Fényiné Keczán Ildikó: Gondolatok
Szomorúság, mit az ember akkor érez,
Ha elveszít valamit, valakit, bármit, mi számára fontos lehet,
Vagy ha valami nem úgy alakul,
Ahogy terveikben mi azt elgondoltuk,
Furák vagyunk, mi emberek,
Mindig azt gondoljuk, saját terhünk a legnehezebb,
A saját sorsunk a leglehetetlenebb,
Pedig ezerszám van olyan ember,
Kinek életműve egy pillanat alatt tűnt el a semmibe.
Ők azok, kik nem panaszkodnak,
Csak némán, hang nélkül, csendesen sírnak,
Mi emberek mindig jobbat, szebbet akarunk,
S közben mink van, és kincs,
Arra azt mondjuk: hamu.
Ezért eszembe vésve e mondatot,
Élem minden napom,
Lehet kincsem olyan, mi másnak semmire való,
Van családom, párom, barátaim,
Tudok a napnak is örülni,
Vagy épp egy apró, kis mosolynak,
Hisz a mai világban az felér egy vagyonnal.
Valamit felépíteni egy élet műve,
Másik percben pedig kártyavárként dőlhet össze,
Igazi kincse mindenkinek vagyon,
Csak mi emberek ezt elfeledtük nagyon.
Igazi érték a hit, remény, szeretet,
Ezeket az értékeket nincs, ki lerombolhatja benned.
Ha benned béke van, kifelé is árad,
Hát figyeld meg önmagad,
S egy apró mosolyra másfelé,
Soha ne légy fáradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése