Szabolcska Mihály: Betlehemben
Jelentgették a kora éjet,
Mikor fáradtan Mária és József
Betlehembe megérkezének.
Gazdája a vendégfogadó háznak
Kint állt telt háza kapujába
S a szállástkérő vándorokat durván
Továbbkergette, meg nem szánta.
Áldott terhével Mária leroskadt,
Ott közelén a vendégháznak...
És megesett a szíve-lelke rajta
Az istállóbeli szolgának.
És akkor éjjel nagy fényes csodákkal
Lőn tele az egész természet.
A vendéglő gazdája kínos-ébren
Gyötrődte át az egész éjet.
Nem bírt aludni. A búsás bevétel
Valahogy a lelkére lázadt:
Hasztalan számolt, nem tudott olvasni
Harminc ezüst pénznél továbbat.
S az istállószolgának akkor éjjel
Csodálatos álmai voltak:
Kárpitjai a kéklő menny-íveknek
A jászolfákig lehajoltak.
A szarufákról fényözön sugárzott...
A négy fal nőttön-nőtt föl az égnek...
S hajnalra-kelve remegő szivében
Még visszhangzik az angyal-ének,
Az istállót fényes templomnak látja
- Barmai nagy-csendesen állnak -
És látja álmélkodva folytatását
Az éjjeli álomlátásnak.
S míg jönnek a pásztorok és a bölcsek,
Ő a jászol belső végében,
Maga se tudja, mért, csak boldogan ott
Sír, sír rejtelmes örömében.
Nagy Sándorné: Szenteste
Az utca elcsendesedett,
mindenki hazafelé siet.
Együtt a család, készül a vacsora,
frissen sült kalács kerül az asztalra.
Díszítjük együtt a karácsonyfát,
meggyújtjuk rajta a gyertyát,
csillagszóró fénye világít,
szívünk szeretete melegít.
Apró ajándék amit egymásnak adunk,
annak örülünk, hogy együtt vagyunk.
Meghitt, békés a szenteste,
hisz másnap lesz a szeretet ünnepe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése