Tündérszerelem

Weöres Sándor: Tündérszerelem 


Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam, 
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt, 
sások éle összevagdalt, 
bocsáss be, bocsáss be! 
Ott a felhő puha ágya, 
selyem holdfény borul rája, 
ne gyere az én szobámba. 

Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam, 
kopár égen meddő szívemtől perzselődtem, 
mégis fáztak a virágok, 
bocsáss be, bocsáss be! 
Ott a felhő puha ágya, 
bársony holdfény borul rája, 
ne gyere az én szobámba. 

Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam, 
fakó vízben merev-szemű halakat láttam, 
s fáradt bivalyt bámulni a hídról, 
bocsáss be, bocsáss be! 
Legyél újra kezem árnya, 
legyél újra szemem lángja, 
ne gyere az én szobámba. 

Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam, 
bocsáss be, bocsáss be!