Árvai Attila: Ki menti meg?
Ki menti meg a vöröslő szerelmet?
Mi jeget olvaszt s feléget, ha dermed?
Ki vonszolja vissza szíveink mélyére?
Ki most messze futott, dideregve, félve!
Szerelmek roskadva, sírva menekülnek,
Szégyenévé válva népünk kék egének!
Léte fűszerével soha nem kért semmit!
Csak szívet és könnycseppet, érintést, ezernyit...
Elszökött sikítva, jaj, a gonosz pernek!
Itt meg ott széthagyva gazdátlan szerelmek.
Hőn szívünkkel vártuk, mint csillagfényt a termek,
De csak bús pihegnek, szeretni nem mernek...
Régi lakhelyétől elvetette sorsa,
Múltak és életek dőlnek romba sorra.
Mind csak ázunk, s várunk... kőszobrokat lelnek!
Ki menti meg, mondd már... a haldokló szerelmet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése