezért különleges számomra létezésed, 
Mit a Kisherceg, s barátja érzett, 
Egyre jobban értem! 

Hisz az emberek a Földön, 
Egyetlen kertben, 
Ezernyi rózsát nevelnek, 
Mégsem találják meg azt, 
Mit oly nagyon keresnek. 
Pedig megtalálható! 
Egyetlen korty vízben, 
Egy rózsaszálban; 
Megtalálható: 
Egyetlen jóbarátban! 

Mert ha valaki szeret 
Egy igaz barátot, 
Ki egyetlen egy 
Az egész világon, 
Jólesik szétnézni 
A messzi láthatáron! 
S elmerengve nézve 
A messzeségbe, 
Gondolatban együtt szárnyalni 
A végtelenbe!

Szeptember

Berze Tünde: Szeptember Búsan emeli kalapját a nyár, s lassan búcsút int, mint öreg diák, ki elkoptatta már az iskolapadját. Őszi szélben ...