História a szerelemről

História a szerelemről 


A szerelem képes megmérgezni mindent, 
Romba döntve földet, megtagadni Istent, 
Nyomot hagyni kőben, emberben és szívben, 
Gyilkolni, hazudni, tönkretenni mindent. 

A szerelem olyan, akár a lélegző fák lombja, 
Az idő kikezdi, a tél keze lecsupaszítja, 
A szerelem, akár egy seb, mi folyton vérzik, 
Mely dacosan megállva, az örökkévaló sziklát idézi. 

A szerelem kevés látható öröm forrása, de nélkülözhetetlen, 
Nem lehet legyőzni, mert mindig ő jár az eszemben, 
A szerelem ostromol, bárkit, bárhol, bármeddig, 
Aztán megadva magát a szív, fehérzászlót lengetve fekszik. 
A szerelem képes rózsát bontani a betonból, 
Gyönyörű virága vakít, tűzben élve tombol, 
Felperzselve mindent, behálóz és emészt, rég, 
Lángja az özönvíz kezében is fáklyaként ég. 

A szerelem telis-tele mindennel, mi erő, 
És az sem gyengítené, ha verné a jégeső, 
Nem számítva kit ér, bekebelez mindent, 
Férfit, nőt, ördögöt, angyalt és az Istent. 

A szerelem kór, minek nincsen ellenszere, 
Gyógyíthatatlan mámor, érzéketlen érzelemmel tele, 
És megállítani csak egyképpen lehet, ha lehet? 
Megszűnnék létezni, mikor szívem sziklává válva eltemet.