Ella: Reménytelen szerelem
Bárcsak tudnád, mit is jelent
nekem most a néma eső,
Hangja nincsen, mégis hallom,
és szavát csak én érthetem.
Reménytelen a szeretőd,
látod, de te nem érezted,
talán soha nem is fogod,
mi is vagy te a szívemnek.
Mi is ez a nyüzsgés bennem,
boldogtalan, hogyha boldog.
Fáj, mert te meg nem értheted,
hogy mekkora nagy csoda vagy.
Szívem, lelkem mást sem kíván,
csak hogy szeress. S megértenéd:
Mi az, amit én érzek most,
és évek óta irántad.
Láthatlak-e még valaha?
A te arcodat keresem
már minden embertömegben.
S nem látlak. Messze vagy tőlem,
és nem is értem, mért várlak,
hisz te nem is ismersz engem.
De én tudom - s én értem csak,
mit rejt a te két szép szemed.
Egyszer csak rám mosolyogtál,
és már el is felejtettél,
S nem tudod, de nem is sejted,
mi csoda volt ez szívemnek.
Ó, bár tudnád, minek hívják,
mi elöntötte lelkemet.
Bár lenne csak egyetlen szó,
mi ezret jelent, végtelent.
Esik kint a néma eső,
álmodva hallgatom szavát.
Rád gondolok. És sóhajtok:
tudom, hogy te nem gondolsz rám.
Azt kívánom, bárcsak tudnád,
mi vagy te nekem. Úgy látlak,
ahogy nem lát senki, csak én,
s ahogy nem láttam még senkit.
Évek jöttek, múltak, mentek:
téged álmodlak még mindig.
Azt kívánom, bárcsak tudnád,
mi vagy nekem, és mi voltál.
Oly mélységes ez az érzés,
nem vágyom én senki másra.
És ha te engem szeretnél,
én is szeretném magamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése