A. Adél: Versbe csomagolt érzelmek
Szeretlek egyszer, szeretlek kétszer,
s ezt szorozd meg rengetegszer,
majd még egyszer végtelenszer.
Szeretlek sz-szel, szeretlek e-vel,
s eme szónak minden betűjével,
szeretlek az egész ábécével.
Szeretlek szívvel, szeretlek testtel,
s eme szónak összes értelmével,
szeretlek cukorral, de legjobban mézzel.
Szeretlek némán, szeretlek fecsegve,
szépet álmodva, valamin elmerengve,
rajzodon ügyködve, a fürdőben énekelve.
Szeretlek búban, szeretlek örömben,
édes kacagásban, keserű könnyekben,
szeretlek gyengén, szeretlek erősen.
Szeretlek én lélekfeketében,
legyél a reményem, legyél a színem,
szeress semmiben, szeress mindenségben.
Szeretlek téged minden formádban,
édes álomban, zord valóságban,
örömömet lelem minden apróságban.
Szeretlek messze, de ha itt vagy, csodállak,
minden részeden vadul csókolnálak,
senki mást, csakis téged imádlak.
Szeretlek most, szeretlek mindig,
míg a víz lenn, a Nap meg az égen virít,
míg az újszülött a világra felvisít.
Szeretlek életben, szeretlek halálban,
kézen fogva éljünk a túlvilágban,
táncoljunk bálban, s később szabadságban.
Szeretlek távol, közel meg imádlak,
bárhová mész, mindig visszavárlak,
nem adnálak soha senki másnak.
Szeretem szád, szeretem mosolyod,
utálom, gyűlölöm, megvetem hiányod,
s a köztünk lévő, túl nagy távolságot.
Szeretem bőröd, szeretem ráncod,
szeretem egyedi, irtózatos táncod,
magával ragadó, különleges világod.
Szeretem kezed, s ha enyémet érinti,
szeretném örökké ezt az egyet érezni,
melletted feküdni, melletted ébredni.
Szeretem lelked s ártatlan szíved,
szeretem humorod, páratlan világképed,
egyszerűen nem bírok meglenni nélküled.
Nem szeretlek, inkább már imádlak,
elbújhatsz, de úgyis megtalállak,
s ha enyém lennél, soha el nem dobnálak.
