Kollár Anikó: Hóvirág és Ibolya
Lapul a fűben
szép Ibolyácska.
Hóvirág nagyon
régóta várta.
Szomorúan néz
a kis lila virágra.
Harangos fejecskéjét
lágy szellő ingatja.
Hol voltál Ibolyám,
hol, ilyen sokáig?
Látod megjöttél,
s nekem
mennem kell máris!
Annyira vártalak,
lestem jöttödet!
Már nem maradhatok,
mégis örvendek!
Mégis láthattalak,
akár csak egy percre!
Lesz mit újra várnom,
újra,
majd jövőre!
Messze van még,
tudom,
de addig is álmodom.
Arról álmodok majd,
hogy egyszer
majd megérem:
Összeölelkezünk,
s lehull a szemérem.
Egyszerre bújunk ki
a földből tavasszal.
Én később jövök,
te hamarabb
egy arasszal.
Jó lesz az úgy,
jó lesz!
Hidd el nekem, drága!
Együtt mindörökké,
ez a szívem vágya!
Nem kell nekem a hó,
nem kell a csodálat!
Lenn várok majd Rád!
Csak láthassam,
szép lila ruhádat!
Eltelt egy esztendő...
Milyen nagy a bánat!
Ibolyácska itt vagy,
nyújtogatod szárad.
Hóvirág nem jött el,
túl sokáig várt rád.
Annyit készülődtél,
látod megint késtél!
Túl nagy árat fizetsz
szép lila ruhádért!
Magányoddal fizetsz
ezért a szépségért.
Ibolyácska hallgat,
lehajtja bús fejét.
Ő már alig látszik,
csak illatát hinti szét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése