Magányomban

Maszong József: Magányomban 


Itt ülök magányomban s kerengnek a gondolatok, 
miként mondjam el neked szebben, szeretlek nagyon. 
Ahogy a nap az égről simogatja a vándort, 
úgy szeretnélek téged követni az úton bárhol. 
Amerre lépsz veled együtt járni az utat, 
minden percet kihasználni, amit a sors nyújthat. 
Veled együtt ölelve s kéz a kézben sétálva, 
vagy a fa hűsében a padon ülve egy órára, 
fejed vállamon nyugtatnád s lehunynád szemed, 
halvány mosollyal hallgatnád neked írt versemet, 
szeretetről, békéről és az érted égő szerelemről. 

Ó maradj még, ne mocorogj a versnek nincs vége, 
most jön az a rész, mennyire imádlak téged. 
Csitt, - most megcsókolom ajkad, fordulj felém, 
beszédesebb a csókod most mindennél, 
érzem, hogy gyengéd az érintése mégis követel, 
mindazt a sok szépet, amit a szív érzékel, 
lelkünk hídján hozzád mindennap megteszem az utat, 
és amikor az alkony utolér s elkísér nyugovóra térni, 
álmaimban szerelmemet veled tudjam tovább szőni, 
legyél mellettem mindig, van hely párnámon fejednek, 
most és azon túl is mindig téged szeretlek...