Álomképek kávéháza

Kovács Eszter: Álomképek kávéháza 

Álomképek kávéháza - 

nappal nyitva, éjjel zárva. 

Kávét kérek, s álmot adnak, 

meg egy kávét. Tejszínhabnak 

édes ízét érzi nyelvem. 

Tejszínnel meg habbal kértem, 

egy cukorral, úgy a legjobb. 

Azt mondják: az álom meglop, 

mert az álom, mit kihoznak, 

csendben bújik ("titkos osztag") 

a hab és a kávé között. 

Kopott öltönybe öltözött, 

szemüveges, furcsa fazon 

ül velem szemben, a napon. 

Hallom, ő is kávét rendel. 

(Mint a hölgy, ki imént ment el.) ,

Rám mosolyog édeskésen. 

Pincér! Pincér! Jöjjön, kérem! 

Az az úr ott szemben velem... 

...mit kérdez? Nem, nem ismerem. 

Ó, hogy jobb is?... Értem. S mondja, 

Van itt keksz, vagy csokis ostya? 

Süti, szendvics? Megéheztem. 

Rántotta is? Köszönöm, nem. 

Álomképek kávéháza. 

Az asztalon üres váza, 

senki nem hoz új virágot, 

csak kávét és tejszín-álmot... 

Régi csészében bújik meg 

a szép álomkép. Lepereg, 

s hozzák a számlát, ha vége. 

(Ezüsttálcán, ahogy kérte.) 

Én ott ülök, s nézem magam 

innen. A vád alaptalan - 

minden kávét kifizettem, 

minden álmot, mit kergettem. 

Álomképek kávéháza. 

Kávét iszom, hab van rajta. 

Eltűntem, mindent itt hagyok, 

nyomom nincs, mert én sem vagyok.