Szeptember végén

Petőfi Sándor: Szeptember végén 


Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, 
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, 
De látod amottan a téli világot? 
Már hó takará el a bérci tetőt. 
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár 
S még benne virít az egész kikelet, 
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, 
A tél dere már megüté fejemet. 

Elhull a virág, eliramlik az élet... 
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide! 
Ki most fejedet kebelemre tevéd le, 
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? 
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre 
Könnyezve borítasz-e szemfödelet? 
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, 
Hogy elhagyod érte az én nevemet? 

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, 
Fejfámra sötét lobogóul akaszd, 
Én feljövök érte a síri világból 
Az éj közepén, s oda leviszem azt, 
Letörleni véle könyűimet érted, 
Ki könnyeden elfeledéd hivedet, 
S e szív sebeit bekötözni, ki téged 
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Együtt a hajnalban

Együtt a hajnalban


Pszt! Fekszem az ágyamon,
S gondolatok sokasága fut át egyszerre agyamon.
Itt most minden sötét, s kihunyt,
Gondolataim űznek belőlem egyedül csak gúnyt.
Mint vak látomás, csalogató délibáb, úgy kerülsz most elém,
Ó igen, gyere kedvesem, feküdj most ide mellém!

Te vagy az egyedüli fény a sötétségben,
Társam lehetsz a sötét éjben.
Gyere ide, s elmondom mennyire szeretlek,
Mindenhol csak Téged kereslek,
Fáj minden perc, mikor nem vagy velem,
Nélküled üres lenne az életem.

Most is gondolatban Veled vagyok,
Mert nélküled máskülönben megfagyok.
Gyere hát, bújj mellém, testeddel melegíts,
Most egy boldogabb világba engem segíts!
Ne szólj semmit, csak ölelj át és szeress mindig nagyon,
Űzd el a sötétséget e gyönyörű szép hajnalon!

História a szerelemről

História a szerelemről 


A szerelem képes megmérgezni mindent, 
Romba döntve földet, megtagadni Istent, 
Nyomot hagyni kőben, emberben és szívben, 
Gyilkolni, hazudni, tönkretenni mindent. 

A szerelem olyan, akár a lélegző fák lombja, 
Az idő kikezdi, a tél keze lecsupaszítja, 
A szerelem, akár egy seb, mi folyton vérzik, 
Mely dacosan megállva, az örökkévaló sziklát idézi. 

A szerelem kevés látható öröm forrása, de nélkülözhetetlen, 
Nem lehet legyőzni, mert mindig ő jár az eszemben, 
A szerelem ostromol, bárkit, bárhol, bármeddig, 
Aztán megadva magát a szív, fehérzászlót lengetve fekszik. 
A szerelem képes rózsát bontani a betonból, 
Gyönyörű virága vakít, tűzben élve tombol, 
Felperzselve mindent, behálóz és emészt, rég, 
Lángja az özönvíz kezében is fáklyaként ég. 

A szerelem telis-tele mindennel, mi erő, 
És az sem gyengítené, ha verné a jégeső, 
Nem számítva kit ér, bekebelez mindent, 
Férfit, nőt, ördögöt, angyalt és az Istent. 

A szerelem kór, minek nincsen ellenszere, 
Gyógyíthatatlan mámor, érzéketlen érzelemmel tele, 
És megállítani csak egyképpen lehet, ha lehet? 
Megszűnnék létezni, mikor szívem sziklává válva eltemet. 

Köszönöm, hogy vagy nekem!

Köszönöm, hogy vagy nekem!

Százezer éjszakát, átvirrasztottál velem,

Megannyi titkos gondolatom, megadtad nekem,

Csak egy kérésem van, hogy maradj örökké velem,

Köszönöm, köszönöm, hogy vagy nekem...

Elképzelni nem tudod mit tettél velem,

Felfogni nem lehet, mit jelentesz nekem,

Ha bánt, ha jó, azt megosztod velem,

Köszönöm, köszönöm, hogy vagy nekem...

Bár meghálálhatatlan én újra elmondom neked,

Köszönöm, köszönöm, hogy vagy nekem...

S, hogy elhidd, még százezerszer is elmondanám neked,

Köszönöm, köszönöm, hogy vagy nekem...

Hangulatos, szép estét!

Ha veszítettél már el valakit ...

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani." 

(Müller Péter) 

Bealkonyult ...

Kell, hogy mindig ölelj...

Csak a tied

Husvéth Adél: Csak a tied 


Ma úgy néztél rám, mint sápadt hold sötét éjjelen. 
Ma úgy érintett karod, hogy fáztam, reszketett szívem. 
Kis szádat nyisd szóra, hogy bánatod értsem én. 
Kis tested ne remegjen, mint fán a deret ért, megsárgult levél. 

Kés szívemnek minden perc, oly lassú ólom teher. 
Szólj már, törd át a csendet, a meghaló idő felel. 
Hol a tűz? A pergő dallam? Melytől égve éltünk. 
Hol a boldog perc, mitől annyi mindent reméltünk? 

Ma féltőn nézlek, keresem az utat, vissza hozzád. 
Ma végre látlak téged, érzem a csend döntő súlyát. 
Úgy ölellek, és te úgy ölelj, mint est a csillagot. 
Te az enyém, én pedig, csak a tied vagyok! 

Volt egyszer egy világ

Volt egyszer egy világ, a világban egy bolygó,

a bolygón egy földrész, a földrészen egy ország,

az országban egy város, a városban egy lakás,

a lakásban egy szoba, a szobában egy ember,

s az emberben egy világ.

Seth F. Henriett

Kedvesem, hidd nekem el

Kedvesem, hidd nekem el, hogy se a földön, se az égen,

se szívünk szomjas rengetegében

nincs csodatévőbb, szebb hatalom,

nagyobb Erő,

mint egy aszályt elűző nagy nyári eső,

s egy frissen zuhogó, suhogó

szép szerelem!

Csepeli Szabó Béla

A csókod festi kékre az eget ...

Az én kérésem ...

Dsida Jenő: Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben

Immár tudom, hogy nem maradnak itt

Minden, ami szép, gyorsan tovalebben

Az élet erre lassan megtanít

Mert mi az élet? Percek rohanása

Fagyos viharként száguld mindenik

Mögöttük sír a kertek pusztulása

S a rózsabokrot földig letörik

Illatos szirmok, zöldellő levélkék

A vihar szárnyán mindez elrepül

Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég

Ott áll a kert siváran, egyedül

Én sem számítok semmi kegyelemre

Én felettem is végigzúg a szél

Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje

Jobban megvédve nincs a többinél

Én készen állok minden fájdalomra

Nem hall ajkamról senki sem panaszt

De most szívemnek még egy vágya volna

S ha jó az Isten, meghallgatja azt

Ne vágtassanak szegény rózsakerten

Az összes szelek, mind, egyszerre át

Ne várjon rájok elfásulva lelkem

Ne törjenek le minden rózsafát

Tépjék szirmait egyenként le, lassan

Mind külön fájjon, sajogjon nekem

És mindegyiket nagyon megsirassam

És minden könnyem egy-egy dal legyen

Úgy igyekszem ...

Úgy igyekszem ...

Úgy igyekszem, hogy ne gondoljak rád

Hogy álmaimat más ölelje át.

Hogyha este egy lemezt felteszek

Ne higgyem, hogy ott ülök Veled!

Úgy igyekszem, hogy ne gondoljak rád,

Hogy csókod nélkül folytassam tovább

S ha rádión a kedvenc dalunk szól,

Azt suttogjam: Hát vége, így van jól.

De este mikor lefekszem az ágyba

S te nevetve indulsz felém

Ó még egy perc, ideér a szád

Az álmaimat te öleled át.

Hát belátom, hogy igyekeznem kár

Hisz elfeledni úgysem tudlak már.

Hiányzik hajadnak selymes illata ...

Te vagy nekem az az egy

Te vagy nekem az az egy, 
a világ, a minden, az élet, 
Eddig voltak bennem kételyek, 
de már nem félek. 
Hinnem kell benned, 
bennünk, a szerelmünkben, 
Nem lehet olyan gonosz a sors, 
hogy elvegyen tőlem. 
Tudom, hogy csak veled vagyok az a lány, 
aki lenni akarok, 
Ha megkérdeznéd tőlem, 
ezt felelném: 
SZERETLEK ÉS ÖRÖKRE VELED MARADOK! 

Veled örökké...

Ábrányi Emil: Veled örökké...

Veled örökké! Ó mi szép,

Mily édes lesz az élet!

E nagy világban, kedvesem,

Együtt bolyongni véled!

A vándort csillag vezeti,

Mosolygó szemed engem.

Felhő takarhat csillagot,

De a te szemedet nem!

E tiszta ég el nem borúl,

Meg nem törik sugára,

Csak néha ejt szent harmatot

A mások bánatára.

Pacsirta-hangod dallama

Ébreszt föl kora reggel, -

És éjjel, mint a csalogány,

Elringatsz énekeddel.

Megyünk ki a mezőre és

Apró virágit szedjük...

S mindazt, mi gőg és hiuság,

Szivünkből kinevetjük.

De hogyha jő egy védtelen,

Az vendég lesz minálunk.

Enyhítni szomját, üdítő

Forrás-vizet kinálunk.

Járunk-kelünk a földön át

Mint két eltévedt gyermek,

Míg értünk küldött angyalok

Végtére majd föllelnek.

Akkor, szerelmem, elmegyünk

A kedves angyalokkal,

Egy földön kezdett, végtelen,

Örökbe játszó csókkal!

Összetört álom

Acsai Kinga: Összetört álom

Egy szó, amelyre mindig vágytam, 

Egy táj, melyet megcsodáltam.

Egy mosoly, mely örökre elvarázsolt,

Egy fény, mely a szemedben táncolt. 

A hang, mely oly tisztán csengett, 

A kéz, mely megérintett.

Egy mozdulat, mely csak nekem szólt,

Az ölelés, mely csak enyém volt. 

Angyalok éneke cseng fülemben,

Régi nyár emléke kínoz engem. 

Az idő árja messzire sodort,

Volt egy szerelem, de csak játék volt.

Marad a vágy, mely már hiába éget,

A remény is elszállt, semmivé lett. 

Nem égett tűz a szép szó mögött, 

Volt egyszer egy álom, mely összetörött.

A boldogság benned van

"A boldogság benned van. Ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyi helyeslést kapsz, vagy hogy hány ember dicsér meg. A boldogság akkor jön, amikor úgy gondolod, tettél valami igazán jelentőségteljeset." 

Tündérszerelem

Weöres Sándor: Tündérszerelem 


Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam, 
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt, 
sások éle összevagdalt, 
bocsáss be, bocsáss be! 
Ott a felhő puha ágya, 
selyem holdfény borul rája, 
ne gyere az én szobámba. 

Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam, 
kopár égen meddő szívemtől perzselődtem, 
mégis fáztak a virágok, 
bocsáss be, bocsáss be! 
Ott a felhő puha ágya, 
bársony holdfény borul rája, 
ne gyere az én szobámba. 

Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam, 
fakó vízben merev-szemű halakat láttam, 
s fáradt bivalyt bámulni a hídról, 
bocsáss be, bocsáss be! 
Legyél újra kezem árnya, 
legyél újra szemem lángja, 
ne gyere az én szobámba. 

Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam, 
bocsáss be, bocsáss be! 

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."

Leszek holdfény ...

Soha ne becsüld le a pillanatot

" Soha ne becsüld le a pillanatot, 

a pillanat- maga az élet. 

A pillanat hozza a legnagyobb örömet 

és a pillanat hozza a legnagyobb fájdalmat. 

Az öröm pillanatai széppé varázsolják az életedet, 

a fájdalom pillanatai megerősítenek. 

A szerelem pillanatai a legédesebbek, 

a szakításé a legkeserűbbek. . . 

de soha ne feledd, hogy a legkeserűbb pillanatot a legédesebb pillanatnak köszönheted!"

Az élet színpadán könnyezni nem szabad

Az élet színpadán könnyezni nem szabad,bármi történjék, 

Te csak tettesd magad. 

Ha szíved vérzik, mondd azt, hogy boldog vagy 

Hogyha bántanak, akkor is csak kacagj. 

Kacagj ha öröm, kacagj ha bánat ér, 

kacagj a szemükbe akkor, mikor látnak. 

De hogyha nem látnak, s csak Te maradtál, 

vonulj egy sarokba s csendesen és sírjál. 

Felejtsd el a világot, gondold hogy egyedül vagy, 

meg fogsz könnyebbülni, s jobban érzed magad. 

hogyha elfelejted szomorú sorsodat, 

menj vissza a színpadra, s újra tettesd magad! 

Bár a szíved vérzik, ők ne gúnyoljanak, csak 

Azt lássa mindenki,hogy nagyon boldog vagy.

Óvakodj attól a férfitól, aki nem királynőnek lát

"Óvakodj attól a férfitól, aki nem királynőnek lát. Nem látja igazi arcodat-mert nem szeret. Aki szeret, és amíg szeret: fölfelé néz rád. Óvakodj attól, aki benned a szolgát, az anyukáját, önzésének eszközét, vagy birtokát látja csupán, és nem az önérzetes nőt keresi. Óvakodj attól, aki tart a méltóságodtól és az öntudatodtól, mert kisebbnek érzi magát melletted. Élni talán tudsz egy ilyen emberrel, hiszen az élet a kompromisszumok művészete is-de boldog nem lehetsz vele. Hogy szeret-e valójában, vagy csak érzelmileg, vagy más okból függ tőled, onnan tudod tévedhetetlenül megállapítani, hogy mennyire érzed magad szabadnak mellette." 

Müller Péter 

A pillantásról

Oravecz Nóra: A pillantásról 


"Egy pillantás, ami felkavar - nem kell más. De ne kérd. Ne várj rá. Engedd el, és bizony ott talál rád, ahol egy percig sem gondolnád. Nem kopogtat, feltépi az ajtót, és nem lesz választásod, nem ad esélyt dönteni. Érzéseket hoz elő, olyanokat, amiket talán eddig még meg sem éltél, olyanokat, amikkel még barátkoznod kell - az újdonság az ilyen. El kell fogadni azt, hogy kockáztatsz, mert egyszer ennek is vége lehet. De miért is foglalkoznál azzal? Merülj el a pillantásban, és abban az érzésben, ami arra késztet, hogy újra meg újra a közelében lehess. Miért pont ő, miért pont hozzá, miért nem máshoz vonzódsz? Miértek hada, a hogyanokról nem is beszélve. De az érzések nem válogatnak. Villámként csapnak pontosan oda, ahol ott és akkor épp szükség van rá. A kérdés, hogy meg mered-e élni, vagy egyszerűen elnyomjátok, mert ennek úgysincs értelme. Annyi mindenen múlik, és mégis talán csak egyetlen dolgon: a pillanaton, azon, hogy akkor és ott mennyire mersz, vagy mennyire vagy jelen az érzéseidben." 

Valaki titokban rólad álmodik

Őri István: Szeretnék a boldogságról írni

Őri István: Szeretnék a boldogságról írni 

Szeretnék a boldogságról írni 

szeretnék többé sohasem sírni 

szeretném a világba kiordítani: 

Ne csüggedj, van remény 

az út vége a győzelem! 

nehéz a harc, de 'mi vár: 

boldogság, béke, szerelem! 

Szeretnék a szerelemről írni 

szeretnék boldogságtól sírni 

szeretném a világba kiordítani: 

Istenem! Ő itt van velem! 

Látom Őt, nemcsak álmodom 

a perceket már nem számolom 

mert eljött, s többé nem megy el 

ó, áldott élet 

áldott szépség 

áldott szerelem! 

Szeretnék csak mindig Róla írni 

tündérmesét, igaz történetet 

szeretném a világba kiordítani: 

Szeret, szeret, szeret! 

S azt is, hogy én is szeretem 

jobban, mint életem 

s ez a szerelem végtelen 

mert kettőnké - ugye, Kedvesem? 

Szeretném elmondani 

hogy szeme gyönyörű 

s ajka édes 

minden, mit mond és tesz 

szivárvánnyal ékes 

s csak, hogy láthatom 

a Mennyország nekem 

szeretném elmondani nektek 

hogy végtelen szeretem! 

Szeretném, ha mindez való lenne 

szeretném, ha egyszer Ő üzenne: 

Várlak, gyere, szeretlek én is! 

szerettelek mindig 

s szeretni foglak a világ végezetéig! 

Álmodni jó ...

Jó éjszakát

Urbán Tünde: Jó éjszakát 


Az éjjel fekete paplant borított a tájra, 
A Hold az első csillag kacsintását várja, 
Az égbolt láthatatlan felhőajtaját kitárja, 
Egy szerelmes forró csókot lehel a szájra. 

Odakint csak a csend ordít néma hangján, 
Mindenki álmokat szuszog puha ágyán, 
Kényelmesen fekszik a fáradt Nap a hátán, 
Repülve alszik el az angyal, a szárnyán. 

Csukódik szemem, mint ajtó mit zárnak, 
Rám is a titokzatos álmok ösvényei várnak, 
Lehunyom szemem, mégis téged látlak, 
Aludnom kellene már, hisz vége van a mának.