Téli éj

Komáromi János: Téli éj 


milyen más a világ 
amikor fagyott könnyeit 
sírja szét a szél 
és fehér álmot alszik 
a kihalt utca, a fák és a tér 

zörögve hullanak 
a kopár földre 
merevvé fagyott gondolatok 
puha, hideg semmiben tűnnek el 
álmok, vágyak, mondatok 

dérlepte árnyak osonnak 
egyhangú, szürke felhők alatt 
dermedt, magányos sóhajok 
vacogva támasztanak 
égbe nyúló ködfalakat 

mint a kárhozat borul rám 
ez a téli éjszaka 
szinte elnyel, elemészt 
felold, magába szív a semmi 
és minden olyan ostoba 

de valami furcsa fény gyúl 
szivárvány halott égen 
távoli derengés csupán 
ám ennyi is elég nekem 
hogy reményem tovább éljen