Bojtor Zsuzsanna: Nyári Szerelem...
Egyik nap, mikor ébredeztem, nap sütött be az ablakon,
Vidáman felkeltem, hogy e napot ki nem hagyhatom.
Sok minden motivált, a szép idő, a kellemes meleg,
De leginkább az, hogy végre együtt lehetek veled.
Ahogy erre gondoltam izgatott lettem,
S mosolyogva egy nyári szoknyát vidáman felvettem.
A hajam könnyű kontyba fogva felkaptam a táskám,
Sietnem kellett, mert a Szerelmem már várt rám.
Rohantam az állomásra, boldogan hogy láthatom,
Hogy annyi hét után karjaimba zárhatom.
De mikor odaértem ledöbbentett a látvány,
Egy másik lányt ölelt s könnyeztem ezt látván.
Megpillantott Ő s látta hogy sírok,
Hogy a döbbenettől lábon állni már alig bírok.
Megpördültem és gyorsan futni kezdtem,
Oly annyira, hogy majdnem elestem.
Kiabálta nevem s rohant utánam,
Nem ért utol, visszanéztem, de nem láttam.
Egy kihalt parkban találtam magam,
Leültem egy padra, s kiengedtem hajam.
Zokogni kezdtem, a vállam remegett,
S az futott át agyamon hogy vajon nem is szeretett?
Aztán hallottam, ahogy halkan suttogja nevem,
Leült mellém s megfogta a kezem.
Elmondta, hogy az a lány egy régi jó barátja,
Hogy sok év után most először látta.
Ránéztem és tudtam az igazat mondja,
Könnyes szemem megtörölte és ajkamat megcsókolta.
"Szeretlek" mondta s szorosan megölelt,
Csak a hangját hallottam, semmilyen más zörejt.
Bőröm éreztem gyengéd puha bőrét,
Nem volt melegem, hiába volt hőség.
Nem tudom meddig voltunk összebújva a padon,
S nem tudom hányadik forró csókot kapom,
De azt tudom, hogy e lángoló nyár felpezsdített minket,
S amikor vele vagyok elfeledek mindent.
