Rózsaszerelem

Rózsaszerelem 


Valamikor réges-régen, 
egy kis mag elvetődött 
két ember szíve közepében. 
Gyökeret eresztett, szépen 
lassan, leveleket neveltek, 
s egy szép napon bimbót 
hozott, gyönyörűt - 
Rózsaszerelmet. 

A szirmok kibomlottak, 
egyenként puha, bársonyos 
boldog napokat hoztak, 
harmatos gyöngyök 
pihentek rajta, vagy csak 
könnycseppek lettek volna? 
A kisvirág bíborszínben lángolt, 
lelkében tündér táncolt, 
nektárja oly édes, mint 
amikor a száj csóktól mézes. 

Ellenállt szélnek és viharnak, 
- hiába tépte, hiába zúzta - 
nem tudott ártani sem levélnek, 
sem bársonyos sziromnak. 
Feslő rózsabimbó a nyári éjben, 
hitte a csodát, bízott az erejében, 
a kis tündér csillagporral szórta, 
szerette a párját, becézte, óvta. 

Szerelme tiszta volt, 
mély mint a tenger, ilyet 
nem érezhetsz az életedben, 
talán csak egyszer. 
Jöttek mégis, hideg napok, 
szomorú, keserű gondolatok, 
édes szókat nem mondott senki, 
s a virág elkezdett haldokolni. 

Lassan hullatta szirmait, 
egyenként dobta el, s ölte meg álmait. 
Egyetlen szirma él már csak e rózsának, 
ha lehull az az egy, az az utolsó szirom, 
őrzője nincs, hiába várom, keresem, 
akkor abban a pillanatban 
a virággal, halottá lesz - a Szerelem.