Karsai Tibor: Te és én
Két apró porszem az út porában,
két halvány szikra a mély sötét éjszakában.
Te és én, itt vagyunk egymás, s a világ sodrában.
Szédítő körforgás születés, s fájdalmas halál,
kínok kínjai mind úttalan bolyongás.
De Te és én megérkeztünk talán.
Hosszú volt az út, s oly sok a csalódás,
sebzett lélekkel, vérző szívvel átvirrasztott éjszakák.
Te és én a két piciny gyertyaláng.
Mondják csodák nincsenek, mi hát a
boldogság, az élet vize, óh, mennyien szomjazzák.
Te és én megtaláltuk az élet elixírforrását
Hol van hát a sok mesés drága kincs,
van-e érték egyáltalán, itt van-e szerelem?
Te és én, ez minden, a többi csak talány.
Vágyni a lélekre, s kívánni a testet,
elveszni a kéjben, s találkozni a gyönyörben.
Nem lehet más, mint az éden.
Te és én, csak mi ketten.
Forró ölelések, s mégis oly lágy érintések,
s a csókok, melyek a lélek mélyéig érnek,
test a testben kezdődik el, s ér véget.
Te és én, köszönöm, Istenem, hogy élek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése