Az első hó

Pete László Miklós: Az első hó

Sűrű pelyhek kavarognak,

Cikáznak, hullnak, forognak,

Hull az első hó,

Tisztes első illata

Még meghitt,

Átható.

Első hó. Még kissé félszeg,

Szűz előőrse a Télnek

Fodrot bodorít,

Kopasz fákat

Vén utcákat

Fehérbe borít.

A világra szemlátomást

Hideg fényű fehér palást,

Hószőnyeg terül,

Fenn a Holdon

A muzsikus

Vígan hegedül.

Megnyílt már december ege,

S a hóval a tél hidege

Velünk didereg,

Dérruhába öltözködik

Csalit

És berek.

Búcsúzó év végső tele,

Pompázatos szemfödele

Fényes hófehér,

A vén tél, mint régi gazda,

Újra hazatér.

Szárnyas pihék kavarognak,

Utak fehérbe mosódnak,

Roskad a faág,

Fehér tisztaságot sóhajt

A fehér világ.

A tél tán a végzet maga,

De nem örök a hatalma,

Összetartozunk,

Hogyha melegítjük egymást,

Élve maradunk.

Sűrű pelyhek kavarognak,

Cikáznak, hullnak, forognak,

Első hó szitál,

Téli halál

Hófehérben

Újra

Ránk talál.

Sűrű hófelhő gomolyog,

Hideg arcú hó-angyalok

Cikáznak körül,

A Lét titka,

Ha Lelkünk

A Télnek is

Örül.