Csak szeretve lehet…

Aranyosi Ervin: Csak szeretve lehet…

Lehet túl zűrös a világ,

de érdemes volt megszületnem!

Isten-szikra gyulladt bennem,

mert hagynak szívből szeretnem,

s vannak, kik szeretnek engem!

Van oka a létezésnek,

van célja a puszta létnek,

s ha a helyes utat járom,

mások lábnyomomba lépnek.

De tán nem is ez a lényeg,

hogy szert tegyek követőkre,

csak, hogy színt vigyek a fénybe,

s feloldódjak mindörökre.

Letegyem a lélek terhét,

mit a test nem bír cipelni,

szebb az élet, mint a nemlét,

meg kellett a módot lelni,

hogyan kéne ciripelni,

tücsökhangon énekelni.

S olykor őrizni a csendet,

ellazulva, elernyedve,

figyelve, hogy hogy tesz rendet,

a lelkembe szenderedve…

Minden a helyére kerül,

értelmet nyer, okot talál,

rendezetté válik belül,

s nem rémíthet a zord halál.

Nem tudok már félni tőle,

nem ijeszthet, nem nyom össze,

élőn lépek ki belőle,

hogy a szívem, hadd fürössze

tiszta napfény ragyogása,

a Teremtő mosolygása,

hiszen láthatja, megértem!

Gondolatait megértem,

s immár én is felragyogva,

értőn nézek csillagokba.

Ma már közösen teremtünk

és a mánk holnappá válik,

s a bűn a földről lemállik.

Megtanuljuk: – Nem is volt itt!

Képzelegtünk, s ez volt minden.

Utat lelünk, a valódit,

s éljük létünk égi szinten!

Rálelünk a szeretetre,

s hagyjuk lelkünk végre élni,

minden gonoszt lecserélni

fájó szíveket etetve.

Félelmeink kipukkadnak,

mint a szappan buborékok,

s nevettetnek, kacagtatnak,

megértjük az egész cécót,

hogy az egész mire ment ki,

rabokból szabaddá válunk,

s nem várjuk a rút halálunk,

hiszen tudjuk, megtanultuk,

ezért jöttünk, erre vártunk,

nem bántanak, s mi sem bántunk.

Csak így lehet, ez a módja,

s ez az ember küldetése,

s amíg nincs szívébe vésve,

addig más ruháját hordja,

más lemondó létét éli,

s bár a bűnt, azt elítéli,

nem képes kiteljesedni,

földi síkon mennybe menni.

Teremtsünk hát új világot,

váljon igazzá az ember,

keltsük életre az álmot,

tiszta szívvel szeretettel!

Mutassuk meg, lehetséges,

itt, e földön boldogulni,

hisz a világ sosem véges,

nem fog a pokolba hullni!

De szükség van tanításra,

harmadik szem felnyitásra,

hogy az ember végre lássa,

hová vezet árulása!

Amíg önző, s szeretetlen,

boldogulni lehetetlen,

élő holt lesz, s temetetlen.

Ám ha egyszer fénnyé válik,

ledobja földi ruháit,

s bele olvad a csodába,

az örökkévalóságba!