Adj egy eséjt!
Éreztem, ahogy beszéltek hozzám szemeid,
remegtem, ahogy közeledtek kezeimhez kezeid,
félve ért ajkam ajkadhoz...
Kevés voltam ehhez a pillanathoz.
Egész testemben égtem, ahogy kezedben fogtad arcom.
Megszólalni sem tudtam, elraboltad hangom.
Menekülni nem volt esély, bilincsedhez képest semmi vagyok!
Soha nem felejtem el azt a csodás pillanatot...
Néztél... Néztél a szemembe... Legszívesebben behunytam volna szemem.
Szerettem volna, de valahogy mégsem mertem...
Nem tettem.
Túl gyenge lettem.
Számtalanszor elképzeltem, de azt hittem csak a mesékben létezik
Ez a mesés pillanat, melyre az ember örökké emlékezik...
Csak pár perc volt, míg átöleltél, s mint egy álom, eltűntél...
Eljöttél, elvarázsoltál, majd végleg elmentél!
Kereslek... Menekülök félelmeim elől, világ elől, s előled...
Üldözöl arcoddal, csókoddal, de én kereslek!
Emlékeid feléledtek, s ellenem uszították a világot.
Itt voltál? Vagy álmodtam? Hiszen csak szívem látott...
Én nem láthattalak, csak szemeid rémlenek, melyek hiába beszéltek.
Másra nem is emlékszem, mégis tisztán láttalak téged.
Látott, és érzett a szívem, tüze még mindig bennem él!
Te gyönyörűség... Álom! Vagy illúzió! Miért kellett eltűnjél?!
Szemeid beszéltek, de nem értettem szavát...
Nem értem... Miért nem tarthatott tovább?
Kereslek, hisz ott vagy, valahol a világon.
Tudom, hiszen valóra válik minden álom!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése